Hogy mikor kezdődött? Nem tudom. Talán amikor elhatároztam, hogy lefogyok annyira, hogy ne érjenek össze a combjaim. Eleinte ettem mindent, csak kevesebbet. Lefogytam a 165 cm-es magasságomhoz 43 kg-ra. Aztán elkezdtem kacsintgatni az egészséges étkezés felé, de Anyukám ekkor már mondogatta, hogy jaj, de vékony vagy és nem örült az ,, egészség-mániámnak” ( ő fogalmazott így). A menstruációm kimaradt, a háziorvos a 14 éves vizsgálaton elkdött vérvételre, mondván, hogy túl vékony vagyok és nincs-e valami egészségügyi problémám. Mert én szemrebbenés nélkül hazudtam, hogy nem akartam fogyni. Ez volt augusztusban. Megjártunk mindent az endokrinológustól a gasztroenterológusig és problémát nyilván nem találtak. Decemberben végetért minden procedúra, ekkor voltam 41 kg. A szüleim csesztettek, hogy egyek. Én makacsságból nem ettem a suliban, otthon meg épp annyit, hogy ne akadjanak ki. Aztán elszakadt a cérna úgy karácsony környékén. Jöttek a falásrohamok és az utána következő bűntudat. Eleinte nem hánytattam magam, csak megfogadtam, hogy holnaptól minden más lesz. Hát nem lett az… Most itt vagyok, már egy csomó pénzem elment a falásrohamokra és hánytattam is magam. De mostmár elég. Elkezdtem ételnaplót vezetni, de ma ( a 3. Napon) elbuktam. Nem volt mit csinálnom, egyedül voltam és bumm…. Beütött a katasztrófa. Zabáltam, hánytam, aztán amikor Apa hazajött muszáj volt ennem, hogy ne derüljön ki semmi. Nyilván elképesztően rosszul lettem, de nem hányhattam, hisz meghallotta volna. Ő pláne nem tudhatja meg. Magát hibáztatná és azt nem hagyhatom. Ma új reményekkel fogok lefeküdni és új reményekkel fogok felkelni.
Szerző:
Nagyon drukkolok!
Ilyen tünetem sosem volt, így semmi okosat nem tudok mondani. 🙁
Jársz orvoshoz vagy terápiára?
Nem, egyedül akarom megoldani. Tudom, hogy orvossal könnyebb lenne, de például pszichológusokkal nincsenek jó tapasztalataim.
Ja, és köszi
Nem, egyedül akarom megoldani. Tudom, hogy orvossal könnyebb lenne, de például pszichológusokkal nincsenek jó tapasztalataim.
Milyen gondod volt a pszichológussal? Lehet egy másikkal jobb tapasztalatod lenne.
https://bura.hu/csoportok/forum-eveszavarosoknak
az önsegítő csoportok szerintem nagyon jók.
ott mindenki érti, még szavak nélkül is, min mész keresztül.
Köszönöm Feyre, hogy elmesélted a történetedet! 🙂
Részemről érdekes volt olvasni azt a részt a végén, hogy apukád nem tudhatja meg, mert önmagát hibáztatná. Ugyanezt éreztem én is anno, mikor titkoltam a szüleim elől az anorexiámat. Hiszen egy normális, már-már hibátlan családban nőttem fel, megkaptam minden szeretet, és ha rájuk gondoltam úgy éreztem, hogy nincs hozzá jogom hogy beteg legyek. Úgyhogy ezt a részt nagyon megértem 🙂
Persze, ez nincs így, ki mondja meg hogy egy betegségnek kihez van joga? Nyilván senki…
Akkor, ha jól értem, nagyjából egy éve zajlik ez nálad? Hogy vagy most? Tudtál nyitni esetleg egy szakember felé, vagy egyedül vagy még ebben?
Puszi
BobekBo