Néha pofátlannak érzem magam, hogy csak akkor bukkanok itt fel, ha valami nincs rendben. Egy ideig volt, hogy nagyjából megvoltam, egész jól voltam, stagnált az állapotom és fel-felnéztem az oldalra. De az a jellemzőbb, ha pont szarul vagyok és akkor jövök.
Általában akkor sem szoktam már mostanában sok mindent megosztani, csak belépek, olvasgatok, kilépek, megosztok egy zenét vagy ilyesmi. De most annyira ki akartam írni mindent, megint, hogy itt kötöttem ki. És tudjátok, valahol azt érzem, talán mégsem olyan nagy baj. Sőt, vicces, mert nem gondoltam volna, de kezdek megnyugodni ettől az egész „kiöntömapicsábamagambóladolgokatvégre” c. dologtól. 😀
Pár napja megint nem vagyok a toppon. Persze, ez azért már eléggé változott nálam, hogy mit jelent „nem-toppon-lenni”. Új szokásaim lettek, új barátaim, új emberi kapcsolataim, rengeteget változott sok mindenhez a hozzáállásom pozitív irányba, hála a pszichológusnak. Ez a „nem-vagyok-a-toppon” inkább most arról szólt, hogy indokolatlan, mélyről jövő, alaptalan szomorúság ütötte fel a fejét egy pár napja. És ez eléggé összezavar, megzavarja a lelki világomat. Mert… mi az, hogy indokolatlan?! Ha egyszer minden rendben, akkor minden rendben, nem? Akkor mégis, honnan jön a szomorúság? Honnan jön a lehangoltság? Miért érzem magam fáradtnak? Miért hagyom, hogy egy apróság úgy felba…, hogy az egész napom tönkrevágódjon? Egyszerűen… itt állok a dolog előtt kérdésekkel, értetlenül, hogy miért? mégis MIÉRT? Így… csupa nagy betűvel 😀
Mára jutottam el odáig az agyalás és az elfolytott érzelmek közepette, hogy felszínre tört. Gyakorlatilag reggel óta sírtam… sőt, inkább zokogtam, szorongtam és nem értettem, hogy miért. De már nem bírtam magam tartani. Azt éreztem, hogy ki kell jönnie. De minek? Miért? Mikor minden happy? Most akkor mi van? De… végső soron, hagytam neki, hogy kijöjjön belőlem (vicces… úgy mondom, mintha lett volna választásom… 😀 szinte kirobbant belőlem, akár akartam, akár nem). És most… most jobb. Jó érzés kiírni, jó érzés túl lenni rajta. Durván… 3 órámba telt 😀 Amit hosszú hetek óta elfolytok.
Na… asszem meg is van az újabb téma a pszichológusnál: 😀
Hogyan tudom nem elfolytani az érzéseim, hanem még idejében felszínre hozni és foglalkozni velük, hogy ne egy hosszú órákon át tartó, reggeli bőgés legyen belőle?
Szerző:
És ha megpróbálnád ignorálni, jó dolgokra gondolni, kellemes dolgokat csinálni? Talán a rajta való agyalás mélyíti el és borítja át zokogós kiborulásba.
Igen, nagy valószínűséggel emiatt tör ki ez az egész. Próbálkoztam/Próbálkozom is ezzel, csak akkor meg sokszor úgy érzem, mintha a problémákat nem megoldani akarnám, beismerném, hanem ehelyett a szőnyeg alá söpörném és úgy csinálnék, mintha minden happy lenne.
Vicces, mert valahol ez lesz a megoldás hosszú távon is, csak ott kellene átállnom agyban, hogy ez nem „szőnyeg alá söprés”, hanem reális hozzáállás a dolgokhoz. Mert nem csak rossz van, rengeteg jó is. Akkor miért nézzem a rosszat, ha nézhetném a jót is? Uhh de hosszú folyamat ez, míg megtanulja a fejem…. 😀
Nem lehet minden problémát megoldani. Pláne olyan esetekben, mikor a probléma nem is annyira probléma, csak az ember elméje fogja fel annak. Okos fejed van, szerintem meg tudja tanulni. 🙂