Nagyon sok éve, még a régi Búrán tag voltam; volt néhány bejegyzésem az akkori életemről. 2006-ot írtunk. A bejegyzések odalettek.
Azóta túlesetem 2,5 évig tartó depresszión. Utána egész jó volt; új munkahely, új ismeretségek, új érdeklődések. Nem tudom, mitől kezdtem elveszíteni újra az irányítást.
A mostani már 5 éve tart. Elég ijesztő ez a szám. Túúúúl sok.
Nem tudom, hogy lehetne kimásznom ebből. Attól tartok, már midnent próbáltam: egyéni pszichoterápiát, testmozgást, pszichológiai könyvek elovasását, a gyógyszereknek is megadtam magamat, voltam családállításon. Vannak barátaim, és voltak kapcsolati próbálkozásaim is. Talán minden csak arra volt jó, hogy mégtöbb sérülést szerezzek. De nem, Mert volt örömöm és voltak sikereim is, szerettem és szeretve voltam. És mégis itt van a sötétség. Ébredéstől éjjelig. Álmaimban is az állandó kimerültség ellen küzdök, és a múlt démonaival; a jelen félelmeivel. Van egy szörnyem. A depresszió fekete szörnye. Ő a fejeme ül. A csápjai a bőröm alá kúsznak, és így keringetteti a véremben a fekete folyadékot, ami belülről öl meg, a depresszió leve ez.
Így élek.
Dolgozom. Az a mentsváram. Amíg be tudok menni dolgozni, addig még nem vesztem el.
Szerző:
Szia Miriam! 🙂
Jó, hogy így küzdesz, és reménykedsz. Ne hagyd, hogy elvessz! Kitartás!
Remélem minden jóra fordul.
A munkahely (főleg az emberek) stresszt okoz, a stressz pedig fokozza a depressziót.
A magánéletet kell rendben tartani. A magánéletre kell koncentrálni.
Régen én is ilyen voltam. Azt hittem a meló segít. Éjjel nappal dolgoztam. Mások helyett, mások után, mások miatt. Csak rontott a helyzeten. Soha többé nem teszem.
A napi melót túl kell élni! Nekem is nehéz volt átállni erre a fefogásra. Muszáj volt, ha azt akartam hogy javuljon az állapotom. Ma már nem teszek egyetlen felesleges mozdulatot sem ha nem muszáj. Megcsinálom a munkám gyorsan aztán nézem az órát hogy mikor telik le a munkaidő. Egyébként meg e-book-ot olvasok, sakkozok, vagy éppen magán jellegű levelet írok valakinek.
Mások is ezt csinálják. Lógnak a melóból mint az állat. Csak mi vagyunk/voltunk olyan hülyék hogy húzzuk az igát helyettük. Szerintem csak ront az állapotunkon. Nálam legalábbis ezt tette éveken át.
A fenti dolgok is ezért okoztak neked sérülést mert a gályázás miatt nem jutott időd arra hogy kellőképpen koncentrálj rájuk. Ezek mind időt és energiát igényelnek amiből kevés van. Kár azt a keveset munkára fecsérelni. Mármint munka alatt természetesen az állásunkat értem. Dolgozni otthon is lehet hobbiból, ha lejárt a munkaidő. Valaki ír, valaki fest, valaki kertészkedik. Szóval tevékenykedni jó dolog. Mindig kell valami ami lefoglal minket. De a hobbi jellegű tevékenységeket nem pótolhatja a munkahelyi rabszolgamunka, amit állásnak nevezünk. Azért csak pénzt kapunk és kész. Elveszi az időt a lényeges dolgok elől, amik tényleg örömet okoznak.
Amióta kevesebb időt és energiát pazarlok el a munkahelyen sokkal jobban érzem magam, mert több időm jut a lényeges dolgokra.
Szerintem jó, hogy van munkahelyed. Én örülnék neki nagyon, ha lenne. Egyrészt pénzt kell keresni. Másrészt az időnkent valahogy el kell tölteni. Harmadrészt ez egy elvárás. Ha még szeretném, élvezném is a munkámat és sikerélményem lenne benne, hú, de jó lenne! Csodálatos lenne!
Sajnálom, hogy nem vagy jobban. Milyen testmozgást próbáltál? Szerintem a legjobb a tánc. Én niára járok.
Nézőpontok:Jó ha valakinek van munkahelye,biztonságot ad valamilyen szinten.Vagy átcsap menekülésbe, amikor már minden túlórát hétvégi műszakot bevállal az ember ,csakhogy ne kelljen a fizikai külvilággal kapcsolatban lennie, csak addig míg kora reggel beér a munkahelyre és késő este hazamegy (aludni). És ilyenkor nem érzed a béremelés,a felelősségteljesebb munkakörbe helyezés örömét, nem jelent semmit mert nem érzed azt, amit ilyenkor érezni kellene, csak az üresség marad .Hogy teljesen másról szól az egész , mint normális esetben kellene.
Milyen különböző sorsokat kapunk. Én életemben talán kétszer túlóráztam, mondjuk egy-két órát.
A munkahelyeim is ásítóan unalmasak voltak, amikor már azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, mert már internetezni is uncsi volt.
Kedves Red, többek között az általad leírtak miatt vagyok most úgy, hogy terápiára kell mennem. Éveken keresztül vetettem alá magam egyes kollégáim problémáinak – amik utólag sima érdektelenségnek, hozzáértés hiányának, kihasználásnak minősültek. A saját érdekeimet figyelmen kívül hagyva dolgoztam helyettük, amit aztán ők egyszerűen elfelejtettek, letagadtak. A főnököm tök oké volt ezzel: szerinte a munkát el kell végezni és kész. Ha felhoztam, hogy kezdek elfáradni bele, hogy másik két ember helyett is dolgozom, akkor azt vágta a szemembe, hogy mi van, én nem akarom, hogy az ő életük helyrejöjjön?! Elmentem már arról a helyről, mert rosszat tett; kihatással volt az egész életemre. Az segített, hogy megpróbáltam stabilizálni a magánéletemet, ahogyan azt az általam megbecsült, tisztelt kollégáimtól is láttam. Volt már miért hazasietni, és én is szét tudtam tárni a karomat, ha huszadszorra is rám akartak tolni valami túlórát, mert mások már régen hazasiettek. Most különösen figyelek arra, hogy olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik meg tudják húzni a határokat és tiszteletben tudják tartani a másikat.
Köszönöm szépen, hogy írtatok!
A munkával nekem ambivalens a viszonyom. Ez az egyetlen, ami a legsötétebb időszakokban megtart. Másrészt nagyon megterhelő is, de nem maga az elvégzendő munka, azt szeretem. Hanem a munka emberi része, és a nem megfelelő munkakörülmények. Régebben könnyebben válottam állást, de már ez nehezebb, mert már nem nagyon hiszem el, hogy van ennél jobb. Hogy van mód a mostani kollégáknál együttműködőbbeket találni; hogy van mód egyúttal jobb infrastruktúrával ellátott helyet találni. Mert már a munkában is több helyet próbáltam. A feladatokat én meg nem szeretem elhajtani magamtól; talán ez gond. Nem tudom „bevenni a leszarom” tablettát.
A munkahelyen elfogadták, hogy „széttárod a karod”; kellett emiatt konfliktusokat vállalnod?
Nekem a magánéletem halott ügy. Tavasszal szerettem volna ismerkedni, de aztán újra leszálló ágba kerültem, és most már megint nem érdekel az egész. A barátaimmal szeretek együtt lenni. Időt is szánok, az utóbbi időben nem túlórázom, bár én ezt csak azzal tudom megoldani, hogy mint a gép úgy dolgozom napközben, és még ebéd közben is a munkát intézem.
Nia, erről még nem hallottam, mindjárt megnézem a youtube-on 🙂
Jóga és jóga szerű órákra járok, itthon is tornázom. Szeretem, jól is esik. Hiányzik, ha kihagyok pár napot. A tánc tőlem messze áll. Régebben jártam társastáncra, salsáztam is.De nem nekem valók. A zenéket persze szeretem hallgatni 🙂
Remélem, fogsz találni munkát; értehtő, hogy vágysz rá; anyagiak és valami, ami lefoglal. És igen, van, amikor még élvezni is lehet 🙂
Persze, a lelkiismeretemre hivatkoztak ilyenkor. Én meg finoman megjegyeztem, hogy lelkiismerete nyilván azoknak is van, akik ott hagyták a melót rám, mint eb a Szaharát – és elhúztam a szituból. Nem tetszett nekik egyáltalán, de nekem így jobb volt, mert elkezdtem felismerni, hogy nem közösek az érdekeink, ezért lépnem kell. Az volt a legnehezebb, amikor a sok befektetést hátrahagyva le kellett lépnem, különben végleg összetörök. Ez nekem mai napig egy elég komoly félelem.
Hát a niártól szerintem nem fogsz jó videót találni sajna. Egyébként nagyon nem olyan, mint a társastáncok. Több dologból gyúrták össze és az elegy – meglepő módon – zseniális lett. Egyrészt jól meg is mozgat, másrészt valamiféle belső utazáson veszel részt. Figyeled a tested, a mozdulataid. És mivel az öröm tánca, nem kell vacakul érezned magad, ha nem megy jól.
Ezek vannak benne:
„A Nia a Tai-Chi, a Taekwondo, az Akido, a Jazz-tánc, a Modern-tánc, a Duncan tánc, az Alexander Technika, a Feldenkrais Módszer és a Jóga elemeiből inspirálódik.”
http://theshift.hu/body-mind-orak/nia/
Itt egy egész jó videó, ez csak egy ízelítő, sok táncból mutatnak részletet. A zenét csak random választották ki hozzá.
Vannak az ún. rutinok, ezekből nincs sok (talán 6-8). Egy rutin egy óra (60 perc). Egy rutinban mindig ugyanazok a táncok követik egymást ugyanabban a sorrendben ugyanazokra a zenékre.
https://www.youtube.com/watch?v=V0LAxZDct1E
Szia, nézegettem videókat. Ez amolyan örömtáncnak tűnik. Kellemes. El bírom képzelni, hogy élvezetes csinálni. Köszi, hogy megismertetted velem!
Aranyos vagy, hogy válaszoltál. Én ANNYIRA szeretem. Amúgy szerintem gyógyító hatása is van, ti. néha nehéz egy kicsit. Sokszor az ember nem tudja megcsinálni az egyik mozdulatsort. Jobbra megy, balra nem vagy fordítva. Van olyan például, hogy jobb kar-jobb láb mozog jobbra (értelemszerűen bal kar-bal láb balra) és aztán váltás, mondjuk jobb kar-bal láb mozog jobbra. Vicces. Én általában végigröhögöm azokat a részeket, amik nem mennek, amik meg mennek, azokat élvezem. Teljesen átadom magam a mozgás örömének, amit mondjuk a futás nem ad meg. (Nekem.)
Most, hogy belegondolok, a zenék is gyógyító hatásúak lehetnek, sok afrikai meg indián zene van a rutinokban, amik szuperek.
Az is jó, hogy vannak benne nőies elemek is, de férfiasak is. Az én nia tanárom tanított anno thai boxot, amikor ilyen férfiasabb elemek vannak, akkor mondja, hogy vegyük elő a magunkban élő férfit és legyünk kemények.