Biciklivel kezdtem járni munkába, a gyerekülést is rászereltük, mert sokszor én hozom-viszem a kisfiamat az ő óvodájába munka előtt vagy után.
Ma is bicajjal mentem, és mivel erősen havazott, betettem a bicajomat a tető alá, ahol a babakocsik szoktak állni. Le is lakatoltam.
Munka után keresem a bickilimet, sehol.
Kis időbe telt, amíg megtaláltam, az óvoda kerítésén kívül. Méteres hó állt rajta .
Vizes nadrággal értem haza.
És út közben majdnem sírtam. Ki lehetett az a bunkó – gondolom, felmérgelődött szülő – aki ennyire lelketlen volt ma velem?
megvigasztalódom lassan. Már főztem egy teát, és arra gondolok, hogy basszus, milyen vadregényes volt ma a gyerekekkel felmenni a különbusszal a síkurzusra, be az erdőbe.
Sajnos rossz viaszt kentem a sílécemre, és keményen rátapadt a hó, de ezt is meg kell tanulnom. legközelebb jó viaszt viszek magammal.
ez a tahó meg biztosan egy idegbeteg, nem tudta érvényesíteni az akaratát 3 éves korában, és egy hztizős barom lett felnőttkorára. Biztosan férfi volt, mert nem is olyan könnyű kicipelni vagy 30 méterre ezt a biciklit, lelakatolva.
barom.
Szerző:
Na hát nem, a kolléganőm volt, a marokkói szupercsaj, kétgyermekes családanya.
Nem álltam oda vitatkozni vele, meg már a mérgem-szomorúságom is elszállt, tehát tudomásul vettem, hogy szerinte veszélyes hogy a biciklim a babakocsikkal egy helyen állt, és ráeshetne egy kisgyermekre. Lehet, hogy igaza van.
mostantól kint parkolok, és már amúgy is vége a havazós időszaknak, remélem!