Sokan élünk mély érzelmi magányban. Sokan nem tudjuk, milyen egy jó beszélgetés, sokan talán rá se merünk nézni a másikra, mert vajon mit látunk abban a két szemben? Nem hiába mondják: a lélek tükre. Ha merünk, sok mindent megláthatunk. Ehhez viszont kell egy másik ember. De ne kelljen már annyira, ami nincs! – vágom rá, tompán, a szövegen túl a messzeségbe tekintve, érzéstelen. Hangokat adunk a plüss macinak, a varrott bagolynak, egyéb kedves társainknak. Velük beszélgetünk. Az élettelenekkel, mert az Élet nem ad élőt, mélyet, sokszor senkit, aki leülne mellénk és akivel eljátszhatnánk a tekintet-találkozó bátorság-próbáját.
Két napja próbálkozok egy cukrászdában eljátszani a szociális fóbiával, vagy talán az édes csábítás helyettesíti az érintést, az emberi mélyebb szót, nem tudom. Ott meló után,buszra várva, egyedül. Addigra már teljesen off az agyam a lelkem. Már nincs mit érezni. A városban ez egy népszerű cukrászda. Családok. Apa-lánya. Barátok. Ülök ott egyedül. Eszegetem az almás krémest. Köröttem alap moraj. Figyelek. Maradt valami a szorongásomból? Vagy csak hagyom hogy létezzen körülöttem ez a rohadt világ? Az apa lánya felnevet. Valahogy szabad neki. Senki se cseszi le ezért, mert vidáman elengedte magát, egy nyilvános helyen. Emberek beszélgetnek. Bambulom a kávém. Egyedül. Rossz ez nekem? Annyiszor volt rossz. Már nem engedem.
A kávé tetején a tejhab nyuszi mintha rám mosolyogna. Talán még szól is hozzám. Ő egy tejhab nyuszi. Sokan jól tudjuk, milyen magunkban ülni …. körülöttünk az emberek annyira .. normálisak, beszélgetnek, nevetnek, felszabadultak. Nem ismernek és nem ismerjük őket, minden olyan távoli és idegen … de aki ismer se sokat törődik velem. Az anyám persze várna … beszélgetni .. én pedig verset írok arról hogy nem biztonságos vele … mer kisakkozza hogy ketten maradjunk és akkor senki nem véd meg. Csapdába már nem ugrok. Inkább ott ülök tompán magamban a cappuccinon lévő tejhab nyuszival és már szinte szólok hozzá … nem hangosan mer a körülöttem lévő normális világ még kihivna a mentőt. Mondanám nem kell, van orvosom. Az viszont egyiknek se jut eszébe hogy mellém üljön a kávéjával. Ez csak szimbólikusan. Ismeretlen persze nem fog, de ismert se, sose, nincs erre idő. Pedig csak ennyire lenne néha szükségem. Az együtt töltött idő, egy beszélgetés … nekem ez nem járt sose. 🙁
Szinte hallom magam az orvosomnál követelni : tejhab nyuszit akarok 🙂
Szerző:
A kutyások közt sincs olyan, akivel beszélgethetnél? A kutyasétáltatás mindig olyan jó ismerkedős dolog volt.
Haha, a mai … hát, nincs, senki sehol. Mire este megyek le a kutyával, senki sehol. A hó, a hideg, a dombos társaság is szerteszét mert hideg van, korán sötétedik, áh, SENKI (de ha vannak akkor is, láthatatlan vagyok ) . Nem. Magányosan mentünk egy kört Piccel, visszafele viszont látott haverokat…de ez nekem volt kellemetlen emberileg. 3 kutya és egy házaspár. Nagy állatbarátok. Régen is, csak őket mertem kérni, vigyázzanak Picre ha bármi miatt Pest (most valahogy már nem merném
) … de nem szoktam amúgy, sehova menni. Elengedtem a kutyám, élvezkedett kicsit játszott futkosott.
A pár női tagja pszichiátrián asszisztens, ilyen magán hely lehet asszem, régen annyira mellettem volt, mielőtt az áter elé kerültem, ő rá találtam rá akinek meg tudtam nyílni a csendemből….aztán meg megtörtént egy ideje, leblokkoltam a messenger-en mert elkezdett irritálni, hm, azóta se aktiváltam újra, viszont … legutóbb karácsony előtt találkoztunk véletlen így kutyákkal, akkor szólt hozzám, oké szokott velem lenni, akkor még
feltett egy kérdést ami hát … felkavart kicsit. (hogy anyám anyja, mama haza jön e , Sümeg, pszichiátria, hallucinációk, ott volt már vagy egy hónapja karácsony előtt), öhm, viszont karácsony előtt nagyon bezárkóztam, képtelen voltam … még emailben is felvenni a kapcsolatot … mert szinte olyan érzés, hogy az emailt el se olvassák talán, nagyon magam alatt voltam…
aztán most írtam neki….nemrég, úgy egy hete, de természetesen semmi válasz, most meg a kutyámnak hiába volt jó haverozni, neki mindig jó …… én vagy észrevehetetlen vagyok … most pedig ez a csaj egyszerűen nem szólt hozzám, eltávolodott, három kutyával voltak, fogta az egyiket és elment …. és ilyenkor kérdem én: mit tettem megint rosszat? Vagy rosszat írok vagy istentudja. az email írás se megy, totál egyoldalú, aztán meg látod, szó nélkül hagy…oké, megértem nem akart hozzám szólni.
már nem tud fájni meg semmi, de akkor se érzem úgy, hogy rosszat tettem volna.