Aggódó édesanya vagyok, aki 4 éve kűzd a fia gyógyulásáért. Okos intelligens, korábban nyugodt, kedves 42 éves fiam vezetőként sokat vállalva, stresszelve egyre paranoiásabb lett. Kórházba került, másnap sírva, őszintén elismerte, h. túlgondolt mindent és jól volt. Gyógyszerezni kezdték és onnan jött a pokol. Az első hét után jöhetett volna haza, de sajnos miután kisebb mellékhatásokra panaszkodott gyógyszert váltottak. Innen kezdve igazi paranoiás, rettegő, depresszióssá vált. Egy hónap és több gyógyszer váltás után kiengedtek egy fél zombi embert. Nincs betegség tudata, de azt tudja h. gyógyszert nem akar szedni, így ha jobban van, leáll. Ez egybe esik a munka keresés, a megfeleléstől való félelemmel és visszaesik. Injekciót  már csak kórházban adnak, /korábban ezzel küszöböltük ki a gyógyszer fóbiát/ viszont nem veszi be a gyógyszert. Most nem beszél, mindent elfojt, változik a személyisége, valószinüleg az elvonás miatt. Tehetetlen vagyok, mert korábban vmilyen szinten lehetett hatni rá, /aktivizálja magát,sportoljon...stb/ de jelenleg a kényes témákról /betegség,gyógyszer,jövő/  nem hajlandó beszélni. Terápia az orvosa szerint csak akkor lehetséges, ha van betegség tudata. Rettegek, h. kórházba kerül, /ezt élete legnagyobb, legmegalázóbb traumájának tartja/ vagy h. hanyatlani fog az elmeállapota.