Anyám most hívott, és elkezdi, hogy rossz-e még a kedvem.
És hogy ugye minden rendben.
Mondtam, persze.
Tényleg ennyire nem veszi észre, hogy az ő, meg a többiek viselkedése miatt lettem szomorú?
Hogy olyanért szólt be nekem, amiről nem tehetek.
És délután még ő kérdezte, hogy mi bajom van.
Hogy lehet ez, hogy ennyire nem veszi észre, amikor beszól nekem?
Nem értem én ezt az egészet.
Bárcsak őszinte lehetnék vele.
De nem lehetek, mert tudom, mi lenne a reakciója.
Elrohanna az áterhez, utána meg közölné, hogy nem normális sem az áter, sem én, és az nem is úgy van, ahogy doki mondja.
Eddig mindig ezt csinálta.
Tudom, hogy szeret, de ezt a tényt nem tudja elfogadni, hogy ilyen gyereke van.
És én is szeretem t, bár asszem, sokszor nem tudom kimutatni.
Ha sz*r kedvem, akkor nyaggat, hogy mi történt, pedig 1000-szer elmondtam már neki, hogy nem kell történnie semminek ahoz, hogy néha depis legyek.
De azt nem veszi észre, amikor ő mászik bele a lelkivilágomba, mint pl.ma is.
Amikor még kisbaba voltam, nem gondolta, hogy ez lesz.
Ő egészséges gyerekeket akart.
És én gyári hibás lettem.
Szerző:
