Ma úgy indultam el a leendő munkahelyemre, hogy csak megebszélni megyek a kezdést és az ezzel kapcsolatos dolgokat. Már ez önmagában rányomta a bélyegét a hétvégémre, pedig akkor még nem is tudtam, hogy ebből bizony az első munkanap is lesz. Hétvégén már alig aludtam, étvágyam sem volt és különböző forgatókönyvek pörögtek a fejemben, hogy mivel fogom magam leégetni. Mire ma elindultam, már teljesen kimerítettem magam idegileg az agyalással.
Amikor megérkeztem néhány szót váltottam a leendő főnökömmel, aki amúgy elég barátságos. Ezután mondta, hogy akkor ma már maradhatnék is a maradék 4 órában és a kollégáim megmutatnak pár dolgot, adnak könnyebb feladatokat. Ők nem számítottak rá, hogy már ma maradni fogok, eléggé meglepődtek. Hirtelen helyet kellett nekem csinálni, ami azzal járt, hogy néhány dolgot el kellett pakolni az irodában. Már ezen a ponton elkezdtem rosszul érezni magam. Kattogni kezdett a fejemben, hogy biztos útban leszek nekik. Az is frusztrált, hogy nem mindent értettem, amit beszéltek. Szoknom kell még a helyi dialektust, meg nem is az anyanyelvem, szóval tudom, van még mit fejlődnöm. Kifejezni sem mindig tudom magam úgy, ahogy szeretném, ami egy újabb ok a szorongásra. Végül egész délután számlákat iktattam, ezt tudták nekem hirtelen adni. Valószínűleg amúgy is hasonló feladataim lesznek eleinte. Otthon már sok év szakmai tapasztalattal nyilván más szintű feladataim voltak, de itt kvázi mindent elölről kell kezdenem. Még Európán belül is más lenne a helyzet, de én Kanadába költöztem, ahol helyi munkatapasztalat nélkül, ha téged ide a kuyta sem hívott bizony kb. pályakezdő vagy. Igazából ezt nem bánom, mert nem érzem magam még annyira stabilnak, hogy idegen nyelven ugyanazt csináljam, amit otthon. Aztán idővel elválik hogyan élem meg a mindennapokban ezt.
Tudom, most örülnöm kellene, hogy egyáltalán dolgozni kezdtem. De sajnos egyelőre ebből nekem csak a kényszerűség jön át és az, hogy ezeket a napokat túl kell élnem. Az utóbbi pár hónapban, amíg nem dolgoztam megpihentek az idegeim. Sokat voltam egyedül, azt csináltam, amihez kedvem volt, ha nem akartam nem mentem emberek közé és nem kellett kommunikálnom. Elkezdtem jól aludni, többet aludni, lettek új elfoglaltságaim. Festettem, mini kertet hoztam létre az erkélyen. Csupa olyan dolgot csináltam, amihez nem kellett szociális érintkezés és feltöltöttek, eredményük volt. Nagyon nehéz újra beleállni ebbe a munka, emberek, interakciók dologba. Ez egy kis cég, a back office-ban két lány van, elvileg én leszek a harmadik. Észrevettem, hogy már az első nap sem tudtam nem arra gondolni, hogy nem tartozom közéjük és valószínűleg ezt ők is érzik. Pedig lehet, hogy ők még nem vontak le ilyen következtetéseket. Szrongtam egész nap, most pedig azért szorongok, hogy holnap újra menni kell.
Holnapra még hivatalos ügyintézésem is van, ami idegen nyelven megint egy rémálom nekem. Ma telefonon hívtak be az ügyintézésre és abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól értettem a telefonban. Telefonon még nehezebb leküzdeni a nyelvi akadályokat, ha nem látom az illetőt nagyon kell figyelnem minden egyes szóra. Baromi kiszolgáltatottnak érzem magam. Igyekszem a szorongásgátló technikákat alkalamazni, de ez sem sikerül mindig. Most abban bízom, hogy elfáradtam kellőképp ahhoz, hogy aludni tudjak. Nagy szükségem lenne rá. Ma még inni is elfelejtettem és csak reggel ettem egy kicsit. Valószínűleg ez sem segít a közérzetemen. Meglátjuk mit hoz a holnap. Nem akarom még elkönyvelni, hogy minden egyes nap ilyen feszült és nehéz lesz.
Szerző:
Blog kommentek: 36Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 06-10-2019
Én is külföldre költöztem 2,5 évre. Ugyanezek a problémáim nekem is, idegen nyelv, fura dialektus, telefonos és hivatalos ügyintézések. Rémálom.
De csak azért mert képes vagyok ezeken görcsölni. Eddig semmi gond nem volt a megértéssel + kommunikációval, de mostanáig rettegek a telefonálástól (jó, a telefonfóbiám miatt is, de az idegen nyelv rátesz még egy lapáttal). Nem tudom mikor fog ez elmúlni…
Viszont lassan azért enyhül a szorongás. Már nem esek kétsége pl. ha valaki leszólít, mert már megértem. Munkahelyen néha vissza kell kérdeznem, én meg lassabban és sokszor körülírva (mert nem ismerem a megfelelő kifejezést rá) kommunikálok. De mindenki megértő és kedves. Ilyennek képzelem a kanadaiakat is 🙂
Igen, a kanadaiak is türelmesek az eddigi tapasztalataim alapján. Ugyanaz a gondom, mint amit te is írsz, én is rágörcsölök már jó előre. A mai ügyintézés teljesen simán ment, de napokig kattogtam rajta. Munkahelyi tapasztalatom még kevés van, holnap lesz az első teljes napom. De amit eddig bent töltöttem ilyen téren nem volt negatív. Néha ők kérdeznek vissza nekem, de nem látom rajtuk, hogy zavarná, vagy idegesítené őket. Nagyon sok itt a külföldi, szerintem nem olyan furcsa nekik, ha valaki akcentussal, vagy nem teljesen helyesen beszél. Bízom benne, hogy idővel nekem is javulni fog a helyzet és nem leszek már ennyire stresszes. Majd jövök még a fejleményekkel.
Köszi, hogy írtál!
Hogy sikerült a hét? 🙂
Szia!
Köszönöm, nem is volt vészes annyira. Elég barátságosak voltak a kollégák és minden nap kicsit könnyebben ment. Nem mondom, hogy már nincs stressz, amikor reggel megérkezem, de könnyebben tudom már kezelni. Remélem ez így is marad. Biztosan idő kell még, hogy egyáltalán ne stresszeljek, de nagyon igyekszem a helyükön kezelni a dolgokat és munka után a nap további részében pihenni, nem agyalni. 🙂