Ma már egészen biztos vagyok abban, hogy az öröm színe „acélszürkéshidegzöld”! Egyáltalán nem módosítottam a tudatomat és a fantáziám sem túl élénk (most hazudtam, elég élénk!), hanem egyszerűen láttam. A tükörben láttam ezt a színt, nem is egyszer.
Amíg egyedül ücsörögtem a saját kis világomban, nem fogtad a kezem, nem bíztál és hittél bennem, csupa fekete-fehér tény vett körül. Azt is tudtam például, hogy a szemem színét úgy örököltem, hogy az Édesanyámé barna, az Édesapámé szürkéskék. Az enyém egészen különlegesre sikerült, a széle egy szürkéskék szabályos, vékony karika, ezen belül keveredik a zöld és a barna, ebben pedig van egy sárga margaréta, aminek a pupillám a közepe – ezt sem figyeltem meg soha, mástól tudom! Meg azt is, hogy ha nem érzem jól magam, belázasodom, egészen világoszöld is tud lenni, ha vidám vagyok, akkor meg sötétebb lesz, majdnem barna!
Még ha magamat úgy egyben nem is, de ezt azért mindig is szerettem: mesebeli virágom van egy olyan mezőn, ami néha nyári, néha őszi! És akkor még Te nem voltál itt!
Amikor jöttél, egyetlen ecsetvonásoddal átfestetted az egész tájképet és elhoztad a nyarat nekem januárban! Amikor itt vagy és azt mondod, büszke vagy rám, szereted, amit tettem vagy egy kis csatában győztem, akkor érzem ezt a festéket, az ecsetet, a nyarat, a napsütést. Egy ilyen napsütéses délutánon, amikor itt voltál velem, a tiszta fénynél tükörbe néztem és láttam a szememben a kedvenc évszakomat!
A csodálkozástól nagyra nyílt szemem színét nem ismertem volna meg, sose mondtam volna, hogy az enyém lehet! Ilyen színt azelőtt nem is láttam, őszinte meglepődéssel hosszú másodpercekig néztem, bámultam és próbáltam megfogalmazni a színt! Ezzel még el is boldogultam, mert így lett az „acélszürkéshidegzöld”, sokkalta nagyobb feladatnak hiszem a hozzá tartozó érzést kifejezni! Mi lehet az, amitől nyár lesz a télben? Mi az, amit szó nélkül tudok csodálni? Mi az, amitől süt a nap egész délután? Mert nem tudom, mi ez, de érezni akarom, szeretném, ha átjárna, belém költözne és mindig itt maradna!
Az öröm lehet ez! Őszinte öröm, mert itt vagy, az érzés, hogy mennyire jó ez most így! Nem azon töprengeni, hogy miért jöttél vagy megérdemeltem-e, hogy itt legyél, hanem a színtiszta, csillogó öröm! Így megtanultam ezt a leckét is, talán egészen mélyen, egy életre és szeretném Neked adni, felelni belőle, füzetbe írni, megmutatni, lerajzolni! Szeretném, ha Neked is lenne „acélszürkéshidegzöld” nyár a tél közepén!
Szerző:
Kedves holdfény! <3
Nagyon köszönöm, remélem, gyorsabban gyógyulsz tőle!
Puszillak