Nem igazán terveztem, hogy írni fogok errel az érzésről, de ma reggel történt valami ami miatt mégis muszály lesz. Már az első nap amit itt benn a korházban töltöttem, felfigyeltem valakire. Egy lányra akit nem lehetett nem észre venni. Ő a legszebb az osztályunkon, és a lefiatalabb is. Körülbelül 10-15 év korkülömbség van köztünk. Eleinte még nagyon rosszul voltam, és egyáltalán nem akartam szemkontaktust felvenni vele, bár ez egy-egy pillanatra néha mégis megtörtént. De azért ő mégis sokszor kereste az alkalmat. Mostanra már jobban érzem magam, pedig ez még csak a negyedik nap hogy bennvagyok. Ő a velem szemben lévő kórterembe fekszik, és ezért eddig minden reggel összefutottunk. Még sohasem köszöntem neki, pedig illő lett volna, lévén hogy én vagyok a férfi. A mai nap reggelén mégis rámnézett ahogy jött velem szembe, és jó reggelt kívánt nekem. De nekem nem csak a nagy korkülömbség nem tetszett. Amúgy sem éreztem, hogy mi nagyon összeillenénk. Persze lehet hogy csak kíváncsi volt rám, mert nagyon szótlan voltam, és már ketten is próbáltak velem szóba elegyedni az étkezések alkalmával. Persze mindig kedves voltam, de azért törekedtem az egy két szavas válaszokra. Kezdtem azon gondolkodni, hogy talán jobb lenne haza menni, mert valahogy itt sem érezem jól magam. Ez egy nagyon rossz tulajdonság. Sehol és senkivel nem érzem jól magam. Csak egyedül és olyan helyeken, ahol nagyon kevés, vagy egyáltalán nincsenek emberek. Ha valakit mégis megkedvelek egy-két óránál többet képtelen vagyok eltölteni vele anélkül, hogy ne érezném rosszul magam. Így nem igazán lehet komoly kapcsolatról ábrándozni. Szóval nem biztos hogy kibírtam volna itt még egy hetet, pedig nagyon sokmindent köszönhetek ennek a helynek. Lehet hogy rábeszéltek volna hogy maradjak, de a dolgok másképpen alakultak. A korházunkból járványkorházat fognak csinálni, ezért senki sem töltheti már idebenn az éjszakát. Gréti a kis tündérke nagyon összeomlott. Én meg kicsit jobban lettem, de azért nagyon rossz volt őt így látni. Amúgy is néha olyan fura volt, de ő legalább nem volt mindig szótlan, és nem bújt el folyton. Elhatároztam hogy erős leszek, és megpróbálok visszaevickélni a való világba. És azt is, hogy odamagyek a Grétihez, és megkérem, hogy vigyázzon magára. Nem hiszem hogy nagyon örült akkor ennek, de azért elmosolyodott és ugyanezt kérte tőlem is. Nem sokára újra otthon leszek, de azért írok majd arról is, hogyan sikerült összeszedni magam. Legalábbis remélem így lesz.
Szerző:
