házikusz

Belépett: 4 év
Rólam:

Házikusz vagyok. Nem igazán szeretem ezt a nicknevet, de változtatni nem tudom. Azért neveztem magam ennek annó, mert általában itthon zajlik az életem. Szorngásos vagyok kissé és olykor elalvási nehézséggel küzdök, ez nem tudom mitől függ. Szerencsére a gyógyszernek köszönhetően már jóval többet alszom, mint ha mondjuk semmit se szednék! Ha nem alszom, olyankor másnap eléggé levert tudok lenni. Ha megvan a 7 óra, jól vagyok. Ha már néhány napig elalvási nehézségek miatt szorongok, akkor ráparázok és van kb 4 napom amíg tökkre szomorú vagyok emiatt. Aztán meg ez elmúlik vagy másfél két hónapra, aztán egyszer csak ismét előjön.

Egy kis kénysezeresség is belevegyülhet a probkémámba, ez a néhai elkerülő magatartásomban nyilvánul meg, útvonal átszervezés.szükséges egy bizponyos emebr elkerülése miuatt akit alig ismerek de valamiért felfigyeltem rá..( Erre egyébként nagyon jó volt a Paretin)

Ha valakivel beszélgetek az együtt fogyasztott italon leragad a figyelmem, ha ennivaló van az asztalon és eszegetünk az nem zavar, de az ivás az kizökkent a beszélgetés fonalából és nem tudom elengedni magam.

Az estéim szertartásosan folynak a lefekvés előtti fél órában: szóval füldugó, orrcsepp, savlekötő, espumisan, kézkrém, pizsoma, triokó, bugyi bekészítése. Ezek nélkül meg se próbálok elaludni. Idegen helyen nem alszom,, mert nem tudom elengedni magam és más sem alhat nálam, mert akkor sem tudom elengedni magam. Csak a családommal tudok együtt pihenni éjjelente, hiszen a bioritmusunk is összeszokott egyszerre fekszünk, egyszerre kelünk. 

Szóval, mint ahogyan az írásomból is kitűnik az alvás központi téma az életemben, de a probkéma gyökere nem ez és nem ezért szükűlt be az életem. Inkább a szocfóbra, a depire és az enyhe hangulatingadozás és figyelemzavarra gondolok. Kevés kényszeresség.Az énemnek túl nagy jelentőséget tulajdonítok. Alapvetően kedves vagyok, smereket tudatosan nem sértek meg soha még nézeteltérés esetén sem. Szeretem az emebreket, az állatokat a róka anya a kicsinyével tetszik, mivel egyik gyerekemmel a róka a kedvenc állatunk.

 

 

Miért vagyok itt a Búrán:: csak néha vagyok fent..., de tapasztalatot cserélnék sorstársakkal..
Kedvenc dolgaim: : gyűjtő vagyok és hobbimnak élek, futok, olvasok, netezek, HBO Go , Netflix