apámról

 Sziasztok,

 

muszáj leírnom néhány gondolatot apámról mert nem tudom mit csnáljak ele, és ezt a problémát meg kellene oldani.  Ő alkoholista. Édesanyám ezért is vált el tőle amikor 6 vagy 7 éves voltam, és meg is csalta….saját szememmel látaam, amikor anyuval korábban értünk haza mint ahogy azt apunak mondttuk…

mai napig iszik. de már reggel. úgy tudom főleg bort iszik, de a lepukkant kocsmákból a legolcsóbbat. Ja, és nem dolgozik már tíz éve. meg szűnt a munkahelye, mndenkit elbocsátottak, ő meg egyszerűen visszaköltözött a szülihez, pedig van saját lakása, és ott ragadt. Azóta apai nagypapám meghalt, tehát az anyjával él együtt, nagyimmal, aki már 91! éves…. de mivel sok a nyugdíja, eltartja őt, megveszi neki a cigt, főz kaját, mert még nagyon bírja (még fodrászhoz is jár 91 évesen) és ad neki pénzt inni…. hát ő is elbaszta ez tény…elkényeztette apámat. Másfélszobás lakásban élnek együtt. 

Apámnak semmi testi meg lelki betegsége nincs, csak engem tesz tönkre…ugyanis le se szar se engem, se az unokáját.  Mikor kórházban voltam 2 napig műtét után, felhívtam, hogy jöjjön már be, de nem jött. Mikor varratszedésre mentem, akkor eljött,  fel kísért a 3.emeletre, 5 perc múlva mondta hogy elmegy inni valamit, majd beszélünk.

 

És ennyi….ti értitek ezt???? egyetlenegy lánya vagyok, 1 unokája van… ráadásul a varratszedésnél a 10 éves fiam is ott volt, és megszólat: szépen itthagyott minket…nem azért, a varratszedés nem durva dolog, pár perc volt összesen, de ha már odáig eljött…

mivel szarban avgyunk anyagilag, kértem tőle ötezer forintot a fiam szülinapjára, hogy tudjunk rágcsálnivalót venni, meg egy tesco-s totrát, kell még üdítő, de azt kiptótuljuk és kész.  az volt a válasz, hogy most kellett a nagyimnak mosógépet vennie, és a providenttől vettek fel a hitelt, mert a mosógép 52 ezer ft-ba került.

Most figyeljetek: nagyim nyugdíja: 230.000 ft, ez ugy nettó, mert a nyugdíj az mindig nettó, apu álláskeresési járuléka 22800 ft, plusz apunak van még egy lakása amit kiad 40 ezer ft-ért. Jelzáloghitel a lakáson nincs. Ennyi pénzből nem tudnak egyszerre megvenni a mosógépet?????

 kert nincs, a lakás 45 négyzetméter, max ha haavi 50 ezer a rezsi, a többi kajára megy, ők már nem nagyon vesznek ruhát, cipőt, könyvet…. akkor a több elmegy piára és cigire???

és a lányának nem tud adni?? és ott hagyja a kórházban:?

Arra nem gondol, ki fogja őt ápolni ha a nagyim meghal???, mert nekem kell…..és fogom e a sok sérelem után ápolni tudni??? nem fog rávinni a lelkiismeretem, hogy betegyem egy elfekvőbe vagy mibe. de én nem tudom fzetni a kaját, piát, cigijét. 1000 ft-os cigit szív, napi másfél dobozzal…. és akkor majd vesz fel jelzáloghitelt a két lakására, amit majd örököl, aztán a végén én csak adósságot öröklök utána…

most hogy ezeket leírtam, jönnek a könnyeim.  annyira megmondanám neki, kiabálnék vele, hogy :

” egy rohadt alkoholista vagy (persze ő nem ismeri be) és itt vagy pesten és meg se látogatsz minket pedig van bérleted, és miért nem kerestél munkát, és mennyire jó dolgod van hogy kiszolgálnak és nem kell csinálnod semmit???, csak mi lesz ha az anyád meghal??? Arra nem gondolsz?  a lányodra nem gondolsz? Miért hagytál ott a kórházban, azért hogy ihassál? miért nem jöttél el meglátogatni? miért nem érdeklődsz az unokád felől? Miért nem jösszki a focimeccseire? Miért, miért, miért? 

Miért kell innod? miért csaltad meg anyukámat? Egyundorítő rohadt féreg, mocsok alak vagy, egy gyáva, egy senki, aki nem keres munkát, egy aljadék, aki a 91 éves anyját ugráltatja, egy gerinctelen alak.”

  tőletek kérdem: mikor mondhatom el ezt neki? vagy tartsam magamban??  azóta emésztem hogy otthagyottvarratszedéskor, ezen a héten szerdán. vagyis tegnapelőtt.

 

Ti mit lépnétek??  segítsetek….most már bőgök..

 

Szerző:

Belépett: 2 év

Vica1333

Blog kommentek: 868Blog bejegyzések: 32Regisztráció: 23-07-2016

7 gondolat erről: “apámról”

  1. Szia Vica.

    Hát nem semmi egy történet…. 

    Az én apukám is alkoholista volt, úgy hogy tudom milyen ilyen apa mellett felnőni…

    Én a helyedbe akkor amikor józan akkor beszélnék vele…. De ne várj tőle sokat szerintem….. Sajnos tapasztalat….Én azt is megkaptam tőle józanul, hogy engem nem akart én csak úgy becsúsztam….és ezt éreztette velem mindig is amég élt…..

    úgy hogy ez olyan patt helyzettnek tünik…..  

    sok kitartást kívánok neked…. ebben a helyzetben nehéz okossat írni….. 

  2. Szia!

    Az alkoholizmus egy betegség.Valószinűleg apád agya már rég leépült, mint ahogy az érzelmi élete is. Ezért (is) ilyen.Valszeg a teste egyszer majd feladja…A szenvedélybeteg ember önző. Csak az érdekli hogy meglegyen a napi „folyékony aranya”.Mondd meg neki! Ha neked jót tesz üvöltsd az arcába,mit érzel,nincs mit veszíteni. A mamáddal milyen a kapcsolatod? Ő nem tud anyagilag segíteni?

  3.  Sziasztok!

     

    Köszönöm a válaszaitokat, nagyon jól esett….drága holdfény vele már nem lehet értelmesen beszélni, és józanul se, mert mndig van benne valami kcsi alkohol, úgy értem reggel alvás után is rögtönn megy a kocsmába.

    Amit akbar írt azt kéne….megmondani neki a magamét..majd meglátjuk, mennyire merem..

    sziasztok

  4. Az én apám ugyanez. Nincs rosszabb a szenvedélybetegeknél. Igazából nem is tudom hogy a drog, az alkohol vagy éppen a szerencsejáték rosszabb-e. Tulajdonképpen marha nehéz tolerálni őket ez az igazság. Ahogyan bennünket is. Engem legalábbis mindenképpen.

    Szóval én az apámmal egyáltalán nem beszélek. Nem szólok hozzá. Levegőnek nézem ha találkozunk is. Ennyi. Ennél többet tenni nem tudsz! Egy szenvedélybeteget semmiről nem lehet meggyőzni. Ameddig nem jön rá saját maga, addig nem változik. És valószínűleg élete végéig nem is fog.

    A gyűlölet amit pedig érzünk az apánk iránt, csak a saját életünket nehezíti. Őket úgysem érdekli. El kell engedni mert felőröl!

  5. Részben kivételes család vagyunk Soha nem volt a családunkban  alkoholizmus Munkaholisták a szüleim már nyugdíjasok,de a helyzet nem javult .Vállalkozók voltak se szabadnap se hétvége se normális családi élet 9 éves korom óta nélkülöztem őket  fizikailag.lelkileg.Hiába élünk együtt 40 éve,sohasem tudtunk közel kerülni egymáshoz.Kimaradtak a legfontosabb évek.

    Azt hittem nekem majd sikerül ,de önámítás volt. Évek múlva tudtam meg A munkaholista szülők gyerekei gyakran valamiért  alkoholista párt választanak .Én is

    A volt férjem  alkoholista és játékfüggő volt.Volt? 17 éve váltunk el.A gyerekeit szinte nem is ismeri,láthatás jogával soha sem élt 4 éve semmit sem tudunk róla.A fiam 20 a lányom most 18 éves és az én vezetéknevemet veszi fel családnévként.Szerettem volna ha kötődnek az apjukhoz ,nyaranta vittem hozzá őket pár napra, mert mégiscsak …de .. van amit nem lehet erőltetni és egy életkor után már ők döntöttek,hogy nem akarnak többé menni -ha ő nem jön-…-  sohasem jött……. 

     

Írj megjegyzést