Borzalmas gyerekkorom volt. Inkább azt mondanám, több, mint rettenetes. Aztán a brutalitások miatt egészen pici gyerekként, mikor már lelkem szinte teljesen elsorvadni látszott, bezártam azt. Nem engedtem, hogy a szavak, a tettek teljesen megsemmisítsenek. Olyan erős falat emeltem fel, melyre azt mondtam, életem végéig védeni fog. Most, hogy felnőttem, még mindig érzem, ott van. A szeretetet, törődést nem vagyok képes befogadni, pedig akarom! Ha szeretnek, félek, ha dicsérnek, megijedek, nem tudom befogadni. Viszont nem tudom a falat lebontani. Már sokan próbálkoztak, de mindhiába. S mind egyre jobban érzem, hogy szívem, s lelkem saját magam csapdájába esett bele. Elsorvad a bensőm. Nem tudom, mit lépjek. Szeretni, törődni a legjobb dolog a világon, de mikor vissza száll, egyszerűen megrémülök.
     A börtönöm rabja lettem, a kulcsot valahol valamikor elvesztettem.