Mint egy védtelen kislány, felhúzott térdekkel, hintázik a sarokban. Magában halkan egy altatót énekel, könnyei folynak az arcán. Szemeit szorosan becsukja, nem akar látni semmit. Csak szorítja térdét és beburkolózik a kardigánjába. Az ajtót bezárta, a villanyt lekapcsolta, de szemét nem meri kinyitni. Fél, hogy jönnek a szörnyek. „Ha nem nyitod ki a szemed, nem látnak. Csak ne nyisd ki a szemed.” Suttogja halkan.
Nagyon fél. Ki fogja megvédeni? Egész közel húzódik a falhoz, bújik, bújna mélyebbre. Olyan aprócskának érzi magát. Olyan törékenynek és védtelennek. Egymagában van, magányosan és retteg. A fejére húzza a kapucnit, nem… ő nincs itt. Megszűnt
Hallja, ahogy valaki közeledik felé. Remegni kezd. Szeme csukva továbbra is. Érzi, egész közel ért már hozzá. Odahajol és egy kéz lassan leveszi róla a kapucnit, mire még jobban elkezdni szorítani a térdét. Minden egyes másodperc óráknak tűnik. A félelem már a teljes énjét átjárja. Nem tudja mire számítson. Érzi, fölé hajolnak. Egy csókot nyom a homlokára, majd hátrébb húzódik.
Hirtelen felolvad, s bár még mindig félve, de emeli fel a fejét s lassan nyitja ki a szemét. Megpillantja. Csak mosolyog rá. Félve, egy apró mosolyt ad ő is cserébe. Ekkor a kezét nyújtja a kislánynak, közben továbbra is mosolyog. Segíteni akar. A kislány remegve nyújtja neki az övét. Minden olyan lassan történik. Mindent bizonytalannak érez. Magában még mindig a félelem járja át. Ahogy megfogja kezét érzi, ujjával végigsimogatja a kézfejét.
Végül a kislány feláll. Ekkor látja csak meg: ő is csak egy kisfiú. A kisfiú nem tárja ölelésre neki a karját. Jól tudja, akkor megijedne ismét és visszakuporodna a sarokba. Csak állnak ott egymással szemben, kéz a kézben, némán, szavak nélkül. Mert a szavak nem kellenek. A szavakkal hazudni is lehet.
A kislány csak néz. Nézi őt, ahogy mosolyog. Úgy érzi, neki is kéne. De neki nem megy. Pedig úgy szeretne mosolyogni ő is. De ő nem tud. Próbál, de nem megy neki. Majd eljön a pillanat. Érződik. Valamelyiküknek most már meg kell szólalnia. A kislány csak néz rá, de a kisfiú tekintete nyugodt csöndességről árulkodik. Ő nem fog megszólalni. Némán árasztja a nyugalmat a kislány felé. A kislánynak kell megszólalnia. Meg akar nyílni, csak még mindig fél. Egy kérdő pillantást vet még rá utoljára, hátha, de látja, érzi, nem jönnek szavak a kisfiútól. Ő csak nézi a lányt némán, mosolyogva. Ekkor a kislány mély levegőt vesz és félve, de megkérdezi, amire a leginkább kíváncsi: Mondd, te mindig mosolyogsz?
Hirtelen eltűnik a mosoly a kisfiú arcáról. Az a csodás mosoly, ami nyugalmat árasztott, bátorságot adott, most tovaszállt. Az arc, amit eddig nézett, azok a szemek hirtelen, egyik pillanatról a másikra komorrá váltak. Mély, búskomor hangon jön a válasz a kérdésre: nem. S a mosolygó arcra kiül egyfajta fájdalom. Az élet fájdalma. Egy egészen mély s hosszú élet fájdalma. Elengedi a kislány kezét. A kislány most nem ijed meg, de újra mindent olyan bizonytalannak érez.
Csak nézi némán azt a komor arcot. Csak nézi, ahogy a könny elkezd folyni az addig vidám szemekből. Megretten. „Mit tettem?” Gondolja. Látja, hogy a kisfiú lehajtja a fejét. Ekkor rádöbben: valójában nem ő tette. És akkor hirtelen elkezdi érezni. Érzi, hogy megérti. Érti ezt az érzést. Ismeri ő is.
A kislány ekkor bebújik a karjai alá s csak bújik az ölelésébe. Szorítja őérte, szorítja önmagáért. Felnéz rá, letörli a könnyeit az arcáról és némán néznek össze. Tudják mindketten, mit jelent ez a fajta fájdalom. Mit jelentenek ezek a könnyek. De egyvalami, a félelem, örökre megszűnt a kislányból. Mert tudja, ha eztán jönnek a szörnyek, már nem lesz egyedül.
Szerző:
Nagyon szép!
Nagyon szép!
Van valamilyen életedbeli esemény, egy másik személy, ami miatt v akiről írtál?
Nekem is tetszik! 🙂
Nagyon szép!
Van valamilyen életedbeli esemény, egy másik személy, ami miatt v akiről írtál?
Köszönöm! 🙂
Mikor megragad egy gondolat a fejemben, akkor születnek versek vagy ehhez hasonló irományok. Valamennyi valóság alapja van, de a műben elsősorban csak a saját oldalam, érzéseim jelennek meg erőteljesen, kissé eltúlzott, elvont formában.