Ma megálltam a tükör előtt és hosszan bámultam a saját szemembe.
Mindig ideges leszek ha a tükörképemet nézem. Dühös vagyok magamra.
Rá kellett jönnöm, mindegy meddig bámulom így magam, ettől még nem szeretem meg jobban aki vagyok.
Ugyanakkor azt is tudom, hogyha más lennék és úgy nézném magam külső szemmel, akkor nem lenne bajom az illetővel. Nem mondanám, hogy szarul néz ki vagy, hogy hasznavehetetlen, béna, unalmas. Talán még kedvelném is. De így, hogy én vagyok ilyen nem megy. Egyszerűen nem.
Állítólag az embernek napi 8 ölelés kell ahhoz, hogy jó közérzete legyen…Sokszor úgy érzem nekem 20 se lenne elég. Nos…ha belegondolok, napi 1-et is ritkán kapok. Nem tudom miért ilyen fontos ez nekem, de mintha ez lenne a minden. Persze…én is ritkán ölelek meg mást, de csak mert észrevettem, hogy az illető gyorsan kibújik belőle. Nyilván ez a normális. Én viszont úgy érzem ha valaki megölel, azt el sem akarnám ereszteni. Mintha az az ölelés jelentené a világot. Örökké egy ölelésben lennék, ami biztonságot, szeretetet ad, és ami elhiteti velem, hogy nem vagyok teljesen értéktelen. Ami megóv mindentől.
Bűntudatom van ha ilyenek gondolkozok. Szánalmas vagyok. Hiszen nem kéne ezt éreznem. Szeretnek, de mégsem érzem teljesen. Nem vagyok egyedül, még is magányos vagyok. Mintha egy rakás levelet adnának fel nekem postán, de nem jutna el hozzám….
Még ami jó, az sem JÓ igazán.
Szerző:
Szia Sohamár!
Itt sokan érzünk hasonló dolgokat, egyáltalán nem szánalmas! Fájdalmas, igen, kiszolgáltatottá tesz, de nem szánalmas, hanem egy személyiségtípus, ami szenvedést okoz.
Ha depressziós vagy, a pozitív visszajelzéseket észre sem veszed, de minden kicsi negatív (vagy akár csak semleges) katasztrófának tűnik. Aki kedveseket mond, arról úgy gondolod, csak hízeleg, vagy csak „rendes”, aki durván szól hozzád, arról nem azt gondolod, hogy bunkó, hanem azt, hogy nyilván megérdemelted… (Lehet persze, hogy te nem ilyen vagy, ezt a képet magamról mintáztam :-)).
A terápia valamennyire segít ebben eligazodni, és megtanulhatod kezelni a szeretetre sóvárgást is, de a szeretetvágy nem fog elmúlni. Nem is lenne túl jó, ha elmúlna, mert milyen ember az, aki nem vágyik rá, hogy legyen legalább egy szeretetkapcsolata?
Eszter
törd össze a tükröt
Az a jó öreg se-veled-se-nélküled érzés…és mindezt magadra vonatkóztatva. Általában saját magunkkal vagyunk a legszigorúbbak, fene se tudja miért, de simán a földbe döngöljük magunkat, sokszor a semmiért. Érdekes, hogy a világ mennyire mükődik fordítva…napi 20 éríntés helyett max 2 hátba veregetés vagy egy nagy állon pattintás, napi 2 liter víz helyett 4 l sör, egy biztonságos zúg helyett 100 ingatag kapcsolat stb…értem én, de ami most van, az nem lesz így később. Ja és a tükör….az nagyon fals képet mutat…azért tükör 😉 kitartás
Ez milyen igaz…vagy legalább is én is így látom.
Köszi Premortem! 🙂
Szia Sohamár!
Itt sokan érzünk hasonló dolgokat, egyáltalán nem szánalmas! Fájdalmas, igen, kiszolgáltatottá tesz, de nem szánalmas, hanem egy személyiségtípus, ami szenvedést okoz.
Ha depressziós vagy, a pozitív visszajelzéseket észre sem veszed, de minden kicsi negatív (vagy akár csak semleges) katasztrófának tűnik. Aki kedveseket mond, arról úgy gondolod, csak hízeleg, vagy csak „rendes”, aki durván szól hozzád, arról nem azt gondolod, hogy bunkó, hanem azt, hogy nyilván megérdemelted… (Lehet persze, hogy te nem ilyen vagy, ezt a képet magamról mintáztam :-)).
A terápia valamennyire segít ebben eligazodni, és megtanulhatod kezelni a szeretetre sóvárgást is, de a szeretetvágy nem fog elmúlni. Nem is lenne túl jó, ha elmúlna, mert milyen ember az, aki nem vágyik rá, hogy legyen legalább egy szeretetkapcsolata?
Eszter
Szia Eszter!
Nem tudom depressziós vagyok-e…szerintem nem. Viszont időnként megélek mélypontokat, és akkor minden reménytelennek tűnik, utálom magam. Meg úgy általánosságban lehangolt vagyok meg hamar elfáradok, minden ok nélkül. Nehezen értem meg miért is van ez. Egyébként a leírás stimmel.
Köszönöm, hogy írtál! 🙂
törd össze a tükröt
Az is egy megoldás…:) De nem törhetem össze mindet. És nem is változnék meg tőle.
amiket leírtál mind depis tünetek, saját érdekedben járj áterhez és ha tudsz mókushoz, pszichodrámára
Szia Sohamár 🙂
Nekem is úgy tűnik, hogy depressziós tüneteid vannak. Persze a depressziónak sokféle forrása van, a terápia azért jó, mert rá tud világítani, miben gyökereznek. Hogy milyen terápia válna be neked, nem tudom, de érdemes elmenni egy rendes teraphoz, és megbeszélni vele.
Eszter
Kormoskandúr, Eszer!
Köszönöm, hogy írtatok…igazából nem gondoltam, hogy ez ennyire rosszul hangzik. :/ Mármint…nem is tudom, én ezt már megszoktam. Általánosságban ilyen vagyok, de van, hogy jól érzem magam, és akkor úgy tűnik semmi gond nincsen. Ezért azt godoltam talán mégse olyan komoly, és ilyenkor elhessegetem a gondolatát annak, hogy áterhez menjek.
Köszönöm a segítséget, komolyabban el fogok rajta gondolkodni. Csak nehéz rávenni magam a változtatásra, előrelépésre.
Szia Sohamár!
Ne a tükörbe nézz hanem magadba. jó ha az ember tisztában van az értékeivel aminek a felismerése talán sok időbe telhet vagy lehet tudod is melyek ezek csak az önbizalomhiány meggátol,hogy elhidd!
Írtad még régebben az egyik fórumban,hogy jó lenne beszélni a suli lógusával, de félsz és nem hiszed,hogy tudna segíteni. A Te döntésed de szerintem egy próbát megér győzd le a félelmed és beszélj vele, mivel lehet később ott motoszkálna a fejedben,hogy mi lett volna HA..
Szia Rere!
Igen, ahogy mondod, pont ez a helyzet. Meg igazából hiába látom azt a pár jó dolgot magamban, úgy érzem több a rossz és ez elnyomja azt a kevés jót is.
Igazad van, és köszönöm! Sokan bíztattak már itt, hogy lépjem ezt meg. Csak nagyon nehéz…