A paranoid skizofrén nagymamám mondta egyszer nekem, amikor még kicsi leány voltam: Ne menj közel soha a villamoshoz! A villamos kereke úgy húzza az ember szemét!
És csak most jutott nemrég eszembe, hogy amikor a terápiámat kezdtem, akkor egyszer azt mondtam a terapomnak, hogy néha úgy érzem, mindjárt a villamos elé lépek…
Aztán egy régebbi dolog – anyám sosem ölelt és nem puszilgatott meg.
Később tudtam csak meg, hogy ugyanez a nagymamám (az anyai) mondta neki, hogy szájszaga van. Nekem is mindig ezt mondta, pedig tudom, hogy nem volt.
De az én anyám mindenkit mindig csak nagoyn félve csókolt meg, és összeszorított szájjal, szorongva, merthogy neki büdös a szája.
szegény anyám. nézem a fényképeken, hogy még az én kisfiamat is ugyanilyen esetlenül és bénán puszilja meg félve, hogy a kis bébi a kezében vajon felordít-e, hogy nagymama, de hiszen neked büdös a szád, fúj, nem akarlak!
szegény anyu. egész életében ez a rettegés árnyékolta be a mindennapi kapcsolatait, a gyerekeivel, gondolom, az apámmal is, és most az unokáival is.
basszus.
Hát ezek a dolgok így függenek össze…
Szerző:
Erről meg most az jut eszembe, hogy a zeneterapom meg azt mondta a múltkori ülésen, ohgy Kodály szerint a gyermek zenei nevelése a nagymamája hasában kezdődik – akkor, amikor a gyermek édesanyja még csak magzat volt az édesanyja hasában…