Féltem, őszintén megmondom, kicsit féltem a kudarctól. Mindig annak élem meg, ha nem tudok valamiért beszélgetni és egy ideje küzdelmes volt már nagyon.
Aztán ma valahogy jó volt. Mindkettőnkre ránk fért már. Visszataláltunk egymáshoz. Egyszer mesélte, még az elején, hogy a ragaszkodás, maga a kapcsolódás fontossága a terapeutában is megvan (nem csak bennünk) , csak néha velem pl nagyon nehéz, én is tudom. Ahogy sétáltam felé, ugyanúgy lebegtem, de már nem úgy léptem be hogy kezembe lett volna a könyv és amit én tettem, hogy segítsen, PÁR ALKALOMMAL MOSTANSÁG A KÖNYVET TETTEM MAGUNK KÖZÉ AZ ASZTALRA, LASSAN AZT ÉREZTEM, AZ CSAK MÉG NEHEZEBBÉ TESZI ÉS ELVÁLASZT MINKET, ÍGY MA A KÖVETKEZŐT LÉPTEM: AZ ASZTALRA KETTŐNK KÖZÉ A TÉRBE BETETTEM A NAPLÓT, AMIT MINDIG ÍROK EGY HETE KB ( mert egy hete nagyon megzuhantam ) SZÓVAL A NAPLÓ ÉS EGY KIS HORGOLT SZIVECSKÉS-GOMBOS MANÓ, valószínűleg nekem volt főleg fontos, őt a könyv se zavarta. Engem sem, de úgy éreztem, míg a könyv elválaszt és még nehezebbé teszi a beszédem, ha a naplót teszem oda …. végül is nem tudom mi segített, de valami segített.
Ma valahogy pillanatok alatt egymásra hangolódtunk, sokat jelent, visszataláltunk egymáshoz. ( említette hogy bántotta,amit utólag leírtam, hogy talán azért nem tudok beszélni, mert anyámnak ha bármit mondtam, ő gyakran öngyilkossággal fenyegetőzött és mintha róla is ezt feltételeztem volna, elmondta és azzal mindig segít, ha ő is beszél az érzéseiről)
Így megy ez, néha a pszichológussal is elveszítjük egymást, elveszti velem a kapcsolatot de megoldjuk, pár alkalom és visszatalálunk egymáshoz. Vagyis, én rendeződök eléggé ezzel az egész szituval kapcsolatban, idővel pedig néha már feladnám hogy nem is megyek többé, mégiscsak az egyedüli akivel jó beszélgetnem. Ma megint éreztem sok mindent, az együttérzését, hogy megért, hogy sajnál mert rengeteg feszültség lehet bennem az anyámmal kapcsolatosan, hogy rengeteg minden hiányzik …. és újra erősítettük, hogy senki nem fogja őt pótolni, mert a kapcsolataim itt zavarodnak be. Nem tudom, mi az hogy barát vagy barátnő, mert ha az életemben volt is barátnő, gyakran nem korombeli volt, összemosom a szerepeket, a barátnőt az anyával, régen még a pszichológust is összemostam az anyával, közelebb engedett magához és ezt nem szabadott volna tennie. (ez előtte, másik volt)
Most azt hiszem minden reális mederben halad. Próbáljuk a szerepek összemosódását leállítani, mert ettől zizzen be és lesz szorongó köröttem minden. Egyszer anno közel engedtelek? Pff, elkezdtelek összemosni egy anya-képpel, most meg már szorongok tőled.
és persze bármi emberi beszélgetéstől, ami személyesebb rettenetesen elfáradok, mert hiába magyarázom, aki nem élt át hasonlót, sose fogja igazán érteni. Nem is érti, miért nem szólok hozzá, némulok el vagy szorongok mikor már egyszer közelebb engedtem. Sérült az egész sz@r kapcsolódási rendszerem. Jobb megmaradni felületesen.
Ő érti, érzi, már amikor tudok úgy beszélni hogy az érezhető és most tudtam. Lehet ehhez hozzájárul a napi naplózás is hogy most jó volt meg hogy naponta, kétnaponta verseket írok. Ha sírok csak itthon, nem baj, de az is máig is az anya-cuccal kapcsolatos. Mikor leszek mindezen túl, nem tudom. Mondjuk ő még 40 meg 50 évesen se dolgozta fel a saját anyját, szóval bőven van időm. Most ő 60 , mama 80, vajon hol áll a feldolgozási fázisa?
Ettől még viszont élő, működő kapcsolataim nem lesznek. Talán majd egyszer.
Kolléganőm is túl sokat tud. Apró kis infokat elkottyintottam amiből összerakhat sok mindent mi hogy van az életemben és ezzel adok egy támadási felületet. Jó lesz meghúzni magam.
Tényleg csak a pszichológussal beszélhetek azt hiszem, jelenleg.
Szóval, azt leszámítva minden jó volt, újra megint közelibb, jelezte is az elején jó lenne ha megint sikerülne közelebb jutnunk egymáshoz, csakhogy épp ebbe a védett, bizalmi órában ma olyan történt, ami az elmúlt 2 évünkben nem igazán, – tudott a folyamatos hivogatásokról, s hogy mindig kiborultam, meg szorongtam ha nem vettem fel, mi van ha valaki meghalt mert sokat zsaroltak ezzel – hát ma ott, oda is betört a külvilág, apám telefonált, aztán sms, aztán alig 2 perc megint telefonált. Természetesen kinyomtam és nem mutattam semmiféle érzést, asszem most nem is borultam ki, talán mert a közeg, ott voltam nála, mondta, azért az sms-t olvassuk el és kicsit még beszélgettünk, ezekről a családi szarságokról, van elég. Jobb tőlük távol maradni, amennyire lehet.
Szerző:
