múlt héten a munkahelyi problémák kötöttek le. de nagyon. ráadásul nem is a munkával volt bajom, hanem az új kollegámmal. a főnököm valami teljesen érthetetlen okból kifolyólyag kedveli, ezért nagyon nehezemre esett beszélni vele a csajjal kapcsolatos problémáimról. péntekre már annyira tarthatatlan lett ahelyzet, hogy beszéltem vele és úgy tűnt, hogy mellém áll. sokkal jobban fogadta, mint vártam, de nem vagyok nyugodt, mert az ilyenekből én mindig rosszul jövök ki.
jövő héten bele fogok szakadni a munkába, azt hiszem vízválasztó lesz, hogy hogyan sikerül. bár igazából nem vagyok benne biztos, hogy ez számít, inkább csak reménykedem.
a tanulást csúnyán hanyagoltam a héten, egyszerűen nem tudtam rávenni magam. a szabadidőmben inkább ittam és sírtam a barátaimnak. most úgy vagyok vele, hogy jutok, ameddig jutok, igyekszem megtanulni, amennyit még lehet, aztán leszarom. nagyon jó lenne letudni, de nem dől össze a világ, ha megbukom (ami jelenleg elég valószínű).
ahogy jósoltam, mostanában megint álompasi jár a fejemben, de eddig példásan uralkodom magamon. józanul csak kínzom magam azzal, hogy rá gondolok, de eszembe sem jut felhívni. részegen (ami a valódi kihívás – és ami sokszor előfordult a héten) már nehezebb, de most ezt is sikerült megállnom. persze megint szeretem és akarom, de még nagyon részegen sem tudtam annyira megalázni magam, hogy felhívjam. ez jó. többször a kezembe vettem a telefonomat, de nem nyomtam meg a gombot. ha felhívom, azzal hitelesítem, hogy nekem rendben van, amit művelt és hogy ennyire nem érdeklem.
belepusztulok, de egyelőre bírom.
Szerző:
