Zűrösen végződött az éjszaka, nagyon furcsán. Hétvégén elég sokat alszok, így nehezen is, későn is aludtam el és reggel az anyámmal álmodtam. Vasárnap volt egy nagy séta a kutyával egy négy órás túra, így fizikailag elfáradtam, a lelkem így éjjel könnyebben lett aktív. Már majdnem reggel volt, én félálomban. Egy fura figurát láttam egy lapról életre kelni, körök egymásban, a belső piros, a külső kék de nem volt arca a figurának, se szeme se szája, se füle semmije, aztán valahogy az anyám jelent meg, leginkább érzések és én nem tudom, beszéltem, kiabáltam, vagy sírtam, asszem, úgy éreztem, szinte sírok a szorongástól majd ebből az állapotból riasztott a telefon. Nagyon rossz volt. Aztán reggel is bevettem egy Frontint, mert nagyon szarul voltam … aztán azt vettem észre, hogy egész áldott nap kába a fejem, kolléganőm hajtott dolgozni (nem egy empatikus alkat amúgy se, én meg nem vagyok nyavajgó mert nem egyszer megmondta utálja a nyavajgást, amúgy se voltam sose nyavajgó), csináltam, amit kell egy szó nélkül mert szólni se volt kedvem, csak mentem ide oda bekábult fejjel mint egy robot, mert ha leültem, rögtön lecsukódott volna a szemem … de azt se tehettem. A gép előtt nem bírtam követni a sorokat. Dél fele elmentem ebédelni, ez ahova mentem, kb 10-15 perc a munkahelyemtől gyalog. Úgy mentem, szinte lebegtem….nem is tudom, hogy éreztem. A fejem, az agyam valami furcsa kábult állapotban volt. Ez az antidepi mellé egyetlen db Frontintól nem valószínű, de ki tudja. Leginkább talán a szarul alakult éjszaka és az anyámmal kapcsolatos álmom tett be. Az, hogy majdnem sírva, szorongva keltem.
Visszafele mikor mentem vissza dolgozni, megittem egy kis fémdobozos kólát, gondoltam, koffein (tudom, hogy ez se feltétlen jó) …. minden mozdulatom borzasztó nehéz volt, felállni, leülni, csinálni a dolgokat. Alig vártam hogy eljöhessek, ma 5-ig voltam, beestem egy közeli cukrászdába és a süti mellé rendeltem egy cappuccinot. Kávé, Istenem, ritkán iszok de van mikor s.o.s kívánom. Persze rengeteg ember ült a cukrászdában, családok gyerekekkel, barátnők, mindig egyedül vagyok itt meg mindenhol máshol is, de ebben a lebegő állapotban egyáltalán nem érdekel, nem érint mi van körülöttem de igazából nem is fantáziálok magamnak oda valakit, mert a kreatív képzeletem is csökkent erőbedobással működik, ha ez van. Ilyenkor nincs vers, se fantázia, se érzés, nincs semmi, semmi extra, a kolléganőm, az alap minimum kommunikáció, a cuki, a kávé, a süti, én, a busz …. és ez a furcsa lebegő kábultság. Ebben így, nem szorongok, nincs kb SEMMI! ÜRES A VILÁG! ÜRES A LÉLEK! ÜRES MINDEN. CSAK ITT TELT MEG MINDEN A BETŰIMMEL.
Szerző:
fájdalmasan közhelyesnek tűnik, de a közhelyes dolgok épp azért annyira elcsépeltek, mert igazak: fel kell tudnunk ismerni időben, mi az ami árt a lelki egyensúlyunknak, a személyiségfejlődésünknek. mi az, ami a boldogságunk útjában áll, és attól minél előbb meg kell szabadulnunk. mindenáron.
persze nyilván ez nem mindig olyan egyszerű.
vannak helyzetek, amiket „örököltünk”, és vannak pillanatok, amelyekből kilépve csak légüres térbe juthatunk. először.
mindenesetre a félelmeink, a múltbéli kísérteteink, belső démonjaink pont erre emlékeztetnek folyton, ebből táplálkoznak. azokból az elkésett döntésekből, amelyek időről időre meg-megnyomorítják a lelkünket.
csak hát félünk: „mégis, mi lesz ha…?”
SEMMI
Sajnos nekem az utolsó mh-emről (ahol szerettem és tudtam dolgozni) azért kellett eljönnöm, mert a nagy és középső főnökeim kicsináltak.
Alabama sajnálom, nehéz felismerni a hatalmi pozíció miatt.
Szabadesés, amikor annyiféleképpen bántottak már magánéletedben és egyetlen helyen van szavad, igazad és meg vagy becsülve és az a munkahelyed akkor nem ismerd fel hogy bántanak. Én nem voltam képes csak 8 hónap múlva felismerni igaz addigra ár aludni sem tudtam egy két kollegát megkérdeztem akinél számítottam arra hogy igazat mond nekem , hogy mond tényleg alaptalanul vagyok basztatva? Ez a volt fönököm csinálta egy évig velem.
Tényleg nem voltam biztos abban hogy bántva vagyok. Ráadásul nekem nagyszerű főnövéreim voltak ha gond volt arcba mondva értelmezve kommunikálva és tettük tovább a dolgunk harag nélköl de itt nem vomt arcba mondva csak a hátad mögött ment a szöveg.
mivel a munkám a hivatásom (nehéz leírni hogy volt) így nem akartam mozdulni azt gondoltam majdcsak lemúlik ez.
Én egyenes ember vagyok nem dumálok mellé ezt sem bírják.
A rémálmaim újjak talán a látványa hozta elő
De annál jobban már nem tudom kerülni hogy nem dolgozom aban a kórházban máshová meg én nem mertem menni. Szoci kilőve mert oda csak vakhitű szolgák kellenek a tudás nem fontos tudom kétszer próbáltam és nem verem a mellem, hogy nővér vagyok több szakosítással. De olyan dolgok történtek ott hogy a macskám nem merném rájuk bízni egy hétre. Lesújtó. Házi betegápolás nagy szívás lehet ha alkalmazott vagy olyant találni aki egy ember meg nehéz mert a családoknak nincs pénzük inkább kórházba vagy otthonba teszik a szerettüket.
mán megint minek beszélek ennyit.
bocsánat, nem szemrehányás akart lenni, és szerintem nem is annak vetted.
ha valaki, én biztosan tudom, mennyire nem könnyű ez.
sohasem könnyű.
pláne olyankor, ha az embernek valamiért nem tudott kialakulni időben a megfelelő önértékelése, az önbecsülése.
világéletemben ezekben a csapdákban vergődtem, csapódtam egyikből a másikba.
azt gondoljuk, ennél lehetne sokkal rosszabb, és különben is, kompromisszumok nélkül nincsen élet.
csak éppen nem mindegy, milyen kompromisszumokat kötünk egymással.
néha pedig elég csak beleröhögni a másik képébe, és azt érezni, ez a szánalmas ember sohasem lesz képes felérni hozzám…
Szia Szabadesés, nem nem vettem, szemrehányásnak,
csak rájöttem talán másoknak nem érthető rajtad keresztül azoknak válaszoltam, Elnézést kérek ha kellemetlen volt ez számodra nem volt bennem sem bántó szándék. Te az én gondolkozási rendszeremben katalizátor vagy (segítő)
A történetem, ha olvasta valami abból megértheti hogy egy emberroncs vagyok akiben nem fejlődött ki egy egészségeshez hasonló önértékelés
és azt, hogy a szakmámban sikerem, örömöm volt ezt viszont értékeltem
és a munkámmal törődve semmi nem számított én elindultam dolgozni a buszmegállóig a családdal foglalkoztam a buszon már a betegeim vettem sorba és hazafelé is így volt a buszmegállóig gondolkozam mi történt aznap megccsináltam e mindent. De közben abban a 12 órában nem jutotteszemne a családom, hogy milyen idő van kint vagy hogy valamit telefonon el kell intéznem a végén ezeket a tesóm elintézte kiadva magát nekem mert rájött hogy csak ott vagyok és mindig az számít ami van.
És abba ami van a haldoklók közt a tehetetlenségekben nem fért bele a főnököm bántása, tényleg nem vettem észre, némely napon 5-6 ember hunyt el ott az átlag napi 3 volt.
Arra tartogattam a plusz energiát, hogy segítsek ha tudok és arra hogy elviseljem ami történt.
Otthon sosem meséltem erről mert az otthon volt odabent meg arról nem beszéltem mi van otthon mert amugy se tartozik senkire
Szia Szabadesés, nem nem vettem, szemrehányásnak,
csak rájöttem talán másoknak nem érthető rajtad keresztül azoknak válaszoltam, Elnézést kérek ha kellemetlen volt ez számodra nem volt bennem sem bántó szándék. Te az én gondolkozási rendszeremben katalizátor vagy (segítő)
A történetem, ha olvasta valami abból megértheti hogy egy emberroncs vagyok akiben nem fejlődött ki egy egészségeshez hasonló önértékelés
és azt, hogy a szakmámban sikerem, örömöm volt ezt viszont értékeltem
és a munkámmal törődve semmi nem számított én elindultam dolgozni a buszmegállóig a családdal foglalkoztam a buszon már a betegeim vettem sorba és hazafelé is így volt a buszmegállóig gondolkozam mi történt aznap megccsináltam e mindent. De közben abban a 12 órában nem jutotteszemne a családom, hogy milyen idő van kint vagy hogy valamit telefonon el kell intéznem a végén ezeket a tesóm elintézte kiadva magát nekem mert rájött hogy csak ott vagyok és mindig az számít ami van.
És abba ami van a haldoklók közt a tehetetlenségekben nem fért bele a főnököm bántása, tényleg nem vettem észre, némely napon 5-6 ember hunyt el ott az átlag napi 3 volt.
Arra tartogattam a plusz energiát, hogy segítsek ha tudok és arra hogy elviseljem ami történt.
Otthon sosem meséltem erről mert az otthon volt odabent meg arról nem beszéltem mi van otthon mert amugy se tartozik senkire
Hát ezt nehéz lehet ép elmével elviselni, hogy ennyien meghalnak egy nap alatt. Főleg a te érzékenységeddel. Jobb talán, ne haragudj hogy ezt írom, hogy nem vagy már ott.
A segítők nagyon kiégnek, nincs nekik Bálint csoportjuk (ahol meg lehet beszélni mindent egymás között) és rengeteg segítő öngyilkos lesz.
Bálint csoport: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint_Mih%C3%A1ly_(orvos)
„A legerősebben Németországban van jelen a módszer, itt a hivatalos orvosi képzés része, itt van a legtöbb tag és csoport egy nemzeten belül. Őket követi Franciaország és az USA, ahol az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta esetmegbeszélés.”
Ezen sokszor gondolkoztam, hogy kötelezővé tenném akár negyedévente valamilyen terápiát ami segíthet.és évente egy pár lázas vagy csak kiszolgáltatott állapotban a kórházi bentfekvést az eüsöknek, hogy megértsék miért kér valaki tiszta huzatot a párnájára vagy miaz hogy nem tudja kitörölni a fenekét milyen az ha egy kiszolgáltatott helyzetben valaki csípősen vagy durván beszól neki
Az első halottam nővérként egy bácsi volt aki ült az ágy szélén és hőmérőzni szerettem volna emlékszem a feje előre volt bicsakolva mintha a papucsát nézné, de már akkor tudtam amikor ránéztem a biztonság kedvéért megrázogattam szóltam hozzá majd kirohantam a sokat emlegetett Panni nővérhez hogy segítsen meghalt
erre elfordult a betegszállítótól akivel enyelget és azt mondta ” na és? Majd megyek”
Én meg nem tudtam mit tegyek visszamentem és néztem a kezét a dolgos kezét amin látszott mennyit dolgozott.
Nem hazudok volt hogy velehaltam a beteggel de csak némán odabent mert nekem nem a gyász volt a dolgom hanem a haldokló segítése és a hozzátartozók bármilyen viselkedéét megértve segíteni nekik.
Volt egy Keve nevű betegem imédtam csodálatos humorú több nyelven beszélő szuperinteligens EMBER két hét alatt kiderült agydaganatos a párja akkor hozta vissza mikor már megmütötték szétkemózták beszélni nem tudott és néztem mi lett belőlle és a szemével kommunikáltunk mert le is bénult meg is némult de odabent élt. Voltak vicces jelenetek mikor kínomban megkérdeztem vakarjam meg az orrát? Azt hittem vicces de igen ezt akarta, nem vizet , nem enni, nem párnaigazítást csak egy nyamvadt ottvakarást.
Karácsonykor kijött a felesége és megkérdezte nem tudunk tenni valamit, hogy ne a saját válladékába fulladjon bele? Nem nem tudtunk de odavittem a gépet bocsánatot kértem és leszívtam a váladékot ami aztán vagy 10 percig nem volt. Akkor a felesége elment a Keve pedig meghalt ln akkor annyira fájtam hogy bár előtte nem ittam max egy pálinkát vettem 2 deci vodkát ugyanennyi diólikört és cerryt ezt összeöntöttem a nővérszállón egy kancsóba és bepusziltam nem egész egy óra alatt aztán lefeküdtem aludni és reggel felkeltem szóval az alkohol nem segített.
Amikor az intenzív osztályon dolgoztam volt egy őrült telihldas éjjel hoztak égettet , inarktusost , embóliást, szívmegáltatt stb az az intenzív 10 ágybol ált ezt kétszer forgattuk meg az éjjel 3 szakápoló két orvos egy segédápoló és csak jöttek az exitesek ( hullaszállítók) és vitték és már nem volt ágyazás csak egy lepedő az újnak és tocsogtunk a saját izzadtságunkban a vérben a hányásban belénkívódtt a haldoklók verejtékszaga beszéd nélkül váltunk szét múszak végén . Felültem a vonatra hogy hazautazzak nagyanyámhoz és üres voltam nem emlékeztem a nevekre az arcokra a hozzátartozók örjöngésére a zokogás üvöltés megvolt némely arc mégis felsejlet de üres voltam akkor azt hittem meghaltam és pályát kell módosítanom két óra múlva hazaértem és ott találtam gyerekkori kutyám elpusztulva mondt nagyanyám nem tudja mi lett vele amikor a vonat befutott még élt most meg megdöglött és én akkor zokogni kezdtem órákig. Szegény kutyám az életét adta hogy én újra élhessek és dolgozhassak.
volt olyan betegem akinek elmentem a temetésére
A legelső főnővérem Kati a legcsodálatosabb legtisztább ember ott hallt meg a karjaimban azt hittem meghalt a világ vagy én, de nem közönyösen végezte dolgát a tüdő a szív az hasadt de továbbvert és a kurva világ sem sötétült el egy pillanatra sem.
Azt sem tudom valaha volt e épp az elmém hiszen mindig más voltam
De ott a szakmámban az érzékenységem sokat segített másokon.
az én hozzáállásom a halálhoz más lett egy teljes élet elmúlása természetessé válik én láttam a küzdelmet a belenyugvást és a kisimúlt arcokat. Soha senki nem maradt toz kínvigyorban szépek voltam komolyan.
De pl soha nem akartam szülészeten és gyerekosztályon dolgozni abba tuti belehaltam volna.
De hogy lehetek álmomban bldog attól amit teszek ami egy segédápolónak lenne dolga addig amíg a főnööm nem kezd ordibálni velem?
Azt sem tudom valaha volt e épp az elmém hiszen mindig más voltam.
De ott a szakmámban az érzékenységem sokat segített másokon.
Az én hozzáállásom a halálhoz más lett egy teljes élet elmúlása természetessé válik én láttam a küzdelmet a belenyugvást és a kisimúlt arcokat. Soha senki nem maradt toz kínvigyorban szépek voltam komolyan.
elképesztő, irigylésre méltó ez a szakmai elhivatottság és alázat, ez a hihetetlen mélységű empátia és jó érzés, ami benned izzik. főleg azok után, amiket átéltél egész életedben. az empátia többünkben megvan, de csak nagyon kevesen képések azt mások javára fordítani.
azt gondolom, mindannyian arról álmodunk, hogy egy ilyen nővér legyen mellettünk, ha kórházba kerülünk, magatehetetlenül és kiszolgáltatottan.
tudom, mennyire fontos neked ez a HIVATÁS, és még véletlenül sem akartam elbagatelizálni a dolgot. arra próbáltam célozni, hogy néha a magasztosabb céljaink érdekében meg kell hozni néhány fájdalmas döntést. vagy éppen egyszerűen csak meg kell tanulnunk kikapcsolni olyan ingereket, amelyek károsak lehetnek a kiteljesedésünkre.
én is csak tanulom, és nem is mindig teljesen hiteles számomra sem. nagyon lassan, apró lépésekkel megy csak. meg időnként hirtelen elhatározásokkal…