Mostanában a közösségi oldalas hírfolyamban elrejtem a kisbabás bejegyzéseket. Egyszerűen senki utódja nem érdekel. Másrészt zavar az arcomba tolt rózsaszín hazugság. A gyermek semmi mást nem csinál, csak később hal meg mint mi. Húha, ez aztán a nagy érték. Közben ugyanúgy a bolygó élővilágának legnagyobb tévedése mint a felmenői. Minek is hazudnék szépeket, amikor ismerem az igazságot? Csak ritkán írom le vagy mondom ki, mert mindenki jobban kedveli a hazugságokat. Megértem. Az élet így is egy nagy szívás, minek is gyötörjük magunkat az igazsággal.
Hetek óta tüskés kedvemben vagyok. „Mindenki hülye csak én vagyok repülő petúnia.”
Semminek sincs értelme. Időtöltés az egész. Aztán úgyis megdöglök mind minden más, ami valaha a nemlétből egy röpke időre létre jött. Fantasztikus az egész értelmetlensége, és az erőfeszítés, ahogy az igazság ellenére görcsösen igyekszünk jól érezni magunkat.
Csodálom, hogy nem lettem alkoholista. Ezt a szart józanul elviselni… lenyűgöz a mazochizmusom.
Megyek aludni. Éjjel és nappal… illúziók vesznek körül. Unom a színjátékot. A bolygó és egymás parazitái vagyunk. Nyüszítve teljesítjük önző génjeink parancsát, másolj tovább. Elhisszük, hogy önállóak vagyunk, hogy valami csodás kis miazma továbbél a testünk halála után. Közben mindannyian közhelytárak vagyunk. Láttam már arcvonásaimat és gondolataimat is felbukkanni. Nincs információ, ami elveszne, amíg ember él a Földön. Nincs miért fenntartani egy túlvilági tudattárat.
Micsoda csodás hazugság, hogy a gyermekeink jövője miatt akarom megóvni a természetet. Nem. A természetet akarom megóvni, tőlem az emberiség kihalhat, hiszen a saját génvonalam velem pusztul. Nem érdekem a fajom oltalmazása. Lehetnénk kevesebben. Mindenki jobban járna.
Plusz hiába nyavalygok, kapálózok, találok ki „csodás terveket”, ugyanúgy döglök meg mint bármelyik állat. Fantasztikus kilátások…
Szerző:
Ebben sok igazság van. De az ember szereti becsapni magát. Talán az is az evolúció eszköze. Ami engem illet néha depissé tesz a felismerés, ezért igyekszem leszarni azt, hogy milyen a világ. Nem mindig sikerül…
Hogy en mennyi mindenben ertek egyet veled Andrea… Szerintem is tul sokan vagyunk a Foldon, egyre kevesebb az eletterunk! Emiatt en sem szeretnek gyereket, viszont a kisbabak meg olyan aranyosak, hogy neha meg belemhasit az erzes, hogy megis jo lenne egy baba. Viszont a babak egyszer felnonek…
Az is lehet, hogy megvan az oka a tulnepesedesnek. Nem tartom elkepzelhetetlennek, hogy par evtized mulva megcelzunk egy masik bolygot, hogy azt is benepesitsuk, majd tonkretegyuk. Tenyleg eloskodok vagyunk :).
En amikor 10 evesen eloszor beteg lettem (akkor meg csak panik/depresszio), szegeny Nagymamamat kerdeztem allandoan, hogy megis, miert elunk?? O mindig leintett, hogy ugyanmar, ne kerdezz dragam ilyen butasagokat. Aztan egyszer azt mondta, hogy azert elunk, mert megszulettunk. Engem ez a valasz akkor kielegitett, es voltakeppen meg most is. En leginkabb a mindennapi oromokert elek, pl. ma nagyon finom csilllisbabot ettem, ez boldogga tett… Megprobalok mindig felszines dolgokkal foglalkozni, nem megyek le a dolgok melyere. Nekem ez segit.
Teljesen egyetértek azzal, amit a nagymamád mondott. A létezésünknek nem célja van, hanem oka. Az, hogy megszülettünk. Ennyi az egész, nagyon egyszerű, de annál bölcsebb megállapítás. És szerintem is annak van a legtöbb értelme, ha az ember a mindennapi örömökért él.
Március végén ismét nyílni fognak. A nárciszok megunhatatlanok, de ők nem tudnak életben tartani. Ehhez kibaszott pénzre van szükség. Utálom, mert egy halott dolog, egy élettelen semmire alapozzuk a létezésünket. Pfuj.
Március végén ismét nyílni fognak. A nárciszok megunhatatlanok, de ők nem tudnak életben tartani. Ehhez kibaszott pénzre van szükség. Utálom, mert egy halott dolog, egy élettelen semmire alapozzuk a létezésünket. Pfuj.