na, most olyan dologról fogok írni,hogy ki lehet nevetni, hülyének lehet nézni, de attól még sajnos ez az igazság
nem vagyok valami nagy babonás, de tudomásul kell venni,hogy igenis vannak olyan dolgok, amik természetfelettiek
ma találkoztam egy ismerőssel (nagyon szertem ezt a családot)
májusban a kislány lábára rálépett a ló, elvitték röntgenre, nem találtak semmit, de nagyon fájt neki, visszamentek, olyan szinten megkínozták, hogy rosszul lett, asztmarohamot kapott
ez májusban történt, még mindig nagyon nagyon fáj a lába, az itteni körzeti doki adott rá Cataflamot, amitől elzsibbadt a lába, mivel semmit nem mutat ki a röntgen
utolsó éves a középiskolában
egy hónapra rá ennek az asszonynak az anyukája elesett, és szilánkosra tört az ép karja
ugyanis a másik születése óta béna
az asszony naponta 4-szer jár át hozzá, eteti, fürdeti, wc-re kíséri, és minden
viszont a néni is nehezen viseli az állapotát, ezért a lányával veszekszik
az asszony férjének az autójából egyszerre ment el a láb-és a kézifék,még jó,hogy nem karambolozott
mindezek a dolgok azután történtek,hogy az asszony ,ment ki az apukája sírjához, és már messziről egy halmot látott a síron, ami körbe volt rakva krizantémokkal
ahogy félresöpörte a virágokat, egy döglött, fej nélküli tyúk bukkant elő a halom alól
nem tudom,ki mennyire van tisztában ennek a jelentésével, de ez egy nagyon erős átok
csak a rontáslevétel segíthet rajtuk
az asszony depiben szenved, egyre mélyebbre kerül
nem tudom,mi lesz így velük
szeretnék segíteni nekik, de nem ismerek senkit, aki le tudná venni róluk a rontást
olyan valaki kellene, aki nem kér vagyonokat, és nem egy kókler, hanem tényleg érti a dolgát
2 gondolat erről: “Átok”
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
http://http://www.google.hu/search?q=%C3%A1tok+ront%C3%A1s+ty%C3%BAk&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a
http://noiportal.hu/forum/hozzaszolasok2.1349.html?page=0&e=10&o=2
köszi Crazy