Robinson

Belépett: 5 év
Rólam:

Gondolkodtam, hogy honnan indítsam és milyen részletességgel a bemutatkozó szövegemet. Arra jutottam, hogy egy vázlatos leírást is túl hosszú lenne most megosztanom, ezért röviden pár előzményt írnék, ami miatt itt ragadtam ezen az oldalon. Több mint 10 éve szenvedek Krónikus Fájdalom Szindrómától, aminek a kialakulásért - a jelenlegi álláspont szerint - egy korábbi koponya műtét a felelős, ahol egy jóindulatú daganat eltávolításánál, jelentősen roncsolódtak az érintett idegszálak. Ennek tünetei napi szinten jelen lévő, tűszúrás szerű, villámló, hasogató neurophátiás jellegú fájdalom. Antidepresszánsok, amtiepileptikumok és szorongás oldók széles skláját próbáltam már, hogy ezt "túléljem" valahogy. Ezek a gyógyszerek nagyon megborítottak, és nem tudtam elviselni amikor olyan mellékhatást éreztem, hogy lassan - lassan megszűnik a kapcsolatom saját magammal. Mintha más ember lennék a gyógyszerektől, és a korábbi határozott és tettre kész énem, kezd egy visszahúzódó, bizonytalan Valakivé válni. Máig foglalkoztat ezeknek a kemikáliáknak a hatásmechanizmusa és miközben ezzel összefüggő írásokat kerestem a neten, akkor bukkantam rá erre az oldalra. Ahogy beleolvasgattam, több olyan pont is volt ahol nagyon tudtam azonosulni a leírtakkal, és sokszor éreztem késztetést, hogy hozzászóljak valamit. Ennek feltétele a regisztráció, így ezt az akadályt most elhárítom és úgy döntöttem regisztrálok. Ez a típusú fájdalom, szinte automatikusan hozza magával a depresszió tüneteit, és ha belegondolok mindig is volt hajlamom arra, hogy melankólikusan szemléljem az életem eseményeit.

      

Miért vagyok itt a Búrán:: Tapasztalatokat olvasni és megosztani arról, hogy miként lehetséges elfogadhatóan együtt élni, az elkerülhetetlenül szükséges gyógyszerekkel.
Kedvenc dolgaim: : Fűnyírás, szobanövények, kutyák, kondi terem. Olvasás, zenék, és hobbi szintű kőműves munkák.