85-ös születésű BPD-s vagyok, ezt az állapotot 18 éves koromban dignosztizálták. Azóta sok mindenen keresztül mentem, voltak nagyon szép és nagyon rossz időszakok is. A BDP mostmár kevert típusú személyiségzavarra változott, de a szociális izoláció még mindig jellemző rám.  Bár sokan mondják rólam, hogy egy értékes és szerethető ember vagyok, sokszor az egészséges önbecsülés egyszerűen kihullik a kezeim közül.
Hiszem és gondolom, hogy ezek az állapotok nem olyan mélységű problémák, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva, csak mivel a stigmatizáció által jobban a perifériára szorultunk, ezért nem tudjuk megkapni azt az esszenciális szeretetet, támogatást a környezetünktől, amit egy nem pszichés problémával élő ember a mindennapjai során megkap egyfajta pozítv feedbackként a szűkebb környezetétől. (u.i.: nem vagyok szakember)