A félelem, mint alapérzelem?
A terápiámban sok mindennel megismerkedtem, noha haszna kétséges, de néhány dolog beragadt a tudatomba, így az is, amikor az alap érzelmekről tanultunk: öröm, bánat, félelem, düh, undor, meglepődés. Könnyű felfogni, megjegyezni, ám amikor vissza kellett volna adni valamit egy kis jegyzet formájában, igen szegényes lett. Egy hétig kellett figyelgetni magam és felírni strigulákkal (ma már tudom, inkább stigma), mi sikerült. A papíron a düh mellett volt pár vonalka, aztán semmi … Szép vagyok, mondhatom, dühös lenni tudok, nem is akárhogyan, de a többire megtompultam? Szerintem nem így születtem, csak elmúlt. Odaveszett, a falon kívül maradt, csak a dühöt vittem be magammal, hogy ököllel üthessem a falam, de sose törjek ki onnan.
Aztán jöttél. Jöttél felém, egészen ide és egyetlen mozdulattal döntöttél falat körülöttem, ahol várná az ember a meglepettséget, de nem, valami sokkal mélyebb, szaggatóbb, hasítóbb érzés varázsolt el. Védtelenül állva önmagam vörös határvonalán a kettéhullás érzésével ismerkedtem. Az egyik részem mindent megtenne helyetted, hogy megóvjon, a másik hagyna küzdeni, hogy jobb legyél. A féltés és a szeretet átvette a hatalmat fölöttem, reszketve vártam, hogy küzdj a Magad csatájában, látszd le a Magad körét és le ne ess! Le ne ess, mert akkor nem tudom majd odaadni minden erőmet, hagynom kell, hogy kicsi segítséggel újra felkapaszkodj a szakadékból.
Azt hiszem, a félelem lehet ez. Nem attól félek, hogy nem sikerül, mert olyan nincs, ez nem is volt opció egy percig sem, mert elmegyünk, megígértük egymásnak, hogy elmegyünk, oda, ahol jó lesz és élni fogunk, megérdemeljük! Attól félek, hogy bajod lesz, hogy megsérülhetsz közben, sebeket szerzel, amiket szeretettel, gondoskodással bekötözök majd, ha lázas leszel, ápollak, ha rosszat álmodsz, ott leszek, ha nem tudsz aludni, altatlak. De félek attól, hogy a legkisebb rosszat is át kell élned útközben – szükségszerűen, mert semmi nincs ingyen! Most ismerem meg ezt az érzést? Életemben nem féltem semmitől? Soha? Úgy tűnik … nem félek a tűztől, nem félek a tűtől, a tetoválástól, a fájdalmaktól … csak ettől az egytől, hogy baj érhet útközben!
A szeretet és az odaadás után megtanítottad nekem ennek a velejáróját is! Köszönöm Neked! Cserébe, ha kell, végigremegem az utat, de sose fogom mutatni és végig ott leszek, a cél után is, hogy félelem nélkül lássam, hogy boldog vagy! És kérem a következő leckét, meg akarom tanulni mindet, hogy visszaadhassam majd belőle csak a jót!
Szerző:
