Új Drámába kezdtem…a címe: Az Elveszett Művészek Kávéháza
Első kép: Metatron a „Kétarcú Angyal” rezignáltan cigarettázik és a nézőket nézi.Érkezik a zaklatott Gogol,hogy végre valahol befejezhesse a Holt Lelkek folytatását, amit őrületében már kétszer elégetett…
Eddig a pontig még láttam is valamiféle rendszert az írásban,de hirtelen besétált az ajtón Camille Claudell és szenvedélyes nőiességével, és harminc évnyi tébolyával elhozta a Darabba a Káoszt…
„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.
Szállani, szállani, szállani egyre,
Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre,
Röpülj, hajóm,
Szállani, szállani, szállani egyre.
Új horizonok libegnek elébed,
Minden percben új, félelmes az Élet,
Röpülj, hajóm,
Új horizonok libegnek elébed.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.”
Szerző:
Lelkesen várom a folytatást!!!!!!!!!!
Lelkesen várom a folytatást!!!!!!!!!!
Érkezik Rimbaud és Verlaine veszekedve, és Steinbeck : „-Én nem ezekkel a hülyékkel vagyok! Kérek egy kávét!”
Metatron:”-Te áruld el,hogy melyik „létezésedet” szeretted a legjobban? Mellvilt vagy Steinbecket…?
Steinbeck:-” Á..a legjobban azt a 14.századi kis német kódexmásoló szerzetest szerettem.Akkor voltak a legnagyobb felismeréseim…!
Metatron:”-És most tényleg visszamész…?
Steinbeck: „-Még sok minden bennem maradt…most megírom..!”
És így tovább ebben a szellemben…(folyt.köv)
nagggyon jóóóóó!!!!!!!!!!!
Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel
részlet
„– Hát, kérlek… azt nem lehetett… Azt nem lehet három felvonásban megcsinálni… Te tévedtél… A szürke láthatárt nem tudja eljátszani egy színész… aztán rájöttem, hogy ez nem is a megfelelő műfaj… és nem is tudnék elkészülni vele… Hanem írtam erről egy csinos szonettet… egy előkelő revü hozta… és tetszett… és azóta jobban fizetnek…
Nem felelt. Komor hallgatásba merült, tekintete eltűnt a távolban. Akartam még mondani valamit, megmagyarázni, hogy milyen fiatal ő… de homályosan emlékeztem rá, hogy ilyenkor, mikor így néz, nem lehet őt zavarni. Egyszerre eszembe jutott a feleségem, és nyugtalankodni kezdtem.
– Kérlek… – mondtam – jöjj velem, bemutatlak a feleségemnek. Ó, ennek örülni fogsz. Nagyon szép asszony… értékes, nagyszerű nő… látod… és én meghódítottam… szeret engem… látod… vagyok valaki… ahogy te akartad…
Most rám nézett, és a szemében végtelen gúny volt.
– Meghódítottad – mondta. – Ugyan! Ó, milyen büszke vagy rá! Te mentél hozzá és meghódítottad!… A várkastély leszállt a hegyről, és ostrommal bevette a völgyet!… A tölgy meghódította a folyondárt, és szerelmesen körülcsavarta… Miért nem jön ide a feleséged?
Összehúztam a szemem.
– Ostoba vagy – mondtam. – Gyerek vagy. Ezek fantazmagóriák. Nincs igazad. Nekem van igazam. Én felnőtt vagyok, és megismertem az életet. Mit tudsz te az életről! Téged mindenki kinevetne!
Egészen mellém állt, a szemembe nézett. Most láttam meg sűrű és barna haját.
– Nem akartam megismerni az életet… azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem… Igaz, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek… De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!… te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi… és hogy nekem van igazam… és hogy nem nevetséges, amit én mondok… te tudod, hogy nekem van igazam… te szegény… te kicsi… te senki… Merj a szemembe nézni…
El kellett fordulnom; a helyzet ostoba és kínos volt. Ő lassan távolodott el tőlem, aztán nem nézett többé rám, lassan, gondolkodva indult meg…
Percek múlva, halkan tudtam csak megszólalni:
– Hová mész? Maradj… – suttogtam. De nem fordult már vissza. Csak a szavát hallottam még, távolról:
– Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem… És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik… írd meg ezt a találkozást… és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé…
vackooooooooooor!!!!!!!!!!!!!!! 🙂 🙂
imádom karinthyt, ezt a novelláját meg különösen!!!!!!!!!
A Klingsorban beleírtam Karinthy „szellemét” is, aki „visszanézett mielőtt visszatérne”! (még kéziratban van,de ha gépen lesz majd elküldöm.)
„A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.” /K.F/
És újra nekirugaszkodom a Kávéháznak…Rimbaud már visszatért Párizsba,Steinbeck Luthert szidja, az Angyal állandóan „szembesít”, Gogol idegnyugtató Sacher tortát eszik és közben gyanakodva figyeli Camille Clodellt, aki őt rajzolja és közben sóvárgó gyűlülettel Rodinra vár….
És most ki is érkezik…???
Valaki Memphisből…?
http://youtu.be/U0mL2gzy8dE
Karajan is „visszatért”, be előtte összeveszett Mozartal aki menet közben meggondolta magát…
„-Le van szarva Bécs! Irány az Angyalok Városa!!! Metatron majd jöhetsz menteni…!”
„-Már alig várom…!”
„-De ne úgy mint a múltkor,amikor szilánkokra törted a lábamat!”
„-Másként nem lehetett megállítani…!”
A Darab végére visszaküldöm a Legjobbakat…és teleszórom a Magyar Drámát, az ébredő őrültjeimmel és az éget szárnyú Angyalaimmal…!
És már érkezik is a Memphisi vendég…
http://youtu.be/2Ox1Tore9nw
Nem, a Memphisi vendég még késik…
De visszaküldtem Rembrandt-Rippl-Rónait is,aki egyenlőre nem trudja hogy hová születik,Franciaországba vagy a Somogyi dombok közé…Gogol egyre dühösebben ír és Steinbeck Dél-Afrikába készül…
„Varázstalan világban végképp nem érdemes élni.”
http://youtu.be/7wfYIMyS_dI
Örülök, hogy vannak még emberek, akik tudják, ki is volt az a Camille Claudel. Tényleg.
Megírtam…! Mindenki visszatért,hogy elkezdődhessen a Vízöntő Kora…! Kivéve Gogolt, aki harmadszorra is neki áll írni, a Holt Lelkek folytatását.
http://youtu.be/J8qq4W287HU
Következő darab. A Szibilla ébredése.