Egyszerűen képtelen vagyok leállni a hajszedéssel. Alig van hajam, de kitépem a maradékot is. Egy-két nap, amíg nem érzem a késztetést, aztán csak azt veszem észre, hogy a csipesz az ujjaim közt van, és már 50-100 szál haj a pólómon van. Persze ezek nem hajszálak, csak ilyen kis tüskék, maximum 2 centis hajacskák. Alig nő a hajam. Totál alávágtam az életenergiámnak, ami ugyan forr a mélyben, de nem jön feljebb. A kinti koppanásom nagyon lenyomott. Ugyan az egyik testvérem erején felül bíztat, és igyekszik lelkesíteni, de nem lehetek a terhére. Elég nehéz neki is az élete, ocsmány dolog tőlem, hogy támaszként használom. Azonban fogalmam sincs, hogyan nyerhetném vissza a benső tartásomat. Ugyan megőriztem szervezési képességeimet, képes vagyok felkelni, cselekedni, alkotni, emberekkel beszélgetni, de nagyon hamar hátra arcot csinálok, és egy-két nap után ismét gubbasztok a maradék hajamat sepregetve lefelé a pólómról. Ezzel persze a testvéremnek fájdalmat okozok, mert látja, hogy minden törekvése állandóan megsemmisül. Most emiatt van lelkiismeret furdalásom, hogy nem tudok olyan lenni, amilyennek lennem kéne. Én vagyok az idősebb, nekem kéne a támasznak lennem, példát kéne mutatnom, egy energikusabb, alkotó, adakozó életet kéne élnem. A normális életút helyett egy helyben toporgok és lassú kitartással pusztítom magamat.
Szerző:
Detto!
Andrea, továbbra is kitartóan kérlek, hogy keress magadnak egy ingyenes lehetőséget, ahova járhatsz csoportba, vagy egyéni terápiába. Vannak ingyenes helyek, már én is többször közzétettem, és Eszter is és mások is.
Kérlek, vedd kezedbe a saját életedet, vállalj felleősséget magadért.