Gyerekek! Ez őrület! Tényleg jobb nem beszélnem senkivel, mert csak felcseszi az agyam.
Tegnap írtam egy ismerősnek chat-en, aztán az egész chat programot töröltem a telefonomról. Kicsit behülyültem. Este késő vagy 11 volt mire kurva küzdelmek árán visszatelepítettem. Az illetővel találkozni akartam, vagyis …. félreraktam neki egy könyvet, de ezt is csak amolyan hátsó szándékkal, hogy öt percre fussunk össze, de megbántam. Már a chat-en feltűnt hogy NEM NAGYON ÉRTI A DOLGOKAT.
Remélem tavasszal majd ha jobb idő lesz, jókedved lesz. – Na gondoltam, hajrá, erőltessük a jókedvet, hogy bevágódjak, erőltessük a jókedvet, hogy figyeljen rám. Hm, már régen is egy versemre asszondta, ok, versnek jó, de jobb lenne jókedvű, boldogabb verseket is látni tőlem. Azóta nem beszéltünk. Vagyis, karácsony után írt, hogy mennyit gondolt rám … ja …. akkor is csak erőnek erejével magyaráztam ott a chat-en, valójában nagyon hamar azt éreztem, teljesen feleslegesen.
Egyszerűen belefáradtam, hogy magyarázzam az érzéseim, az állapotom, mégis erőlködök. – Hiába lesz tavasz, meg jó idő, esetleg meleg, az emberek ugyanolyanok lesznek, (a magány ugyanaz lesz – de ezt kihagytam), esetleg nem tart a hideg feszülésben és elkezdhetek lebegni, ez számomra nem valami szezonális cucc, akkor nem innám le magam a nyári szabim első napján hányásig, hiszen süt a nap és nyílnak a virágok …
Aztán egyszer csak asszondja: SAJNÁLLAK. DE NEM TUDOM, HOGY SEGÍTHETNÉK.
1. NEM SAJNÁLATRA VAN ITT SZÜKSÉG
2.. EDDIG IS MINDENKI EBBE BUKOTT BELE HOGY ANNYIRA SEGÍTENI AKAR
Nos, ezeknek az embereknek vagy kudarc lettem, mondva, nem tudtak segíteni, sőt, idővel frusztráló, ezért letöröltek az ismerősök közül és beszüntettek velem minden kapcsolatot. Én úgy fogalmazok, LEMONDTAK RÓLAM! MÁR NEM MEGYEK BELE ANNYIRA, HOGY FÁJJON. RÉGEN MÉG SIKERÜLT. Sajnálatra meg aztán végképp … csak azt ne!!!!!!!
Nos, ma próbálkozok. Chat. Este sikerült összefutnom az illetővel. Szinte pörögtem, ahogy beszéltem, aztán később egyre jobban remegtem belül. Hát, csak felzaklatott a dolog. Az egész beszélgetés.
Hát jajj, a cukiság, velem volt a kutyám.
– Hát képzeljem el, ő otthon van egyedül, míg én emberek között vagyok. ( a cukiság szokott neki számítani, nem én, nem jött a számra reakció, hogy amúgy gyűlölöm az embereket, s kinn legalább olyan magányos vagyok én is emberként mint a kutyám otthon – erre persze a chat-en nem reagál)
Mondom neki, hogy ez a sok fény meg autók és zajok … mennyire kivagyok – hát az autistákat is szokták zavarni a fények – mondtam is neki, hogy hát nem megmondtam, hogy az anyám is belőtt autistának? – pff, amúgy már nyugdíjasok de kollégák voltak – jajj, hát ezért tanult ő továbbképzésben az autizmusról – pff, hát szerintem nem, nem is tudta nem is érdekelte mi van velem, de aztán kicsit belezakkant a szakmájába és autista lettem meg minden más csak nem normális.
Mesélt a lányáról – pff, ez is fasza lélekkarcolgató nekem – hogy ő is egyszer rosszul lett egy szórakozóhelyen és megfigyelték kórházban.
Én csak azon agyaltam, hányszor akartam kórházba kerülni – nem feltétlen akartam magam kinyírni – de itt min. halál közelében kell lennem hogy számítsak. Nagyanyám is addig volt a top témák között amíg benn volt Sümegen a pszichiátrián, kiengedték, haluk elmúltak, minden oké….csak hát rozoga.
ROZOGA – ez a legütősebb szó bármit is kifejezni érzelmileg. Fasza.
Én persze itt ebben az egész cuccban még sose kerültem kórházba, egyszer-kétszer voltam határán, a régi lógus szerint többször is valószínűleg csak túl erős lettem ….. és túl érzelemmentes.
Még csak hétfő, de elfáradtam, elfáradtam a szavaktól, elfáradtam, hogy magyarázzam hogy vagyok.
na és akkor utolsó dobásként : meséltem neki, hogy pénteken még kinn játszottam a kutyával mert pörgött, de én meg tök hulla voltam, szinte kimerült – asszondja nekem erre, játszál is vele … BOLDOGGÁ TESZED, ÉS NAGY DOLOG ÁM HA BOLDOGGÁ TESZEL BÁRKIT, HA A KUTYÁT AKKOR AZT.
ÉS SZOMORÚAN VISSZAKÉRDEZTEM: ÉS AZZAL KI TÖRŐDIK, HOGY ÉN HOGY VAGYOK?
Mikor lelked ingatag mielőtt a mocsár elnyeli,
töröli léted, a perceket pergeti,
és törölsz és törölsz, bár néha bánod,
minden törlés a létből apró belső halálod.
Senki nem tudja mit élsz át ilyenkor,
az egészséges nem is érti, miért teszed akkor,
Te csak teszed, és törölsz és kicsit a léted,
meginog a mocsár szélén, elnyel, nincs reményed,
senki se érti igazán, te így szemléled a létet,
szemléled a lelkedben az üres messziséget,
a távolban egy fa áll, ágai kopaszon nőnek az égnek,
valahol benned már meghalt az élet …
és te törölsz és inogsz ott a barna mocsár közepén,
ott állsz várva a mélységet, mint egy szikla peremén,
ugrasz, elnyel a mocsár , utolsót kiáltasz fel a magas égnek,
élj tovább Te Élet, szemléld nélkülem a kopár messzeséget.
Szerző:
Jaj intro…. nem tudom jelent-e bármit is, hogy most ide írok, mert amúgy még nem sokat beszéltünk, de… van egy pár dolog bennem, amit szeretnék átadni neked, hátha segít egy kicsit jobban lenned.
Először is (annak ellenére, hogy nem sokat beszéltünk) NEKEM például nagyon sokat számítasz. 🙂 És ezt nem csak úgy mondom. Szeretem olvasni az írásaidat, fantasztikusnak tartom, ahogyan érzelmeket viszel a verseidbe, viszont néha azon kívül, hogy jó.. hát nem sokkal többet tudnék írni. Néha inkább nem írok semmit, mert… csak azt érzem, hogy „igen, teljesn azonosulok az érzéssel”.
Teljesen átérzem és egyetértek veled abban, hogy vannak emberek, akik nem értik a dolgokat. Néha ez azt az érzést kelti bennem, hogy mintha meg sem próbálna megérteni. Csak… várja a csodát, hogy jobban leszel, hogy vidám leszel, hogy nevetsz stb. de…. nem értik, hogy ez egyszerűen nem így működik. Sajnos… az ilyen emberekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. Azt hiszik tudnak segíteni, de néha inkább csak felcseszik még jobban az ember agyát. Te meg már szinte üvöltenéd neki, hogy: „ÉRTSD MÁR MEG VÉGRE B+!”
Borzasztó lehet, amikor diagnosztizál egy átlagember. Hogy autista vagy, hogy ez vagy, meg az vagy. Néha ezeket próbáld elengedni a füled mellett. Mert ő nem a pszichológusod, nem az orvosod, hogy megmondja mi a bajod. Bírom én is, mikor osztják az észt, aztán közben meg azt sem tudják merre hány méter. Ezért is jobb minél kevesebb embert beavatni a belső világodba. Pár mondat után egyébként le lehet szerintem szűrni, hogy ki olyan, hogy meg tudnál neki nyílni és szerinted értené is, hogy mi van. Persze, ez megint nem azt jelenti, hogy egyből rá kell zúditani mindent, csupán tudatosítani magadban, hogy „igen, van egy ilyen személy, akihez bizalommal fordulhatok, apránként beavatni dolgokba, apránként beszélni dolgokról”.
Remélem nem tűnt az írásom okoskodásnak, szeretnék segíteni, hogy kicsit jobban érezd magad. Azt érzem az írásodon, hogy nem igazán éreztetik veled, hogy te is számítasz, hogy te is fontos lennél. Inkább csak várják, hogy jobban legyél, de talán nem sokat tesznek a környezetedben azért, hogy ezt elősegítsék.
Mindenesetre, én személy szerint nagyon örülök neki, hogy itt vagy. 🙂 Szívesen olvasom minden bejegyzésedet és szeretném, ha továbbra is kiadnád magadból a dolgokat, itt közöttünk. Mert tudom, hogy rajtam kívül még sokan olvasnak ám. 🙂 Sokan szeretünk itt a magunk módján és fontos vagy nekünk. TE IS SZÁMÍTASZ!
Ijjajjj, köszi a soraid, azért jól estek
Ha nem lennék megint ilyen tök tompa , érzéstelen, az ilyesmin néha el is sírnám magam.
Nagyon ritka ha bárkivel akár itt is … Tudom, itt értitek ezt az egészet. Az illetővel amúgy bazi rég nem kommunikáltam, mert tudom, totál felesleges. Most csak 5 perc volt, vagy 10 perc séta, de csak még szarabbul lettem. Az igaz, hogy ami igazán bennem a mélyben van, az nem sok embernek számít. A környezetem? Egy kutyával élek, a szüleimmel öcsémmel semmi kapcsolat, barátaim nincsenek, aki volt, az sincs már, hétvégére mire elérek a lógushoz megállás nélküli tébolyban járkálok, épp csak ennyire készít ki a hét. Melóban egyetlen kolléganő akibe az elejétől fogva nem bízok … hamar kiderült, hogy megvan az eléggé elítélő véleménye a mentális gondokról. Kimondanom neki, hogy el kell mennem orvoshoz, egy kínszenvedés, mert innen elszabadulni amúgy sehova …. és szívem mélyén már várom, hogy mehessek, ott számítok. Nem nagyon kommunikálok…mindenki beszél hozzánk, néha hozzám, magyaráz, jó esetben nem szorongok, de annyira fáradt vagyok, hogy ….. ma pl az egyik olvasó aki bejött, asszondja : alszik. ( megjegyzem nyitva volt a szemem ) kolléganő kimentett hogy figyelek. Francot.
Egy intro mindig jó hallgatóság, de ha fáradt vagyok, – az erőszakosan verbális embereket meg legszívesebben kitenném a könyvtárból. És 6-kor kezdik, mikor már zárok és mennék buszra. Csoda, ha utálom az embereket? A hogyvagy-típusú kérdésekre hallgatok – remélve hogy kolléganő valamit válaszol. Egyszerűen csak fáradt vagyok, nagyon, lelkileg meg teljesen tompa.
Igen, az emberek nagy része nem érti a dolgokat. Akit említettem, rajta kívül más olyan is van, jóban voltunk, de már nem jelentkezek nála, mert kérdi hogy vagyok és valami pozitívat vár … és utálom, de nem tudok vigyort erőltetni magamra. Hallgathatom, hogy így meg úgy sajnálják, hogy nem tudnak, sőt van aki már múltba tesz, nem tudtak segíteni.
Hát, én meg néha még a létezésem is sajnálom.
Ahhoz már az anyám hozzászoktatott amúgy hogy minden vagyok ::: szerencsére, tele vagyok anyám által gyógypedagógus és egyéb tanár ismerősökkel, mind ismer aki őt is (és ha beszélek is, azok végképp sose hittek nekem mi zajlott a falak, ajtók mögött, anyám jó színész volt mindig) ( egy ideig dolgoztam is ebben: épp egy autista kislány mellett voltam asszisztens 
, oviban kezdtem vele, ma már 3.os ) hm, anyám a fő bibi. továbbképezte magát autizmus irányba, aztán egész tünetegyütteseket adott elő, hogy olyan vagyok én is…..évekig pörögtem ebben. (meg hogy nem véletlen a születésem után ment át normál suliból gyógypedagógusnak, mindig csak baj és gond volt velem 
kicsinek, aztán szorongva tepertem de azt az ideált, hogy anyám ideálját vagy a sajátomat sose érhettem el , pff, érdekes hogy a 2. diplomáig is kihajtották a belem, a pánikrohamokat amik Pesten fel se fogták, szúrkált már a hasam, utána kerültem áterhez, úgy 30 év kellett de sikerült 
) Addig voltam „csak autista” amíg egy nagy kiborulásban otthon oda nem basztam neki remegve az összes orvosi papírom … aztán utána megtaláltam (akkor egyedül voltam ott) apa laptopja mellett egy jegyzetet 4 féle személyiségzavar + a jellemzők, anyám írása, legrosszabb tudom, netről kutatott ::::::: erre ott volt egy ARANY zseléstoll – megadtam a módját, 
odaírtam neki, hogy MÉG MINDIG NEM TE DIAGNOSZTIZÁLSZ. ( régen se nagyon kommunikáltam, üzeneteket írtam a hűtőre , hamar tudtam családban is, felesleges beszélnem, egyáltalán próbálnom, senki se tudta mi a szar van, nem mintha bárkit érdekelt volna 🙂
Jaj, hát mindjárt itt a tavasz, süt a nap, csiripelnek a madarak … Fúj a szél, jön a migrén minden másnap, hogy csapkodnálak meg egy péklapáttal.
Menj boldogságterápiára 😀 kedvenc beszólásom evör!
Két hete letiltottam két ezeréves ismerőst emiatt a hozzáállásuk miatt. Nem értik, nem tudják, én csak örülök, hogy nem tudják, de legalább ne tennének úgy, mintha ők sz.ták volna a bölcsek kövét. Nagyon fárasztó… Egész jól viselte, én már üvöltve elküldtem volna.
Hjajjjj, hát igen, nekem a lógus asszondja, többet tiltok le vagy blokkolok le mint akinek esélyt adok. Azt blokkolom, aki kiakaszt, már rengeteg embert blokkoltam aki túlmagyarázott nekem mindent.
Ma megint baja volt velem egy illetőnek, hogy nem vagyok jókedvű.
Ez már minden héten hab a tortán.
Igen és a tavasz is jön meg a jó idő, és lehet örülni hogy zöld a fű
erre meg én csak annyit mondok, az emberi élményeim jó időben se változnak és nyáron 30 fokban is annyira feszült vagyok hogy amint jön a szabadság, nálam jön az ivászat. Csak gáz, mert ettől se lesz jókedvem 
csak eltompít és pl jobban bírom kinn a világban, főleg nagy utcai bulikon amik itt nyáron. Iszok és lökdösődve az emberek között, vagy ha van egy kis placc szabad tér, akkor talán táncolok, vagy ugrálok , vagy nem tudom….de nem, sajnos még sose éreztem magam ilyenkor jól és egy kis placc szabad tér sincs feltétlen. Nem csak mert egyedül vagyok totál. Mással se bírnám. Jobb, fokkal jobb, ha elmosódnak a hangok, az emberek, az érzékelések ….
hát én is megéltem kissebb depressziószerűséget de persze nemtudom te hogy éled meg pontosan 1-2 írásodból
most ilyen mániás szakaszomban lehetek mivel van bátorságom írni neked is.
megérteni dolgokat ezt próbálom kb egész életemben az érzésekkel ha nekem van olyan most ismerkedek.
én annyit tudok a kis depim befejezéséről írni hogy feladtam.
megláttam egy viaduktot egyből az ugrás jutott eszembe meg hasonló normális depressziós dolgok, rendesen tereltem a figyelmem mással.
szóval nekem az segített hogy végleg feladtam hogy szenvedjek, meguntam több évnyi rágódást a lehangoltságot hogy sajnáljam magam feladtam az egészet.
ha úgy sincs semmi értelme semminek akkor legalább azt a pici időmet töltsem azzal ami érdekel vagy próbáljak ki új dolgokat oldjak meg kis problémákat amit nagyon szeretek.
depresszió alatt feladtam magam is kivéve a félelem maradt meg szinte mindentől most akarok ezzel orvoshoz menni…..
hát ki törődik veled? őszintén elsőnek te magad ha jobban leszel bármitől bár én egy támogató safe space helyen vagyok és szerető anyával szóval neked így sokkal nehezebb mivel velem 1 emberi lény legalább törődött szóval volt egy biztos pontom amire építhetek.
hogy is van adj egy biztos pontot és kifordítom a világot a sarkaiból, lehet hogy archimédesz mondta (igen kigugliztam bár imádom a természettudományokat)
de ha nyitott vagy erre a helyzetre is igaz.
remélem találsz egy ilyen biztos pontot utána meg próbáljanak leállítani ha beindulsz.
ez nem nagy segítség de nem vagy egyedül és lehet nem értelek mert különbözünk de próbállak megérteni mert te is ember vagy.
ui: anyád egy f** legalábbis abból kiindulva amit írtál róla kapja be