Mit érzel TE?
Ez itt a fogas kérdés.
Tankönyvi példa – nem tudom, hol olvastam, majd előkerítem és megjelölöm a forrást –
Ha egy tigris besétál a szobába, egy csecsemő nem fog megijedni tőle, mert nem tudja, hogy a tigristől félni kell. Ha azonban az anyja felsikít mellette, és felkapja őt és kirohan a szobából, akkor a gyermek egyrészt testi szinten megtapasztalja a félelmet – „ráragad” és ő is félni fog, és fogja produkálni ugyanazokat a testi tüneteket, mint amiket az anyja produkál – és a félelemhez társuló viselkedésről is szerez egy tapasztalatot.
Miért fontos ennek a megértése?
Azért, mert ha a fenti példát sikerül megérteni, akkor ez utat nyithat ahhoz, hogy megértsük: az érzelmeinket tudattalanul tanuljuk – elsősorban a szüleinktől.
Ez pedig utat nyithat ahhoz, hogy megértsük – lehet, hogy a szüleink megijedtek egy macskától! – és az nem is tigris! – és mi ezért félünk irreálisan a macskától!
Fontos annak a felismerése, hogy ami teljesen normális reakciónak tűnik a számunkra, az nem feltétlenül az.
Meg kell látni azt a hajszálnyi különbséget aközött, ahogy érzünk, (automatikusan), és ahogy érezhetnénk! (másképp, tudatosan)
Ehhez segít a kognitiv viselkedési terápia technikája is.
Azt is fontos látni, hogy mit jelent a technika.
A technika a HOGYANT – jelenti.
Azt már itt sokan tudják, hogy MIT szeretnének csinálni – másképp érezni, jobban lenni, nem depressziózni, stb.
De azt nem látják, hogy HOGYAN lehetne ezt elérni.
A technika segít ebben.
A technika azt jelenti, hogy vannak TANULHATÓ DOLGOK, lépésről lépésre elsajátítható cselekedetek, amiket bárki képes elsajátítani és végrehajtani, aki akar.
Lehet, hogy elsőre nem fog tökéletesen sikerülni, de akarattal és gyakorlással el lehet sajátítani a változtatás tudományát.
Nem kell különösebb tehetség vagy adottság hozzá – mindenkinek működni fog, aki használja.
Ez olyan mondjuk, mint hogyha valaki otthon ül és szomorkodik, mert nem tudja, hogy hogyan kell egy levelet eljuttatni egy címzetthez.
Akkor jön valaki, aki megmutatja:
a levelet bele kell tenni egy borítékba, le kell ragasztani, a borítékra ráírni egy érvényes címet, ráragasztani egy bélyeget és bedobni a postaládába.
A technika elsajátítása azt jelenti, hogy ezeket a lépéseket mind fegyelmezetten végrehajtom.
Ráírom a címet, ráragasztom a bélyeget, és bedobom a postaládába a borítékot.
Ez a cselekvéssor a technikája annak, hogy a levelet eljuttassam a címzetthez.
Az érzelmek megváltoztatásának is megvan a technikája, sőt, több lehetséges technikája is.
Ezek közül egy nagyon hasznos technika a kognitiv viselkedési terápia.
Butterfly ismeri és használja is, remélem, jelentkezik és közzéteszi ő is a tapasztalatait.
(hogy vajon célba ért-e a levele? sikerült-e megváltoztatnia az érzelmeit?)
🙂
szép hetet kívánok nektek!
Szerző:
merj változtatni!
http://www.youtube.com/watch?v=BI_HOPqcRFA
Nagyon tetszik, amit írtál, Amarilla.
Velem sokszor fordul elő (még most is, bár ritkábban), hogy nem is tudom, mit érzek.
Azt hiszem, fáradt vagyok, pedig valójában nagyon dühös.j
Azt hiszem, tehetetlen vagyok, pedig valójában sértődött.
Azt hiszem, elidegenedtem a családtagjaimtól, vagy érzelmileg nem fontosak, pedig valójában félek, hogy nem szeretnek.
És valahányszor így tévedek, mindannyiszor megbántok valakit: mert nem adekvát módon regálok, mert nem lesz érthető, amit kifejezek, nem lesz hiteles.
Eszter, szerény véleményem – és hézagos olvasmányaim és tanulmányaim – szerint a korai sérüléseknek az az egyik legszörnyűbb következménye,hogy totális érzelmi káosz uralkodik az emberben, hogy nem bízhatunk a saját érzelmeinkben, rossz tanácsokat adnak, és szerencsésebb esetben legalább az intellektusunkban bízhatunk.
De mi van stressz helyzetben? Ahol nincs idő gondolkodni? Hanem azonnal kell reagálni?- hát olyankor rossz tanácsokat követve – rosszul reagálunk. És aztán ettől hülyének érezzük magunkat és bánatosnak, és alkalmatlannak, vagy bűntudatunk támad, – és olykor – gyakran – szeretnénk a Dunának is menni, elmenekülni ebből az egész sz.ságból.
Egyszer valahol azt olvastam – vagy még az is lehet, hogy magam találtam ki? – hogy az érzelmek olyanok, mint a szolgák.
Nem szabad őket nagyon elnyomni, mert akkor fellázadnak, vagy titokban összeesküvést szövögetnek – (pl. szomatikus betegségeket okoznak).
Az érzelem (energia!!) nem vész el, csak átalakul!
Ha viszont jól tartjuk ezeket a szolgákat, – ismerjük őket és gondoskodunk róluk – akkor a barátainkká válnak, és átsegítenek nehéz helyzeteken is.
A saját terápiás tapasztalatom az, hogy a terápiás munkának egy jelentős – ha nem a legjelentősebb – része az érzelmek beazonosítása – ami már önmagában is sok időt tesz ki – majd újabb, ismeretlen (vagy nagyon nagyon régen elfelejtett) pozitív érzelmek tanulása.
Kezdetben a legfontosabb megtalálni a helyes választ az ilyen kérdésekre:
Mit érzek /éreztem egyes helyzetekben. –
vagy: Ki érez így a családban – ezt most én érzem,/éreztem, vagy az anyám/apám?
(mittudomén, haragudni a szomszédra, megsértődni a főnökre, megalázva lenni ismerősök előtt, ésatöbbi…)
Aki lelki betegséggel küszködik, majdnem biztos lehet benne, hogy az „érzelmi háztartása” nem jól működik, átláthatatlan, és ennek az az eredménye, hogy az ember éhezik egy óriási éléskamra mellett.
Az éléskamránkban lakó érzelmeket egyesével elő kell venni és felcímkézni.
Aztán a lejárt szavatosságú cuccokat ki kell dobálni, és a finomságokból még bespejzolni.
Nem lehetetlen!
Egy jó terapeuta feladata többek között az, hogy ebben segítsen.
Egy jó terap olyan, mint egy festő, aki ismeri az egész színpalettát – ismeri és a gyakorlatban is használni tudja az egész érzelmi palettát, és képes átadni is a tudását.
Nagyon drukkolok, hogy te is kapj ehhez megfelelő segítséget.
Terap nélkül nem megy!