Ismét eljött november elseje,
amikor a szellemek leköltöznek a Földre,
megjelennek éjjel a szobában,
álmatlan vergődsz a sötét magányban,
csak a sötétség és ellobbant fények,
messze tőled, temetőkben mécsesek égnek,
s a szellemeket előhívják, de nincs mitől félned,
szólhatnál hozzájuk, nem szólsz, az éjjelt néma csendjében éled,
valaki itt van, az altatótól kábultan, mégis félve meredsz a sötétségbe,
szemed csuknád, de csukni oly nehéz,
a szellem hív magával, nincs már mit remélj,
a szellem egyre hív, hallod suttogását,
lassan tested lebeg utána, nem tehetsz mást.
Vonatok robognak, a hideg szél meglegyint,
az altató lassan kábít, a szellem már téged is szellemnek tekint,
a vasút mellett tornyosulnak a keresztek,
a vonat elsuhan, szellemek lebegnek,
ember fekszik ott, a sín megremeg,
éjjeli látomás, a szellem téged keres,
és amint zavaros álomba merülsz,
ismét meghalsz, lebegsz, elméddel a testtől távolabbra kerülsz..
és egyre csak mélyebbre merülsz.
A Halál sarokba szorít,
és benned egy lény ordít,
majd a szellem megragadja lelked, irányba fordít,
és Te némán, csendben mész utána,
a Földön túli másik világba.
Szerző:
