Furcsa dolgok történnek velem.  Nem tudom, mikor kedődhetett. Annyi bizonyos, hogy az egyetem félidejében valami kezdett lefelé amortizálódni. Legalábbis akkor tűnt fel először a jéghegy csúcsa. Azóta még több víz dermedt rá, terebélyesedett. Önsértés, halálvágy, magány, izolálódottság érzés. Általában elég nagy a bűntudatom mindezért, nem találok túl sok traumát a jégyhegy alatt hibernálódva, ami felmenthetne. Egy hisztis hülyének érzem magam.

Hogy egy rossz szójátékkal éjlek: a barátnőm az egyetlen, aki melegséget hoz fagyos sodródásomba.