Sziasztok!

1985 óta kínlódok depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel, agorafóbiával, szociális fóbiával. 24 éves koromig kiegyensúlyozott, életvidám, talpraesett, szerethető csajszi voltam. Szültem egy gyönyörű kislányt, imádtam a férjemet. Sajnos a szüleim és az anyósomék állandó beleszólása az életünkbe, egyre több bajt okozott. A férjem elkezdett rendszeresen inni, attól kifordúlt önmagából és lelkileg és volt hogy testileg is állandóan bánott, terrorizált. Állandó félelem lett az életem. 4 éven keresztül bírtam, majd az utcán összeestem, úgy éreztem meg fogok halni. A gondolataimat nem tudtam irányítani, teljes beszűkülés állt be, amitől akkoriban én iszonyúan megijedtem. Kórházba akartak vinni, de könyörögtem anyámnak, hogy ne engedje, mert akkor elveszik tőlem a lányomat! Akkoriban már láttam, hogy el kell válnom, mert a férjem nem változik meg soha, pedig Ő volt a mindenem. Szóval, itt kezdődött a gyógyszeres kezelés és mivel később sem lettem jobban, a mai napig tart. Hova lett az az erős, vidám, semmitől sem félő csaj? Folyton mentem, barátokhoz, bulizni, a középiskolában is a társaság középpontja voltam. Aztán már a lakásból sem mertem kilépni 1 évig! Messzire még mindig nem tudok menni, közlekedni egyáltalán nem. A saját kocsimmal is csak a közelbe... Persze a gyógyszerektől hol jobban, hol rosszabbúl voltam, folyton cserélgették, a mai napig. El vagyok keseredve, hát ezért vagyok itt, közöttetek, akik talán megértik, hogy mi ez és nem néznek bolondnak.