Másnap még mindig ezzel kezdtem, a napot, nem múlt el, és nem éreztem a nagy szerelmet Lilla iránt, pedig akartam és ez baromira bántott. És úgy éreztem az idegeim is kimerültek, Miki barátom, igen együttérző srác, gyerekkori cimborám, átjött és Agykontrollal kezelt, illetve, ketten kezeltünk engemet, milyen önzetlen igaz? Elképzeltem ahogy az idegsejteim regenerálódnak, és jól esett, a nap nagy részét azzal töltöttem, hogy pihentem, és anyám mindenféle szart, akart belém tömni, mert biztos az a bajom, valami táplálkozási dolog, és hogy nehogy legyengüljek,blabla. Konkrétan hogy az Anne Shirley sorozat ismétlését néztem, valamennyire lekötött, de a régi film, is maga kiégett színeivel is csak a saját állapotomra emlékeztetett, hogy minden…. olyan…. kiszívott volt.
Közben pár nap alatt fizikailag erőre kaptam, és már azt sikernek könyveltem el, hogy egy kis időre erekcióm volt egy lányra, a Kis földalattin, nem, nem meztelen voltam, sajnos ő sem, csak azt éreztem, milyen király. Meglátogattam Miki cimborámat, aki viszonylag közelben lakott és mivel nálam nem volt net, nála néztem pár meztelen nős képet, és…..igen tetszett, a megfelelő testi reakcióval kombinálva. „Örülünk Vincent? -Örülünk.”-Ahogy az a Ponyvaregényben elhangzott. Ezzel a tudattal boldogan mentem haza.
Anyám, hogy enyhítse, „depressziómat,” egy szerintem borzasztó pálmafás posztert rakott ki a szobám falára, amolyan tapétát. Csupa kiszívott színek, a kék ég, a sárga homok, a zöld pálma, esztétikus, de valahogy engem nem vidított fel, és nem éreztem benne melegséget, talán hiányzott belőle a piros, bár lehet ha lett volna engem akkor se érdekelt volna.
Anyám, mindenképp meg akarta oldani a dolgot és orbáncfű teákkal nyomott tele, mert az biztosan segít. Én pedig baromi ideges voltam, mert a lelkem mélyén éreztem, hogy ez inkább mentális probléma, ma már tudom a kettő összefügg, de akkor anyám makacs ragaszkodása, hogy ez mindenképp csakis testi dolog lehet, az ami engem zavart, mert nem igazán akarta figyelembe venni az én álláspontomat, gondolom azért mert azt valahol kezelhetőnek érezte, ami érthető.
Ilyen lehetőségek merültek fel benne: a vércukor szintem ingadozik, a hormonjaimmal van valami probléma, esetleg az agyamban van probléma (mármint fizikailag), ezeket rendre ki is vizsgáltattuk és tudják mit néha még én is örültem volna valahol, ha ilyen jellegű lenne a problémám, de sajnos a tesztek a hormon vizsgálat, a terheléses vércukorszint vizsgálat mind sorra azt mutatta ki, hogy nincs ilyen jellegű problémám. (Szorongásos könyvekben, szinte előírás, hogy mindenképp vizsgáltassuk ki magunkat, hogy kizárjuk a testi panaszokat)
Ami viszont ijesztőbb lett, mert akkor meg mit lehet tenni, akkor ez az egész így marad, vagy tényleg meleg lennék, akkor ez számomra félelmetesnek tűnt, és ami furcsa, még képek is voltak a fejemben, hogy a jövőben meleg vagyok, igen élethűen, de igazából, olyan volt, mintha, egy gagyi filmből lett volna, az affektáló feltartott kezű, csili vili ruhás filmes b*zikkal, (bocs) vagy akár mint Freddie Mercury Living on my own klipje, szóval mint valami meleg sztereotípia, de annyira élénk és ijesztő volt a kép számomra és nem tudtam vele mit kezdeni, hogy kétségbeesetten sírtam. Egy férfi testben élő férfivá váló fiú számára ijesztőek voltak ezek. És olyankor is előjöttek e képek, amikor tök mást csináltam.
És hogy hab legyen a tortán, ekkor jött az éves kötelező sporttábor is, ahová Lilla is járt, Miki barátom, a szüleim, mert ez már gyerekkorom óta egy megszokott rutin volt, életem szó szerint meghatározó része, volt és az évek során a helyszín változott, maga a tábor nem. Gyakorlatilag itt ismertem meg Lillát a nagy Őt még kislány korában és Mikit a legjobb barátomat és még sok más barátot, egy éves koromtól vittek az ősök, szóval, gyakorlatilag életem egyik meghatározó helye volt, sok sok sikerélménnyel és fantasztikus élménnyel, melyek lehettek jók vagy rosszak, de egy stabil boldog élmény volt az év minden nyarán, kivéve a 2002-es nyarat.
Szerző:
Kicsit javítva, stilisztikailag és tartamilag és remélhetőleg, nyelvtanilag is 🙂
Segítek: ijesztő…
Egyre izgalmasabb! Jöhet a folytatás!
Köszi. Lehet áttérek a neten szerkesztésre, mert a helyesírásom, nos, finoman szólva az nem volt az erősségem.
Viszont, most, ha felvesznek a négyhetes Sotéra, nem biztos, hogy osztani tudom az anyagot, bár még van, miből. Szia
Tetszik és várom a folytatást!
Bocs, hogy nem folytatattam, csak kissé perfekcionista vagyok, és a szerkszetőben most látom mennyi hiba van benne, helyesírásilag, többek közt.
Ó, azt hittem, ez már a folytatás.
Hehe, maximalizmus és perfekcionizmus. Milyen fárasztóak. 🙂
Elbizonytalanodtam, mert egy csomó dolgot még most értek meg az akkori dolgaimmal kapcsolatban is, mind érzelmileg, fizikailag, kapcsolatailag, szóval a sztori lehet „érdekes”, de valahogy, talán mert kicsit nehezen koncentrálok mostanság, szeretném ha egyszer egy teljes történet lenne, amiben, élő lélegző valódi emberek vannak, többek között a szüleim, a lány akit idealizáltam, a barátaim, a későbbi párom, és természetesen jómagam is. És amilyen könnyű ezt leírni, nos ez, egy nagy meló…és…nos, az életem egy szakasza most ért véget. Szóval, meddig tart a történet….Csak lamentálok. Pedig szeretném, összerakni a múltam, a jelenem és önmagam. Aki olvassa, aki nem a Legjobbakat.