Egy ötvenes lepukkant férfi testben árva kisfiú szomorúan szorong
Szerző:
Blog kommentek: 326Blog bejegyzések: 7Regisztráció: 26-11-2017
Állapot
1 gondolat erről: “Állapot”
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Állapot
Kösz, vagyok.
Egész jól, ahhoz képest, mint amivé korábban valaha is válhattam volna a jövőben.
Azt mondják erre: Szedd a gyógyszereket, és jobban leszel!
Miközben továbbra is arra kelek hajnali fél négykor, hogy kattog az agyam, olyan hangosan, hogy szinte mindenki hallhatja.
És közben megőrülök. Újra meg újra.
Aggaszt, hogy ez az állapot nem múlik el.
Aggaszt, hogy hosszú évek terápiás munkája és egy maroknyi színes bogyó ellenére még mindig csak ahhoz képest tudok létezni.
Aggaszt, hogy minden erőfeszítésem kevés ahhoz, hogy kellően szociábilis tudjak lenni.
Aggaszt, hogy még mindig kínosan ismerni és használni akarok ilyen szavakat.
Aggaszt, mi lesz akkor, mikor már nincs több remény.
Aggaszt, hogy aggódom.
Nincsen jó tanács, hiszen teszem a dolgom.
Próbálom betartani a szabályokat, elfogadni az utasításokat. Még soha nem hallgattam ennyit.
Mert a környezetmnek szüksége van arra, hogy szeretni tudjam őket, hogy szerethetővé tudjak válni.
Mindent megteszek azért, hogy ez a vágyunk teljesüljön.
Csak közben cafatokra foszlik a tudatom, görcsbe rándul a lelkem.
Félek, ennek sohasem lesz vége….
Szerző:
Blog kommentek: 2697Blog bejegyzések: 36Regisztráció: 17-01-2018
9 gondolat erről: “Állapot”
-
Valahol mélységesen irigylem azokat az embereket, akik úgy tudnak élni, hogy közben nem keresik a létezésük okát s következményeit.
Tisztában vagyok vele, hogy sokkal könnyebb lenne így nekem is.
De nekem ez nem megy.
Nekem értenem kell, mi miért történik körülöttem, s tudnom azt, milyen folyamatok zajlanak bennem nap mint nap.
Sokan megelégszenek azzal, hogy mankókra támaszkodva eljussanak A-ból B-be.
Én irtózom ezektől a mankóktól.
Elsorvasztanak…
-
Igen, van, aki úgy tud élni, hogy egy pillanatig sem teketóriázik semmin, és úgy teszi a dolgokat, ahogy neki az ösztönösen jön, ahogy neki az úgy érzésre természetes. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez ész függvénye, hogy az ember gondolkozik-e az életén, aztán megismertem nagyon okos, fejlődni is képes embereket, akik szintén nem nagyon dilemmáztak a dolgaikon. Valahogy mégis eljutottak A-ból B-be.
Nem tudom, pontosan miért alakult ki, hogy mi ilyenek vagyunk. Rágódunk, tépelődünk, marcangoljuk magunkat, és dilemmázunk. Egy pszichológus magabiztosan azt mondaná erre, hogy az alacsony önértékelésünk az oka – meglehet. A lényeg viszont, hogy ezt a belső monológot sohasem lehet (már?) kikapcsolni: legfeljebb csak kihangosítani, próbálni konkretizálni, és ha kimondjuk végre, ha kikerül végre a saját fejünkből, talán észrevehetjük azt is, hogy mit kellene vele kezdeni, mit akarunk vele kezdeni, kell-e kezdeni vele valamit.
Ez van, ezt kell szeretni. Nem lett rosszabb igazából ettől sem semmi. Csak más.
-
idézőjel
Mert a környezetmnek szüksége van arra, hogy szeretni tudjam őket, hogy szerethetővé tudjak válni.
Mindent megteszek azért, hogy ez a vágyunk teljesüljön.
idézőjel
Hüm, hüm. Honnan tudod, hogy képes vagy szeretni?
Bár felteszem, hogy egy valakit egészen biztosan nagyon szeretsz.
Nem tudod befolyásolni, hogy szerethetővé tudsz-e válni. Ez nem a te feladatod.
Ne tegyél meg mindent. Ez emészt fel.
idézőjel
Az emberek akkor tudják megszeretni onmagukat, ha azt látják, hogy szerethető kép él róluk azokban, akik igazán fontosak nekik.
idézőjel
Yalom: A magyar macska átka c. konyvből
-
(murray head, mi történt a billentyűzeteddel?)
-
Idézet tőle: PhilC
(murray head, mi történt a billentyűzeteddel?)
ha én azt tudnám
-
Idézet tőle: murray head
Hüm, hüm. Honnan tudod, hogy képes vagy szeretni?
Bár felteszem, hogy egy valakit egészen biztosan nagyon szeretsz.
azt gondoltam, született köztünk egy hallgatólagos megállapodás, hogy a mérsékelten feszültségmentes közhangulat megőrzése érdekében nem trollkodjuk szét egymás blogját és gondolatait.
ezért aztán nagyon igyekeztem tűrtőztetni magam, bárminemű belső késztetések ellenére.
azt gondolom, korrekt lenne, ha figyelembe vennéd, hogy én is ember vagyok, és megkímélnél a kéretlen, magas lóról odahintett okosságaidtól.
nagyon köszönöm
-
Nem velem állapodtál meg, rosszul emlékszel. Én nem tudtam ugyan mire vélni ezt a megállapodás dolgot, de kozben megtudtam szerencsére, hogy mással állapodtál meg.
Mindenesetre ha meg tudod oldani, kérlek torold a 4-es hsz-t.
A továbbiakban én is kérem, hogy ne szóljunk egymáshoz a kozjó érdekében.
-
Szia szabadeses!
Nagyon szíven ütött, hogy „a maroknyi színes bogyó ellenére” „csak ahhoz képest tudok létezni” — én is gyakran érzem így, és nehéz elfogadni, hogy a betegség felemésztette az életem egy jelentős részét. Együttérzek!
-
Kedves Eszter,
Köszönöm a kedves, együttérző szavaidat.
Az igazság szerintem az lehet, hogy időnként az ember belefárad ebbe az állandó öldöklő küzdelembe, és néha egyszerűen fel kell adni egy pillanatra.
Talán csodát várunk, talán csak reménykedünk, mindenesetre a csalódás sohasem jön jókor.
És a félelem, hogy minden alkalommal elveszítünk önmagunkból egy kis darabot.
Nehéz elfogadni, hogy nekünk ez jutott, hogy csak állandó napi küdelem árán juthatunk el oda, ahol „alanyi jogon” is lehetnénk.
De mindig van új nap, s még újabb.
Az a legszegényebb, aki remélni sem tud.
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Állapot
Jöjj el sötétség, vigyél messzire…
ne halljátok hangomat, mert nem mond okosat….
értékesebb nálam egy porszem….
bocsássatok meg ha vétkezem, de nem fogok, ezt hiszem….
szerintem kezdek az autizmus állapotába kerülni…
már nem érvényes, amit szerettem volna, már nincs meg a vágy iránta…
teszem, mit a társadalom elvár…..boldogságom nem érdekel már, miért legyek boldog, mikor annyian szenvednek?….én mennyivel vagyok jobb, hogy jobbat érdemeljek?..vágyak kavarognak bennem, de inkább maradok tétlen, aztán jön egy hatalmas erő, ami azt súgja tegyem, közben félelem, félelem igazi önmagamtól…ha megteszem, mi lesz….
mintha esne szét személyem, amit nincs kedvem összerakni, nincs kedvem megtalálni önmagam, nem számítok, ÉN nem, más igen, akiket szeretek, ők számítanak, én eltörpülök. Ez nem normális dolog, mégis ezt súlykolom nap mint nap.
Ehhez az íráshoz se raktam össze a gondolataimat….de minek is raktam volna?….:)
2 gondolat erről: “Állapot”
-
Így is nagyon jó lett!
-
Köszi:)
Írj megjegyzést
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Úgy sajnálom, hogy nem vagy jól. Nincsen senki, aki egy kis vigaszt adna? Családtag, barát, szomszéd?? Egy pap vagy egy lelkész??