Olvasgatom a fórumot. És feltűnt, hogy sokan nem akarnak segíteni magukon. El vannak az önsajnálattal, de nem akarnak felállni. Jó magam is megjártam ezeket a gödröket. De valahogy mégiscsak felálltam és megpróbáltam kimászni a gödörből. Mindenféle segítség nélkül. Néha ugyan visszacsúszok, vagy visszalöknek, és akkor mint egy kisgyerek aki járni tanul, seggre ülök és sírva fakadok. Utána viszont felállok és megpróbálok kimászni, ismét.
Örülnék ha másban is meglenne ez a kitartás, és javulni akarás. Írhatnám azt is, hogy szívesen segítek bárkinek, de magamból kiindulva nem hinném, hogy itt bárki is igénybe venné a segítségemet. Egy valamiben más vagyok, mint a többiek akik segítséget szoktak ajánlani. Tudom hogy mi az a depresszió és kilátástalanság. Most hogy hullámhegyen vagyok javítani szeretnék magamon. Tehát még csak javuló félben vagyok. Fél lábbal a pokolban és fél lábbal a paradicsomban. Úgyhogy még nem felejtettem el, milyen a padlón lenni…
Tulajdonképpen rosszul fogalmaztam: nem én szeretnék nektek segíteni, hanem MI segítsünk EGYMÁSNAK.
Szerző:
SZia!
Lehet hogy van olyan aki nem akar javulni, én csak magamból indulok ki, hogy már minden kis szalmaszálnak örülök amit segítségnek lehet hívni, hogy abból a bizonyos gödörből, amiből Te is próbálsz felállni , kikerüljek. Sokszor elfogy az erőm, és újra és újra neki veselkedem, több kevesebb sikerrel. Most épp nem vagyok jó passzban, nem megy szinte semmi, hiába állok fel, attól még a gödörből lesek kifelé, hova kéne kimászni. Kaptam már több kezelést, most is járok pszichiáterhez és pszichológushoz is, de még igy is nehéz. Hozzárakom ami bennem van, de nagyon kell a támogatás és a biztatás. Üdv. choice
Szia!
Az írod, hogy „Tudom hogy mi az a depresszió és kilátástalanság.”
Soraidat olvasva nekem úgy tűnik, hogy már elfelejtetted. Kívánom, hogy ne is kelljen többé átélned!
Majd gondolkozom miben lehetnénk egymás segítségére.
Nem is akarok versenyezni azon, hogy ki a „depressziósabb”. Én csak egy álhető, boldog életet szeretnék…
sztem aki megtapasztalja, mi a depresszió, és nem nyírja ki magát, hanem életben marad, és a maga módján küzd, az egy hős. még azok is, akik látszólag „nem akarnak” magukért tenni.
Jobban tetted volna ha ezt nem irod le .Nem ertem az embereket illetve nehanyukat a sajat velt igazukat keverik azzal , hogy masokba belegazolnak es durvan megsertik a masikat . A ketto nem egy . Ha velemnyed ugy erzed olyan fontos akkor le lehet irni burkoltabb formaban , hogy ne sertsel meg senkit . Biztos lehetsz benne , hogy igy is erteni fogjak mert itt mindenki erzekeny.Ehez viszont erzekenyseg kellene reszedrol , ennek hianyaban viszont ovatosnak kell lenni a megfogalmazasokkal .
Arrol nem is beszelek mekkora lelki ero kell ahoz , hogy valaki a fajdalmarol irjon , Beszelni a gondokrol a sajat ertelmezesed szerint onsajnalat , de ne felejtsd el ez az elso lepes az uton .Nem hiszem , hogy itt valakit meggyogyitottak es az emberek is tudjak itt nem fognak meggyogyulni , de sokan szerintem itt teszik meg az elso lepest . Vigyazni kell arra mit mondunk , mert sok esetben elbizonytalanitunk masokat .
Minden nap egy küzdelem, küzdelem maga a létezés, küzdelem az ébredés, a valóság tudatosulása, a felkelés, a talpon levés, a feladatok ellátása.
Önsajnálat: nem magamat sajnálom, hanem, ami lehetnék, ami lehettem volna. Egy jobb, hasznosabb élet, egy értékesebb ember.
Neked mi ad erőt?
na en ezt a beszelgetest nem tudom mar nyomon kovetni
A saját gondjaikat természetesen le kell írni. Ha nézed a fórumot, meglátod hogy én is leírom. Sőt vannak fórumok ahová már 1,5 éve aktívan írok. Tudom iről beszélek.
Mi az önsajnálat?
Az, amikor fél évig ismételgeti az ember a gondait, mindenkit megpróbál meggyőzni, hogy milyen rossz neki. Ez nem segít! Hogy honnan tudom? Átéltem!!!
Csak amikor a topiktársaim már megunták a stílusomat, trollnak kiáltottak ki és nem vettek komolyan, kicsit magamba néztem.
Azóta megváltozott egy s más. pl.: ide a fórumra is leírtam a gondjaimat, de nem akarok senkit győzködni hogy ezek milyen mélyen érintenek, hogy milyen rosszul esnek. Pedig ha tudnátok hogy mennyire fáj… mégis 1x-2x leírom és után már megoldást keresek rá. Még ha reménytelen is.
tudom most még saját magamnak is „hurrá-optimistának” tűnök, de: hogyan akarsz nyerni a lottón ha egy szelvényt sem töltesz ki?
amúgy SEMMI sem változott meg azóta.. minden ugyanolyan reménytelen, csak nem lovalom bele magam és állandóan azon töröm a fejem, hogy van-e kiút és ha igen hol találom.
Amit írtam a blogbejegyzésbe, hogy félig kint vagyok a gödörből az enyhe túlzás volt…
Nem tudom. Semmi.
Talán az a néhány levelezőtársam akivel tudok kommunikálni, de ez sem olyan nagy inspiráció.
Naponta többször környékeznek meg rossz gondolatok. De ez régebben még rosszabb volt…
Na most pl. elég szarul érzem magam, és nincs semmi ami segíthetne. Remélem nem tart sokáig. Szar dolog a magány és az értéktelenség, a kettő együtt meg annál inkább…
Ha valaki szeretné hogy érdemben segítsek, szívesen teszem.