Én paranoid szkizofréniában, depresszióban és bipoláris zavarban szenvedek. Legalábbis ez a diagnózisom. 2010-ben diagnosztizáltak. Előtte volt egy 1 éves pszichózisom. 2010-ben miután diagnosztizáltak és a gyógyszerektől majdhogynem elmúltak a tüneteim abbahagytam a szedésüket, mert diagnosztizáltam magam: meggyógyultam. kb. egy évig nem is volt baj, majd 2012-ben visszaértek a tüneteim és kb. újabb négy hónapig pszichózisom volt megint. Ez azzal fejeződött be, hogy kijött értem a rendőrség és bevittek a pszichiátriára. Megkaptam a gyógyszereimet és újra jól lettem. Sajnos amikor elvittek akkor már önmagamra és másra nézve is veszélyes voltam. Szerencsére se magamban se másban nem tettem kárt. Kérdezhetnéd (kérdezhetnétek), hogy ez meg hogyan lehetséges, hiszen a rendőrség csak akkor megy ki valahova, ha vér folyik. Ez csaknem így is van, de mint kiderült azért vannak ott is kiskapuk. A tesóm jóban van az országgyűlési képviselőnkkel, aki jogász. Ő keresett kiskapukat. Mivel mindenkit elárasztottam a képzelgéseimmel kapcsolatos levelekkel ezeket összeszedték és valahogy ezeket felhasználva megállapították, hogy ön és közveszélyes vagyok és kijöttek értem. Egyébként életem legszebb és legrosszabb időszakát éltem meg a két pszichózis alatt. Legszebbet, mert képzelgéseimben, nem volt fajgyűlölet, nem volt háború. Az emberek mindenhol békében éltek és szerették egymást. Legrosszabbat, mert ahhoz, hogy ezt elhiggyem ahhoz azt is hinnem kellett, hogy mindenki hazudik. Ettől pedig végtelenül dühös, haragos voltam. Képzelgéseimben kitaláltam magamnak, hogy az oktatás is egészen más (az oktatás érdekel a legjobban). Képzelgéseimben nem tantárgyak szerint oktattak, hanem szükségletek szerint (otthon-építészet, négy őselem, mezőgazdaság-étkezés, szerelem-szexualitás, család-háztartás és még sorolhatnám.) Vagyis nem termelőgépeket állítottak elő az oktatás segítségével, mint ma történik, hanem kulturált fogyasztókat képeztek. Ez olyan jól és szépen működött képzelményemben, hogy szinte a levegőben jártam örömömben. Most ismét gyógyszereket szedek. Egészen jól vagyok, bár hogy nincs munkám elég szegényesek a kapcsolataim. Olyannyira, hogy ha néhány ember előtt kell megszólalnom az már gondot okoz. 2011-ben volt, hogy dolgoztam a munkaügyi központban és a munkanélkülieknek kellett eligazítást tartani a törvényekről. Majdhogynem betettem a gatyába. Nehéz volt. Most volt osztálytalálkozónk és még a jól ismert osztálytársaim és volt osztályfőnököm előtt is nehezemre esett a beszéd. De ezt leszámítva tényleg jól vagyok. Nincsenek öngyilkossági gondolataim. Bár tudom milyen az, mert amikor önként leszoktam a gyógyszereimről akkor erőteljesen kínoztak az öngyilkossági gondolatok. Hát ennyit magamról itt néhány szóban.