Sokszor elgondolkozom, hogy nekem vagy túl „sokk” lelkem van, vagy túl kevés. Mióta jobbára csak hangulatstabilizálót szedek, azt hiszem, lett belőle bőven. Tegnap már bőgtem egy filmen, azt hittem, már nem is vagyok rá már képes. Megtört a jég, megcsillant a lélek. Senki sem látta, és ez mák. 😛
Már leszoktam arról, hogy a sokszor béna és olykor zsarnoki szüleimet hibáztatom sorsom alakulásáért. Részigazságnak érzem ezt a dolgot. Még a múlt életeimből lehet nekem valami nagy terhem, talán ezt már más is érezte. Pont nem akkora, hogy ebben az életben beleszakadjak, de épp a határon van.
Nem segít más rajtam, csak a pszichológus! 🙂 16 éves korom óra „pátyolgatva” vagyok, ez a gyógyszerezés záloga. Meguntam az elnyomást és megunta a sors is.. Azt tanultam, amit akartam, olyan ütemben, emilyenben szeretném/szerettem volna és gyakorlatilag szabad vagyok. Dolgozom, ha kedvem van. Nehezen viselem a munkahelyi szubkultúrát, engem már csak lélekre ható szólamokkal lehet iránytani. Csak abban a közegben csillanhat a lélek, hisz oly’ ritkán teszi ezt. 34 éves vagyok, és dolgozom, ha kedvem van.. Egy nagyra nőtt gyerek luxusa ez, vagy inkább nyomora?
Szerző:
