zokogok. egyszerre zseniális és borzasztó a ma este, még nem tudom melyik nyer. na jó, igazából tudom. aludni fogok, reggel álmosan felkelek és szépen foglalkozom majd a napi teendőimmel. de most intenzív az élmény.
találkoztam egy nagyon kedves barátommal, akit nagyon régen láttam. én kerestem párszor az elmúlt hónapokban, de vagy lerázott vagy egyáltalán nem is válaszolt. tőle ez nagyon fura, mert ő a legjobban nevelt ember akivel valaha találkoztam. a szó legjobb értelmében vett jófiú. amikor kérdeztem, hogy mégis mi volt a baj, akkor hárított én meg úgy éreztem, hogy valami olyan baja van, amiről nem szeretne beszélni ezért nem is erőltettem. aztán néhány pohár bor után kibújt a szög a zsákból, természetesen a szokásos helyzet ismétlődött, összejött egy lánnyal és miatta nem akart velem beszélni. most meg elváltak az útjaik és akkor megint jó vagyok. hogy megelőzzem a kérdést soha nem volt köztünk semmi a sráccal, szó sem volt róla. és akkor jön egy lány és én megszűnök létezni neki is. mint szinte az összes barátomnak. amikor elmondta, én nem szóltam semmit, csak mosolyogtam. nem tudnám megmondani, hogy őszintén vagy gúnyosan, de látszólag nálam ugyanaz a kettő. nem mondtam el neki, hogy mennyire rosszul esett, tényleg nagyon jó ember, nem akartam, hogy a lelkére vegye. igazából nem ő a hibás, csak ezt már annyira sokan eljátszották velem, hogy nagyon érzékeny vagyok a témára.
amikor kimentem cigizni elkövettem egy hatalmas hibát. ráírtam Casanovára 11 körül, hogy alhatnék-e nála. válasz: ma este nem jó. na igen, eddig tartott a nagy szeretete. gondolom ma este a titkárnőjét szereti. én meg hülyét csináltam magamból, sokadszorra. egész este sírhatnékom volt, de tartottam magam.
szeretek azzal hízelegni az egomnak, hogy iszonyatosan kemény lány vagyok. nem sírok valahányszor szeretnék, megteszek olyan dolgokat amiket nagyon nem akarok és nem halok bele minden problémába. rosszabb pillanataimban emlékeztetem magam, hogy mennyi szart kibírtam már és tényleg elhiszem magamról, hogy egy szikla vagyok. most is ezt tettem.
aztán hívtunk egy taxit, a srác beszélgetett a sofőrrel, én csendben voltam. miután a srácot kitettük udvariasságból én is elkezdtem beszélgetni a taxissal általános semmiségekről. kb. 10 perc alatt megérkeztünk hozzám. amikor előrehajoltam, hogy fizessek megláttam egy Queen cédét az anyósülésen. megdicsértem az ízlését, mire felcsillant a szeme és elkezdtünk zenéről beszélgetni. a pasi még nálam is nagyobb rock fanatikus és én imádom az ilyen embereket. miután megérkeztünk még 2,5 órán (!!!) keresztül beszélgettünk zenéről. cigiztünk a kocsiban, miközben AC/DCt, Doorst, Rolling Stonest hallgattunk és anekdotákat meséltünk egymásnak a zenekarokról. volt egy pillanat, amikor már mindketten éreztük, hogy emberünkre találtunk és akkor hátrament a csomagtartóhoz és kivett egy barna bőrtáskát. elkezdte kipakolni a rock relikviáit. dedikált cuccok, koncerjegyek, rockistenektől kapott pengetők stb… csupa olyan kincs, ami akár az én gyűjteményemben is lehetne.
aztán ahogy váltogattuk a zenéket, felrakott egy Queen számot, amit nagyon régen nem hallottam és ott hirtelen eltört a mécses és elsírtam magam. nesze nekem szikla, ami fáj és nehéz azt kibírom egy gúnyos mosollyal, de ha felrak egy jól eltalált zenét, akkor sírok mint egy gyerek.
fantasztikus volt a beszélgetés, az a fajta ami egy időre feltölt. a sírás ellenére nagyon feldobott, de persze ott van még bennem a casanovás ballépésem meg az, hogy néhány éven belül már egy barátom sem lesz. és persze az is folyamatosan ott van a fejemben, hogy hamarosan munkanélküli leszek, amitől hihetetlenül félek, de elnyomom a gondolatot, különben beleőrülök. persze, keresek új munkát, de nem vagyok hajlandó arra gondolni, hogy mi lesz ha nem jön össze hamar. ezek a dolgok kavarognak most a fejemben.
Szerző:
