Kedves Közösség!
Nagyon fontos kérésem van hozzátok! Mint talán láttátok, egy Bilkei Pál nevű, kriminálpszichológusnak mondott ember nyilatkozott több médiumban is a kulcsi gyilkossággal kapcsolatban. Azt vélelmezte, hogy a gyilkos fiú borderline, és azután általános megállapításokat fogalmazott meg a borderline-okról. Ezt nem hagyhatjuk annyiban! A hvg.hu-ról idézem:
„Játékfüggőségből nem lesz senki sem gyilkos” – szögezte le Bilkei Pál kriminálpszichológus a hvg.hu-nak, arra a kérdésre, hogy valóban igaz lehet-e a néhány napja terjedő hír, mi szerint H. Csanád Jutas játékfüggősége miatt végezte ki családját. (…) Bár az elmeorvosi vizsgálatra még nem került sor, a kriminálpszichológusnak meggyőződése, hogy a fiatalember borderline szindrómában szenved, amely egyfajta skizoid állapot. „Általában 18 éves korban jelentkezik először, az egészségügyi statisztikák szerint a lakosság 2-3%-a borderline-os, amelynek tünetei enyhíthetőek, pszichiátriai intézetben kezelhető, azonban nem lehet sem teljesen kordában tartani, sem pedig gyógyítani” – mondta Bilkei.
Meggyőződésem, hogy attól sem lesz senki gyilkos, hogy BPD diagnózisa van. Amit Bilkei sugall, felháborító — lényegében azt mondja, hogy egy borderline gyógyíthatatlan elmebeteg, akit legjobb zárt intézetben tartani, mert „nem lehet őket kordában tartani” — implicite azt is mondja, hogy aki borderline diagnózist kap, az hajlamos arra, hogy gyilkosságot kövessen el.
Ezt nem hagyhatjuk annyiban. Ratkóczi Éva is kérte, hogy szólaljunk fel, én szóltam is a szóban forgó két médiumban (ATV és HVG), de a leghitelesebb talán az volna, ha ti is elmondanátok, a saját szavaitokkal, hogy mit jelent egy ilyen cikk megjelenése az életetekben.
eszter
Ratkóczi Éva levele:
„Az ATV ma reggeli műsorában Bilkei Pál kriminálpszichológust kérdezték a kulcsi gyilkosról. Ennek kapcsán diszkriminációra alkalmas, és ráadásul elég gagyi, szakmailag nem megfelelő dolgokat mondott a borderline zavarral élőkről, azok után, ő már most, a vizsgálat előtt borderline személyiségként azonosította az elkövetőt. Azt mondta a bord. személyiségekről: a legjellemzőbb rájuk, hogy normálisnak látszanak, illetve a normális és a nem normális viselkedés „hullámvonalat ír le” náluk. 18 éves kortól indul az a problémájuk, hogy nem tudnak kapcsolatot építeni, zárkózottak, elvonulnak a világtól, pl. folyton számítógépeznek, aztán „egyszercsak jön a bekattanás, pl. megszólal bennük egy belső hang, mint itt is, és akkor elkezdődik az egész…” ; ez 2-3 napig tart, és aztán elmúlik.
„Azért ugye minden borderline lesz gyilkos? – kérdezi a riporternő, mire ő azt válaszolja erre először nagy határozottan, hogy: „De!”. Később finomít, hogy ez a bekattanás nem mindig agresszív irányú, lehet depressziós is, inkább öngyilkossághoz vezető, és a lakosság 2-3 %-át kitevő borderline személyiségek csak igen kis hányadánál fordul elő az ilyen agresszív változat.
Egyetlen pozitívum, hogy azt mondta, valószínűleg észre lehetett volna venni, kezeléssel meg lehetett volna előzni. A borderline személyiségzavar kezelését viszont a gyógyszerek és a „benntartásban” megemlítésével kimerítőnek tűnően elintézi; leszögezi, hogy a zavar nem gyógyítható, csak enyhíthető. Épp ezért biztosra ígéri, hogy amennyiben a tettest az esetleges kényszergyógykezelés után valaha kiengedik, ismét gyilkolni fog (mivel a borderline-ok már ugye ilyenek). Ezért a társadalom védelme szempontjából az lenne a jobb, mondja, ha egészségesnek véleményeznék, mert akkor nem a pszichiátriára kerülne, ahonnan gyógyultnak véleményezve ki szokták engedni egy idő múlva a kényszergyógykezelteket.
Nem a riporternő volt a hibás, ő mindent megtett, hogy más megállapítások fele terelje a szakértőt, de az nem hagyta magát.
Kellene tenni valamit! El kellene magyarázni az ATV-nek, hogy sajnos a szakértő irreális, szélsőséges és szakmailag nem megfelelő, elavult ismereteket közölt a borderline személyiségzavarról és annak kezelési lehetőségeiről, amelyek alkalmasak az érintettek indokolatlan megbélyegzésére, kriminalizálására és diszkriminálására, és rábeszélni őket egy korrekciós interjúra egy korszerűbb ismereteket nyújtó szakemberrel.
Jó lenne, ha több szakmai szervezet és betegszervezet is tiltakozna az elhangzottak ellen, és fellépne a fenti javaslattal vagy más korrekciós igénnyel.”
És mi van a pszichopatákkal, nekik milyen sorsra van szükségük ön szerint? Régen valami nagyon csúnyát mondott róluk az én szemszögömből, kiváncsi volnék rájuk mi vár.
hm. nem tudom miért, de engem ez a szakértés nem annyira zavar.
annyi hülyeséget mondanak a szakértők a médiában, hogy eggyel több vagy kevesebb szerintem már nem oszt, nem szoroz.
egyáltalán, szakértő az olyan, aki úgy ám blokk nyilatkozik „a borderline-ok”ról???????
lehet nyilatkozni úgy összességében ” a magyarokról” „a cigányok”ról, a „feketék”fől, „a fehérek”ről?
saját magát minősíti ez a szakértő egy ilyen szerepléssel – szerintem.
de ha valami fontos és jó ügyben résztvehetek konstruktív módon, szóljatok. írok, aláírok, megmondom a magamét…. 🙂
üdv, legyen szép napotok!!
a.
amarilla. tudod az a baj ezzel, h igen lehet összességében nyilatkozni mert ez a jó szokás sajna… a laikus meg el is hiszi, úgy mint nem túl rég volt hasonló esetek, h egy ilyen nyilatkozat után nagyon sok embert akit láttak kijönni bemenni egy áterhez, lógushoz vagy csak egy intézménybe azt jól helyben hagyták… csak mert ő biztos hülye, bekattan és kiírt mindenkit… szóval ez a nyilatkozat nem csak felháborító de undorító és agressziót, gyűlöletet meg kiközösítést kiváltó baromság…
Ok, értem, igazad van.
Az a baj, hogy messze vagyok és nem élek a ti mindennapjaitokban – nehéz átéreznem innen…
igazatok van, elnézést.
Jájjj!
Sziasztok!
Annyit írtam és elszállt. :S
Lényeg: nagyon rosszul esett. Csodálom, hogy ilyen -kénytelen vagyok kiírni- lelkes amatőrök nyilatkozhatnak ország-világ előtt ilyen súlyos témában…. 🙁
Találtam egy interjút Ratkóczi doktornőtől. 🙂
Mindenkinek szép napot! 🙂
http://www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/borderline_es_stigmatizacio_9444/
„
Borderline és stigmatizáció
Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú- és kognitív-viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.
– Nemrégiben egy szörnyű eset kapcsán is fölmerült a stigmatizáció problémája. Egy hazai kriminálpszichológus eléggé riasztó információkat közvetített a borderline személyiségzavarral élők viselkedéséről és gyógyulási kilátásairól. Mennyire jellemző ez a fajta torzító és elnagyolt megközelítés a hazai médiára?
– Sajnos elég jellemző. Szinte minden riasztó bűntettnél felvetik a pszichiátriai betegség lehetőségét, sőt valószínűségét. Mi több – miként a fenti ügy esetében is – akadnak szakértők is, akik minden szakmai és etikai szabályt felrúgva képesek teljes bizonyossággal állítani, hogy az elkövető pszichiátriai beteg; akár pontos diagnózist is megállapítanak így látatlanban, sőt jó részletesen el is magyarázzák, pontosan le is vezetik, miként következett a cselekmény egyenesen a betegség tüneteiből.
– A borderline-kór viszonylag későn leírt tünetegyüttes. Egyes vélemények szerint pl. József Attila is ebben szenvedett. Megfogalmazhatók néhány szóban ennek jellegzetességei? Ténylegesen milyen perspektívájuk van az ebben szenvedő személyeknek?
– Nincs ilyen, hogy „borderline kór”; „borderline személyiségzavarról”, vagy más néven „érzelmileg labilis személyiségzavarról” beszélünk, ami önmagában nem betegség, hanem egy személyiségfejlődési zavar. Más kérdés, hogy lelki problémáikból, gyakori és intenzív belső feszültségeikből adódóan könnyebben alakulnak ki náluk klinikai tünetek, pl. szorongásos zavarok, pánikrosszullétek, evészavarok, kényszeres tünetek, depressziós állapotok, hajlamosabbak alkohol-, drogfüggőségre – de ezek a másodlagos zavarok nem tartoznak hozzá a személyiségzavarhoz. Egy átlagostól eltérő személyiségtípusról van szó, amelyre jellemzőek a szélsőséges, könnyen változó érzelmi állapotok, a fokozott érzékenység a frusztrációkra és sérelmekre, az érzelemszabályozás és feszültségtűrés gyengesége. Önértékelésük alapvetően negatív, nincs önbizalmuk, gyakran érzik rossznak, értéktelennek magukat, de néha túlkompenzálnak és az ellenkező végletbe csúsznak, amikor azt hiszik, mindenre képesek. Gyakran küzdenek identitásproblémákkal, bizonytalanok lehetnek céljaikban, érdeklődésükben. Szélsőségesen élik meg az eseményeket, szélsőségesen ítélik meg velük kapcsolatba kerülő személyeket is; vagy idealizálják, vagy leminősítik őket, vagy teljesen jónak, tökéletesnek és végtelenül segítőkésznek, vagy rossznak, értéktelennek, ellenségesnek élik meg őket. Egyik legfőbb jellemzőjük a fekete-fehér látásmód. Nagyon fontosak számukra a kötődési kapcsolatok, de megtartani azokat nehezen tudják, kapcsolataik éppen az ő szélsőséges érzelmi reakcióik miatt nagyon konfliktusosak és labilisak. Viszont ez a személyiségzavar egy nagyon széles kategória, sok féle változata és súlyossági foka lehetséges. Vannak az érintettek között olyanok, akik átlagos körülmények között, és érzelmileg kevéssé fontos helyzetekben egészen jól alkalmazkodnak, és a problémák csak az érzelmileg fontos intim kapcsolatokban és a váratlan stresszhelyzetekben jelennek meg. Ez az enyhébb változat már közel áll a normál személyiséghez, hiszen ilyen helyzetekben mindannyian erőteljesebben és szélsőségesebben reagálunk.
Nagyon fontos egyébként is leszögezni, hogy általában nincs éles határ sem a normál és kóros személyiség, sem a normál és kóros lelki működésmódok, sem a lelkileg egészséges állapot és a betegségek között. Alig van olyan pszichiátriai tünet, amelynek enyhébb változata ne fordulhatna elő bizonyos körülmények között bármelyikünkkel. Szeretik az emberek a pszichiátriai betegeket valami egészen másnak, önmaguktól alapvetően különbözőnek képzelni, pedig ez nincs így. Éppen ez a feltételezett különbözőség ad alapot a betegektől való félelemre, a leminősítésükre, kirekesztésükre és stigmatizálásukra. Ezért lenne hihetetlenül fontos, hogy a média segítsen ellensúlyozni és a realitás felé terelni ezt a hamis képet, és ezért hihetetlenül ártalmas és felelőtlen dolog ennek a hamis, előítéletes képnek a megerősítése.
– Közleményükben olvasható, hogy a pszichiátriai betegek nagyobb valószínűséggel válnak bűncselekmények áldozataivá, mint elkövetőkké; közöttük nem több az agresszív bűnöző, mint az a lakossági arányukból következne; az életellenes bűncselekményt elkövető pszichiátriai betegek tettei mögött sem a betegség az egyetlen magyarázó tényező. Mennyire közismertek ön szerint ezek a tények a hazai lakosság körében?
– Úgy gondolom, semennyire sem közismertek, mint ahogy a fenti adatok, a normál és kóros lelki működés, az egészség és betegség közötti fokozatos átmenet és elhatárolhatatlanság ténye sem.
Az, hogy „nem több”, egy finomított és pontatlan fogalmazás volt tőlem, mert valójában kevesebb az agresszív bűnöző a pszichiátriai betegek között, mint a lakossági arányukból következne. Egyedül az antiszociális személyiségzavarban (vagy régi nevén pszichopátiában) szenvedők között magasabb a bűnözési arány, mert ez a személyiség képtelen az empátiára és nem hatnak rá a büntető visszajelzések. Ők viszont csak igen kis részét teszik ki a lelki zavarral, illetve mentális betegséggel élőknek.
Hatalmas tehát a média felelőssége abban, hogy ezzel kapcsolatban milyen információkat, nézeteket és attitűdöket közvetít. Jobb lenne, hogy a pszichiátriai betegekkel való ijesztgetés helyett a mentálhigiénés kultúra fejlesztéséről, a megelőzés fontosságáról és a hatékonyabb – nemcsak gyógyszerfelírásra szorítkozó – pszichiátriai ellátó rendszer kiépítésének szükségességéről beszélnének. Ez a rendszer és ez a szemlélet nem izolálni, kirekeszteni, kórházba zárni akarja, hanem a családban, a lakó- és munkahelyi közösségeiben és egyéb emberi kapcsolatrendszerekben megtartva igyekszik kezelni a mentális betegséggel élő személyeket; nemcsak gyógyszerekkel, hanem komplex pszichoszociális segítségnyújtással; nemcsak a betegséget, hanem az egész embert kezeli; nem izoláltan, hanem környezeti kapcsolatait figyelembe véve, sőt adott esetben bevonva, illetve nekik is segítséget nyújtva. A megelőzés részben az enyhébb lelki problémákkal küzdő, kapcsolati, életvezetési nehézségekkel, krízis- és stresszhelyzetekkel küzdő személyek ideje korán való pszichoterápiás vagy pszichoszocális megsegítését jelentené, részben a lelki egészségfejlesztés elterjesztését és az egészséges személyiségfejlődés hatékonyabb elősegítését pl. az oktató- nevelési rendszerekben, a sport területén és a fiatalokat alkalmazó munkahelyeken. Ezek a változások lennének azok, amelyek tovább csökkentenék a pszichiátriai betegek részéről, ha ritkán is, de azért persze előforduló erőszakos cselekményeket is, és javítanák az úgynevezett normál lakosság pszichológiai kultúráját, lelki érettségét, felelősségérzetét, konfliktuskezelő képességét is, ami ugyancsak javítana a bűnözési statisztikákon.
– Gyakran előfordul, hogy egy-egy riport előítéleteket gerjeszt, indokolatlan félelmet és gyanakvást kelt a lakosságban, az e zavarral élők szűkebb környezetében, az érintetteknek pedig azt sugallja, hogy nincs remény a gyógyulásra. Mit tehet a szakma ez ellen? Kap elég nyilvánosságot a másféle szemlélet is?
– Minden bizonnyal többet tehetne a szakma. Szükség lenne egy tudatos együttműködésre, összefogásra a jó szándékú médiaszakemberek és a változást szorgalmazó szakmai szervezetek, illetve szakemberek között.
– Mi az a Citrom díj? Ki kapta a 2011-es díjat?
– A Citrom díjat, az Antistigma Egyesület ítéli oda demokratikus szavazással, a legstigmatizálóbb médiaközlésnek. Úgy tudom, 2011-ben az első díj jelöltje olyan durva fenyegetésekkel támadta az egyesületet, hogy elállt a jelölt nevének a közzé tételétől.
Az Antistigma Egyesület egy pozitív díjat is alapított, a leginkább stigmatizációcsökkentő médiaközlés szerzője számára. Ezt a díjat Babarczy Eszter nyerte el.
Nagy Zsuzsanna „
Én ezek után Bilkei Pál diganoziásra lennék kíváncsi. :S A keserű humort félre téve, ez amit mond, ami nem normális. Én a témában laikusként igen csak olvasottnak számítók, (a témában a teljes FSZEK) anyagával a hátam mögött. – megjegyzem van olyan könyv, ami már nincs is meg ott. (pld. DSM, …)
Jómagam ötféle borderline-t ismertem fel és meg az olvasmányaim folytán, de bízok a képzett és érintet szakemberben és M. M. Linehan véleményében, hogy négyféle van. Nos én mind a négyfélét (vagy ötöt) könyvből és személyesen is ismerem. – hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Terápiából és magán emberként is, fel és megismerve őket. Sok terápiás közöségben sok gyógyulást és sok violens magatartást látva. Mint a legtöbb kórképnél itt is a terapeuta és a páciens együttes erőfeszítése szűkséges a gyógyuláshoz, és a problémák kordába tartásához. Ha probléma történe, vagy történt, az sajnos mind a kettőjük hibája. De ez a probléma sajnos leginkább a beteg saját egészségét érinti, vagy esetleg kisebb súlyú szabály, nagyon esetleg törvényszegés, de leginkább enyhe annyagi kárral járó esetek. Őszintén tíz-húsz random border közt sokkal nagyobb bíztonságban érezném magam egy vészhelyzetbben is és egy amúgy lakatlan szigeten is, mint tíz pszichiáterrel.
Azt kell, hogy mondjam egy jól gyógyítható és még gyakran gyógyszer nélkül is (sőt néha anélkül sokkal könnyebben) kordában tartható zavarról van szó. Egy biztos az állandó és masszív gyógyszerezés komolyabb rizikó faktor ebben a kórképben, mint maga a zavar mind a négy vagy öt formájában. Akkár értsd ezt úgy, hogy egy egészséges ember is veszélyesebb, úgymond nagyobb rizikófaktor a kórképben alkalmazott gyógyszerek egy csoportjától! De ennél sokkal fontosabb, hogy a borderek (röviden) inkább mondhatók magukra veszélyesnek, és a társadalomra biztonságosabbnak, mint az egészségesek. Agressziójukat inkább maguk ellen, mint a társadalom bármely más tagja ellen fordítják.
De fel tud idegelni az ilyen hozzánemértő hozzászólása egy olyan dologhoz, amihez igenis érteni KÉNE!!
Nem hasraütésszerűen odavágni valamit!
Ha egy „átlagos” borderline-ról így beszél, akkor mit szólna hozzám, aki a „csendesebbik” fajta, de ugyanolyan intenzitású bordit éli meg nap, mint nap?? Komolyan ilyenkor érzem, hogy forr az agyvizem! Méghogy minden borderlinet kényszergyógykezelni kéne és nem kiengedni emberek közé!!! Az ilyenek miatt nyírja ki magát a legtöbb mentális beteg! Inkább segítő és elfogadó környezet kéne nekünk, ahol nincsenek stigmák. Bár ahhoz ez normális ország (-és normális vezető) kéne…. 😞