Bűntudat, a legjobb barátom

Az imént kiabáltam a gyerekemmel. Kiabáltam és csapkodtam az ajtót. Két éves, betegek vagyunk, fáradtak vagyunk. Ő befosott, és szokás szerint nem hagyta magát tisztába tenni. Majdnem összekente a kanapét. Ennyi volt a bűne. 

Én meg kiabáltam, otthagytam és bebasztam az ajtót magam mögött. sad Nagyon sírt. Már a mozdulat közben bűntudatom volt, amiért ezt teszem vele.

Itt véget is érhetne a történet, de a nagyapám elkezdett velem perelni, hogy viselkedjek, mit képzelek magamról, stb., és kimondta a lényeget: „nem otthon vagy” … 

De igen. Otthon vagyok. Az én nagyszüleimmel élünk együtt a férjemmel 7 éve, én lassan 10, ide született a fiunk, enyém a ház fele. Itt élünk, lábujjhegyen, és tűrjük az ő életmódjukat. 

Sakkban tart az anyagiakkal. Sakkban tart azzal, hogy néha vigyáznak a gyerekre, mikor nekem már dolgozni kell mennem, de az apja még nem ért haza a munkából. Sakkban tart azzal, hogy bármikor újra besztrókolhat, és a mama képtelen segíteni vagy segítséget hívni, mert gyenge és süket. Sakkban tart azzal, hogy a gyerek szereti őket. 

Ebben a pillanatban azt éreztem, ha még egy szót szól, fogom a konyhakést, és a nyakába állítom. Úgyhogy lélegzetvisszafojtva elvonultam a síró gyereket az apja ölében hagyva. Rémisztő érzés volt. Először éreztem azt, hogy nem magamat akarom bántani.

Közben „anya, anya, anya” , szegény fiam, nem érti, mi történt. A férjem is csak sejti. 

Végül utánam jöttek, a gyerek az ölembe kucorodott, a férjem átölelt minket, és elaludt a kölyök. Én meg csak remélem, hogy tudja, hogy nem őt akarom bántani. 

Utálom. A. Kibaszott. Életemet. 

 

Kieg.: a férjem egy hős

Szerző:

Belépett: 3 év

Outcalled

Blog kommentek: 468Blog bejegyzések: 10Regisztráció: 04-01-2019

4 gondolat erről: “Bűntudat, a legjobb barátom”

  1. Fú de ismerős. Anyagiakkal sakkban tartani… Az ő lakása; meg volt a mienk, de besegítettek (anyagilag), hogy legyen… Meg neki JOGA van látni az unokáját. Az én (volt) férjem úgy volt vele, hogy az én szüleim=az én dolgom.

  2. A kölyöknek két nagyszülője él, az en anyám, ő ritkán tud jönni. A másik az apám. Tőle el van tiltva. Tavaly húsvétkor találkoztunk utoljára. Legközelebb majd csak a sírfeliratával kívánok találkozni.

    Ebben nem lehet velem alkudozni, a gyerekemet nem teheti tönkre. Nincs joga hozzá. 

Írj megjegyzést