Két-három pohár csokilikőr és rávettem magam hogy máshogy próbálkozzak. Talán ha versekben írok túlcsicsázom a mondandóm és ezért nem megyek semmire. Az utóbbi napokban már bazira azt gondoltam és gondolom, hogy rohadtul nem olvas senki senkit. Csak én vagyok ilyen kibaszott-reakciófüggő ha már 5 nap mély és mindig síró az online felületektől önmagam direkt távol tartó részem próbálkozik? Nem hiába unok bele időnként, aztán szarok az egészbe, mindenkibe és magamba is. Fú, de fasza nyelvezetem van, kissé összegyűlt aminek kellett. 20 felhasználó, néha azon gondolkozok, mit csináltok ti itt egész este. Írok, fél órát még maradok jön e reakció ha nem, bebaszom magam az ágyba és olvasok. Menekülök.
Nos, csak egy pár szót terveztem a szokásos ünnepi baszott kajacsapdáról, ami ma ért utol legjobban. Oké, igen, 24.e a szentkiccsalád összegyűlt – kezdek röhögni magamon, noooo, komolyságoooot! – mer amúgy hiába a minden, 24.-én éjfélkor kezdtem és 3 napig menetrendszerűen bőgtem minden este. Naná mennem kellett vissza, mer a kajacsapda, másnap halra készültem , volt kacsa, de untam már….26.-án volt hal, 27.-én meg szartam az egészbe és elmentem a lógushoz. Persze beleegyeztek: oké, jó, többet nem kell jönnöd, és adtak egy lábos töltött káposztát. Töredelmesen vallom be, egyszer rendeltem közben pizzát, mert annyira nem tudom …. órákig melegíteni a káposztát és a húsgolyó sose lesz igazán meleg. Én pedig valami frissre vágytam valami másra. Volt egy kis időm … szombaton voltam utoljára ebben az évben a lógusnál, de a legnagyobb kajacsapda csak most jött még.
Szóval, azt hiszem, sőt egyre inkább érzem azt, hogy senkit nem érdekel valójában hogy vagyok. Engem meg nem érdekel a rántott hús. A mai napot elég érdekesen oldottam meg. A telefonom elemes, kezd haldokolni, (mégse kell tán a wc-n lehúznom! 😀 ) , de még utolérnek, mondom, ma a plázába megyek. Erre apám: mer ott mi van? Mondom, a telefonomat viszem be, a mobilt az adategyeztetésre, apám még próbált hatni, hogy nyitva van e az, meg vasárnap (????) a plázában hatig minden nyitva van.
Szal nem vagyok egy pláza cicc-micc de most nem akartam haza jönni. Végig menekülésben a rohadt telefonok elől. (mer apám úgy gondolta hogy majd felmegyek rántott húsért, pff, mi van ha nem? nem halok éhen, és ami a legdurvább, RÁJÖTTEM, AZT HISZIK, HOGY NAPI 24 ÓRÁBAN ÉN ITTHON VAGYOK, HISZEN SE BARÁTAIM SE SENKI VAGYIS ROHADT ÉV VÉGE, RÁMKATTANNAK)
A lógus mondja, de hát lehet dolga, most ide jött, oké aznap kivételesen nem kutakodtak az életemben, de amúgy kb mintha 24 órában itthon kéne lennem. Már 24.én se értek el. Valahogy a telók se engedelmeskedtek 😀 , a mobilom ugye nem működött, a vezetékes merülőben, apám írt emailt amit nem olvastam, feküdtem kb du. a reggeli gyógyszer plusz Frontin után mikor valaki csengetett. Összeszorult a gyomrom, nem válaszoltam. Apám volt. Anyám már megértette hogy maradjon távol tőlem, de így se jobb, apám nem kattan le.
Öhm- szóval ezen közjáték után – igen, menekülésképp, pláza, kisváros, kis pláza (én egy Westendben olyan másfél órán belül végkimerülésben meghalnék :-D) de kis pláza is lehet tele pláza, vodafone, mozi, Mary Poppins, moziban rengeteg ember, mindenki főleg családdal – elgondolkoztam, hogy tán soha az életben nem mentünk családilag moziba. Anyám néha valami barátnővel, én manapság már egyedül barátok híjján, a kutyámat oda nem vihetem be, apám meg sajnálja a pénzt ilyenre – vagyis dögöljön meg mindenki a magánytól de majd ő főz és az mindent megold. LÓFASZT GYEREKEK! LÓFASZT!!!! – MEGINT RÖHÖGÖK MAGAMON. Mennyire faszát adok írva, soha életemben egy szavam se lenne élőben még bátortalanul se nemhogy így.
Szóval: pláza, vodafone, mozi, Mary Poppins a nyüves Londonban, mesevilág és sok varázslat egy amúgy rohadt világban de elfelejtettem apám. Viszont már dög éhes voltam. A film előtt nem mertem enni. Utána ettem ott a plazaban, beugrottam szétnézni a könyvesboltba, vettem egy Olasz Krémest, oda beülni nem, istenmentsen, egyedül??? mikor full tele van a hely? kizárt!!!
és kifele pedig, nem bírta a lelkem megállni, csak mert szilveszter és a piálás és ilyenkor hiányzik belőlem a kislány, ha piálok és elnyomok hiányzik, ha sírok, megélem, de mindenképp nehéz, találtam egy aranyos nem sok ezer forintos, tűrhető áras de pihe-puha Brummot.
Készen állunk a holnapi kaja ütközetre. Nem sok kedvem, nem sok önálló akaratom van ehhez, de a káposztás cuccot is haza kell vinni … meg valami halat mondogatott…hogy na de holnap.
Bár érdekelné bármelyiküket is valójában hogy érzek és mikkel küzdök, de nem. Sajnos nem.
Kajálok, talán utána majd sírok, aztán igyekszem nem kihányni. Simán előfordulhat, – de erről persze nem beszélhetek. Szoros a kötél körülöttem. Az a kifejezés jutott eszembe, hogy a kutya rövid pórázon…
Picur is hogy utálja, mindig alig várja, hogy olyan időjárási és egyéb körülmények legyenek hogy elengedjem. Szabadon. Akkor pedig fut, szaglászik és boldog. Hát igen, így van ez.
Szerző:
Sajnálom, hogy kevés figyelem jut rád itt. Sokan azért nem írnak mert nem tudnak mit mondani, szarul vannak, arról írnak és arra várják a választ.
Azt vettem észre, h aki csak blogot ír, kevesebb hozzászólás érkezik, nem kap annyi figyelmet. A topikok jobban pörögnek. 1-2 mondatos hsz-ekre reagálni is könnyebb. Ha valaki k9nkrét kérdest tesz fel, arra is könnyebb reagálni.
Ezt azért írom, h ne vedd magadra, h kevesebb választ kapsz. És NEM kritika, hanem egy magyarázat. Legalábbis én így látom.
Elolvastam, amit írtál és szívesen írnék a többi gondodra is, de nem igazán tudom, h mit írjak, mit javasoljak, mi az amitől legalább egy kicsit jobban lennél.
Továbbra is bíztatlak (és ez sem kritika), hogy írj topikokba, tégy fel kérdést v válaszolj mások blogjára, topikban írt hsz-ére. Úgy talán ennek, a sztem értékes közösségnek jobban részéve tudnál válni, több támogatást tudnánk nyújtani és kevésbé éreznéd magad egyedül.
Szerintem nagyon sokan olvasunk rendszeresen. Csak annyira nehéz ehhez hozzáadni bármit….
Ezt a lógus is mondta néha, hogy nem úgy írok, hogy lehessen bármit válaszolni. Nem kérdezek, nem érzésről beszélek, totál máshogy kommunikálom magam. Neki meggyőződése hogy várok választ, de mindig mondom, hogy nem várok. Iszonyatosan rég se sms-re se email-re nem jön visszaválasz akárkinél akármit próbálkozok. Na persze bontsuk fel mit írok amire nincs válasz … pl egyszer egy cukrászdából írtam egy jó ismerősnek sms-t, állítólag számomra összemosódik az írás és a beszéd, mert mivel szóban esélytelen hogy mélyen esetleg ugye kávé vagy tea mellett beszélgessek bárkivel ez nálam teljességgel lehetetlen…és úgy írok néha sms-t ha mindenki társaságban, én vagyok egyedül magamban a kávézóban, hogy mintha az sms-ben mintha „beszélgetnék” mintha odaképzelném és ott lenne az illető. Persze nem tud rá mit írni mert nincs ott. Ezt a lógus magyarázta nekem, nem tudom mennyire érthető. Szóval összemosom sajna. A beszélgetést és az írást, nem megy. Sajnos.
és tán meg is értem (a lógussal boncolgatott dolgok által) hogy nincs is mit válaszolni rám. Más se tud. Kellett idő, de már emailt se igazán írok senkinek. Akárhogy mondom a lógusnak hogy nem várok választ, nem hiszi el, merthogy az embernek természetes vágya ha valahogy kezdeményez, válaszoljon valaki. Mindig nehezen tudtam vele megértetni, hogy ez nekem már nem számít.
és nem veszem magamra, mert a blogos variációkban ritka ha van hsz … és már a figyelemmel sincs bajom. Őszintén. ….de én blogos vagyok, egész rohadt életemben annyira egyedül voltam, ha nem kezdtem bele blogba, volna, akkor időnként közel álltam volna ahhoz, hogy kinyírjam magam, engem mindig az vitt át, hogy írtam, idővel néha vágytam volna valakire … aki olvas, …. de újabb idők jöttek és kb oda jutottam, hogy az emailjeimet se vagyok biztos hogy elolvassák a túloldalon. Erre először a lógus hívta fel a figyelmet: honnan tudja hogy elolvassák? – rendesen szöget ütött, tényleg nem tudhatom. Ha nem, nem, teszek rá magasról csak egy email-nél vagy sms-nél azért reménykedik az ember válaszban, egy blognál biztos nem, de már email-nél se.
Nos, még ide, épp illik, van az fb-n egy pink melancholia néven futó „valaki”, imádom, egy egy mondatban ragad meg egy rohadt életet, ezt most találtam:
I hate solitude, but I am afraid of intimacy. The substance of my life is a private conversation with myself which to turn into a dialogue would be equivalent to self-destruction.
Gyűlölöm a magányt, de félek az intimitástól. Az életem lényege egy bensőséges beszélgetés önmagammal, amit hogyha dialógussá tágítanánk, az egyenlő lenne az öngyilkossággal.
itt már mindegy lenne, hogy figyel e rám bárki, de ez a mondat, két mondat, talán egy élet
Jómagam is rendszeres olvasód vagyok. 🙂
Én pár hete kezdtem el olvasni a bejegyzéseidet, és jó néhány sornál ismertem magamra
„I’m scared to get close and I hate being alone”