amikor

lecsapódik egy vasajtó.
nem kicsi, keskeny, vékony fémből, hanem óriási, szörnyűségesen nagy. legalább egy méter vastag tömör fém.
érzem, ahogy zuhan.
egy pillanat, óriási dörrenéssel a végén, úgy gondolom.
de a dörrenést már nem hallom.
mert amikor a vasajtó lezuhan a semmiből és elzár önmagamtól, nem tudom mi történik utána.
fogalmam sincs.
később, mintha egy álomból ébrednék és még csak felidézni sem tudom, hogy mi történt közben.
azt tudom, hogy ilyenkor kontroll nélkül dől belőlem a szó és az indulat, és azt is tudom, hogy még a legelvetemültebb kigyúrt kopaszok is megfutamodnak. azt tudom, hogy mindenki meghátrál és azt is tudom, hogy iszonyúan félelmetes lehetek ilyenkor.

a legrosszabb, hogy sohasem tudom, mikor következik be.
mindig váratlanul ér és mindig előzmények nélkül. egy szó, egy gesztus, valami egyébként apróság talán, de nekem esélyem sincs.
és bár állandó ellenőrzés alatt tartom magam és a napom nagy részét az tölti ki, hogy bizonyos keretek között maradva önmagam elfogadhatóvá tegyem a magam és mások számára, mégis ezekben a pillanatokban tehetetlen vagyok.
a furcsa az, hogy még így is sikeres az életem. még így is sokkal többre vagyok képes, mint általában mások körülöttem. gyakran gondolok arra, mi lenne akkor, ha az önmagam szabályozására fordított időt másra szánhatnám, miket érhetnék el?  🙂
persze tudom, hogy semmivel sem többet. mert a furcsa az, ha kicsit nyugodtabb vagyok, ha kicsit több időm van, máris ott a céltalan üresség és képtelen vagyok lépni a valami felé. így tékozlom el azt az időt és energiát, amit ilyenkor kapok.

szóval, vagyok, aki vagyok. és amilyen vagyok, ez létezésem alapja. már nem is hadakozom ellene, tudomásul veszem.

ami bánt, ami fáj, hogy amire leginkább vágytam: kiegyensúlyozott kapcsolatban élni valakivel – nos, úgy tűnik, ez az, ami nekem nem adatik meg.
hát, ennyi.

Szerző:

Belépett: 7 év

nos

Blog kommentek: 14Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 02-06-2018

3 gondolat erről: “amikor”

  1. Szia,

    nem szedek gyógyszert, nem vagyok beteg. 🙂

    a profilképre nem tudok mit mondani. tetszik.

    nem értem a kérdésednek azt a részét, hogy másban is megjelenik-e ez a probléma? bennem jelenik meg ez a probléma. időtől, helytől és elfoglaltságtól függetlenül. 

Írj megjegyzést