Örülök, hogy a régi főzőlegényünktől sikerült megszabadulnom – nagyon elkanászodott sajnos és nagyon a fejemre nőtt.
Augusztustól egy igazi kis au-pairt szerződtetünk erre az évre. 🙂
Ő nemcsak főzni fog, hanem mosni és takarítani is. 🙂
Örülök, hogy ez az új kislány egészséges, és szeret a kisfiammal is játszani, és a kisfiam is nagyon kedveli őt. 🙂
most csinálom a bevásárlólistát hétfőre, és a teendőket…
Ha minden igaz, kedden vendégeink lesznek Magyarországról! 🙂
Szerző:
Blog kommentek: 6891Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010
Állok a kupi tetején és tépem a hajam…. 🙁
Na, azért nem ennyire tragikus a helyzet, csak majdnem…
És eszembe jutnak a hajléktalanok, akik csak gyűjtögetik a sok rongyot és nem mernek semmitől megválni… – mert érzelmileg kötődnek persze, a hülye múltjukhoz, aprócska kis tárgyakhoz, amikhez egy morzsa szeretet tapadt – és nem merik eldobni maguktól. meg aztán leht, hogy még jó is lesz valamire!!
szegény anyám jut eszembe, ahogy minden hétvégén csak „lomtalanít és lomtalanít és lomtalanít”…. és soha nicns egy nyugodt perce, csak „lomtalanít és lomtalanít”…
Ami persze csak azt jelenti, hogy a nem kellő holmikat leviszi a raktárba és ott gyúlik és gyűlik és gyűlik és gyűlik a lim-lom…
hoygan fogom én ezt másképp csinálni????
kell ismét egy szakember???
nem találom a módját a lakberendezésnek, a rendnek. Hogy valaminek van helye és azt megtalálom.
Olvastam egyszer egy cikket, amiben volt egy aprócska picicske utalás arra, hoyg tipikus ezeknél a betegeknél (melyikeknél, talán mindegy is ) -hogy „nem találom a kulcsom”.
Vagy a szemüvegem, vagy az éppen aktuális fontos dolgot.
Ettől meg tudok őrülni.
Rájöttem, hogy ez egy tudattalan manáver, hogy ne kelljen elindulni otthonról.
Ez egy kötőerő, ez helyettesíti a köldökzsinórt, ezzel a tranzakcióval pontosan leírjuk azt, ahogy függünk az anyánktól…
Hogy valami hiányzik, valami örökké hiányzik és ettől nem tudunk elindulni a saját utunkra….
Változtatni szeretnék!!!!!!!!!!!!!