Sziasztok!
Én egy elég lepcses szájú csajszi vagyok, tele kíváncsisággal mint egy kiscsikó Személyiségemet tekintve ki jónak találja ki furának, de hát ettől a különbözőségekből leszünk emberek Általánosságban véve környezetemben élők pozitívan jeleznek vissza amik a következők: humoros, aranyos, kellemes megjelenésű, igényes, szórakoztató, odaadó, őszinte személyiség. Természetesen vannak hibáim: elég nyersen tudom elmondani a véleményem de csak akkor ha már szakad a cérna vagy a másik fél is bunkó velem szemben Néha szeretek túlzásokba esni a véleményen erősítése érdekében de eddig nem sok rosszat kaptam vissza e téren Imádom a természetet, fotózni is, rajzolni, énekelni, lovagolni, kreatívkodni, ismerkedni .Elég vadóc vagyok és nyitott, ha érdekellek kérdezz bátran készséggel válaszolok.

Egy pár saját alkotmányom:

Látom, hallom, érzem, vérzem,
Nézlek, latol, hárít, penget,
Szenved, fázik, érez, reszket,
Néma, heves, terel, lüktet.
Halva élne, csendben dermed,
Tompa éle, merev lepel,
Látszat réme homályban fakul,
Elmém immár torzul, fajul.
Higgadt halál, lassú mosás,
Álnok, galád, hazug csalás.
Látszat képet nevelo galád.
Ringat, ernyed, hever, tesped.
Enyészett élted mented.
Bús veszteg,omlom eléd.
Szítva, szakítva, fájva, sértve,
Nézlek, vérzel, neszelve, végben.

zuhanok. Egyre gyorsabban a szikla peremérol. Érzem, hogy a fizika törvénye megmutatkozik elottem, midon másodpercenként gyorsulok 1 km/órát! Látom közelegni a talajt! Semmi nem fog meg! Mit tegyek most? Meg fogok halni! Testemen végig jár a borzongás, a tudat, hogy mindjárt vége. Lelkem megnyugodni készül. Nincs mit tenni. Hát haljak meg békével! Azzal hirtelen felébredtem az ágyamon. Verejtékes a homlokom. Olyan rémület uralkodik rajtam amilyne soha! Csak álom volt. De hát olyan valóságosnak tunt, hogy el hittem. Hallok egy nyikorgó hangot az ajtóm felol. Újabb rémület fog el. Felkelek remego testemmel az ágyamból és oda vánszorgok. Nézem a kilincset, mintha soha enm láttam volna még olyat. Hirtelen valami neki vágódik! Egyre jobban érzem, hogy elhagy minden erom, uralkodik rajtam a végtelen félelem. Erot veszek magamon, kinyitom az ajtót. Beránt egy kéz. Azon kapom magam, hogy újra zuhanok a szikla szélérol és már hallucinálok is a félelemtol! Suttogó hangok vesznek körbe. Hát még mindig álmodnék? - Hölgyem! Sajnálattal kell közöljem, de az önök lánya, sajnos éberkómában fekszik, nem tudni mikor és földet.

szemembe veti homályos fényét a reggel/ búskomor árnyak rajzolják elém szemed/ gondolatom cikázik a rigó hangján/ asztalomon áll, üresen egy pohár/ emlékszem rá mikor még itt volt/ nem volt ily sötét teli Hold!

Elottem a minden, hátam mögött a semmi,
Soha nem tévesztek szem elol senkit!
Egy szál fuz még engem a múlthoz,
Hamarosan elillan, nyugodtan és lassan.
Vissza tekintek a keseru kúthoz,
Mélyeket nyelek, könnyem lecsepeg...
Él, vagy haldoklik a lelkem?
Elore tekintek, látom a jövom,
Mindenem te vagy mi rám köszönt.
Semmim a múltam, de mégis a mindenem...
Ha nem lett volna, nem lennék most olyan amilyen.
Tanultam jót, s rosszat, nem bánok semmit,
Kivált a semmi alól a józan tudat.
Nem bántani akarok én soha senkit,
Figyelmeztetni arra, mi úgyis bekövetkezik.
KI nem érti gondolatom, vessen magára,
Egyszer ot fogják talajba vetni.
A semmit csak én látom, kinek tiszta a látása,
Becsukott szemmel a vakond se látna!
Nyisd ki a szemed, tárd ki az elméd!
Mindig jön egy kis kapu, melyen majd belépsz

Volt egyszer egy árva juhar levél. Mikor végre kizöldült minden körülötte, úgy érezte, nem tétovázhat tovább, elindult hát a nevelo ágról a szél segítségével útjára. Fújta, lengette lágyan a szello fel, s alá. Nagyon messze jutott már az ot élteto ágtól. De o csak élvezte az érzést, ami a repülés örömével együtt hozta vele elégedettségét is. Csak hintázott egyik kacsintásról a másikra, bízva a szél erejében. Hirtelen szegény levelet, úgy megdobta a szél, hogy kissé beleszakadt a széle, olyan erovel mart rajta végig . Megijedt. Majd észre vette, hogy egy kellemes zöld fényu tavacska felé repítette ot a szello, aki immáron nyugodt volt. Levél örült a látványnak, epekedve várta, mikor ringatja a zöld fényu tónak sima tükrére a szello. Levél nem volt gyanakvó, mert bízott a szélben, hogy o majd vigyáz rá, nehogy valami baja essen. Szello elengedte a levél kezét, az meg lágyan beleomlott a finom vízbe. Élvezte, játszott rajta, úszkált egy darabig. Majd mikor kérte a szellot, most már elég, mert ha szétázik akkor elrohad, ideje haza menni, ereje is fogytán van. De szello hiába próbálta kivenni onnan, a víz vonzása túl eros volt hozzá. Levél elkeseredett. Szello aggódott. Most mihez kezdjen? Hagyja tovább lebegni a vízen? De hát akkor mi lesz vele? Levél csak várt türelemmel, hisz tudta, sürgetni az idot annyit tesz, mintha hideg vízben akarnánk fozni, semmi értelme. Szello továbbra is felette körözött, aggódott érte. Levél tudta, hogy szello csak jót akart, ezért nincs benne harag sem. Hiszen szello szabad, szél, tudata is szabad. Levélnek jól esett a törodés, tudta, nem álnokság. Értette őt.

Bús dallam

Elmém rabságában él egy Démon,
Láncra verve, ki ettol már megtébolyult!
Haragja gerjed, marcangolja testem,
Orült vágy hajtja, hogy valakit élve eltemessen!

Láncai kopnak, szakadnak, a súlyok rárontanak,
Szaggatja béklyóit, mert fájó szavak ráomlanak!
Dühös, csalódott, csahol, mint veszett kutya!
Szeretni? Az mi? Kérdi jócskán beleunva.

Erények? Vágyak? Hagyjuk az érzelgos kálváriákat!
Szívem szilánkjain újra vihar zongorázik!
Annyira megmutatnám, mily fenséges dallam ez,
Miben legalább csak oszinte szavak hangzanak el!

Hitvány, gyáva lélek! Nem hajt téged más, csakis önérdek!
Futnál, de hová? Hisz helyed magányodban!
Pusztán ez maradt neki, mi övé lett!
Barát vagy borbarát? Kérdem toled jó "barát"!

Menekvés az indulatok tengerébe,
Naivságod ostobaságot ver helyes fejébe!
Pofonoktól vérzik majd az arcod,
Érdekelne, ki lesz veled majd ott?!

Barátomnak

Félhomályban pislákol egy gyertya,
Szemembe tuzi fényét, minden pillanatban.
Szello fújdogál a szobában, ablakom nyitva van!
Suhanok! Kezeimmel takarom melegét, amíg itt van.
Melegsége nyugtat, áthidal!
Látványát bámulom áhítattal!
Csillog a szemem..tán sírnék?
Igen. Kérdés a miért?
Sírok. De ez kettoség bennem.
Egyszerre ordít és nevet a szívem!
Bús komor kék lepi be szobám ülepét,
Messze tájra gondolok, beborul az ég..
Huncut vörös az, mi átjárja lelkem,
Mit lelked tükre ad, vigaszt, nesztelen.
Könnyem csöppen, kezed töröl,
Hangod súgja, legyen ez így, de örülj!
Érzem, lángja erosebb a szellonél,
Ablakom kijjebb nyitom, mintha szelloznék.
Kis falatkákat lop a reggel szobám sarkaiból,
Kivet az ágy, újabb nap, újabb ébredés hamvaimból.
Lángocska már fáklyán lobog, ágyamnál meztelen,
Érzem melegét testemmel, forró szeretettel.

Köszönet , hogy a barátom vagy!