Nem sikerül megértenünk egymást a szakemberrel, az egyik a másikhoz küldözget

tul vagyok pszichologuson, aki elkuldott pszichiaterhez, aki visszakuldott a pszichologushoz, azzal, hogy nincs pszichiatriai problemam, aztan a pszichologus elkuldott, hogy keressek mas pszichologust.kerestem masikat, aki azt mondta, nincs pszichiatriai betegsegem, de o nem vallal, mert terhes, keressek mast. kerestem mast, aki elkuldott pszichiaterhez.

szoval reges reg nem az alapproblemammal foglalkozom, hanem azzal, hogy most akkor mivan. amitol kisse, ja..lehet neha ugy viselkedem, ahogy nem kellene.mert duhito, az erzes, hogy nem ertenek, mintha nem is hinnenek nekem…amitol aztan mar tenyleg erthetetlen is leszek, mert mar nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit akarok. pedig nagyon is tudom az egesz folyamatot magamban, csak ..ez van. mit kell csinalni, ha valaki ido utan a sajat selejtes korforgasaban kapalozik

Kedves n,

amit leír, az egy gyakori félreértés eredménye. Többféle pszichoterápiás módszer és nyelvezet van, főleg a pszichoanalitikus jellegű megközelítés és módszer esetében szokott ilyen félreértés létrejönni. Az analitikus terapeuták néha elfelejtik megfogalmazni az együttérzésüket a szenvedő pácienssel (ami nem jelenti, hogy nincs!), és túl hamar rátérnek a személy oldalán feltárható okok, és ezeken keresztül a változási lehetőségek kinyomozására.

Ez a megközelítés megterhelőbb, mint mondjuk a rogersi terápia, és nem mindenkinek való. Az is lehet azonban, hogy még meg kell szokniuk egymás nyelvezetét, és később jó egymásra hangolódás jöhet létre.

A félreértés abból szokott adódni, hogy nekünk, terapeutáknak az az alapállásunk, hogy csak annak a személynek a problémáival foglalkozhatunk, aki eljön hozzánk, és az a dolgunk, hogy neki segítsünk. Hiába gondoljuk tehát azt, hogy egy ilyen helyzetben mindig a pár közös alkotása a kialakult zűrzavar, mivel csak az egyik féllel van dolgunk, neki akarunk segíteni, az ő oldalával, az ő problémáival foglalkozunk. Tehát megnézzük, miért került bele a helyzetbe, miért azt a személyt választotta, miért azt váltotta ki a másikból, amit, miért úgy reagált a másik viselkedésére, ahogy, miért nem tudta megvédeni az érdekeit, miért lépett ki egy helyzetből vagy miért maradt benne stb, stb.

Ez nem azt jelenti, hogy a hozzánk forduló személyt okoljuk vagy hibáztatjuk azért, mert így vagy úgy viselkedett, ezt vagy azt választotta, benne maradt vagy kilépett valamiban, valamiből stb., hanem azt, hogy ezeknek a kérdéseknek a megértésén keresztül akarunk abban segíteni, hogy a saját részét és részvételét (akár az áldozatként való részvételét is) jobban megértse, annak esetleg mélyebb lelki eredetével együtt. Azt gondoljuk, hogy ha az ember érti, hogy miért került bele egy helyzetbe, könnyebben elviseli, és könnyebben tud dönteni a jövőt illetően, vagy változtatni a viselkedésén.

Nem kell ahhoz hibáztatnia az embernek magát, hogy felismerje, mennyiben részese a dolgok alakulásának, és megértve saját viselkedésének a gyökereit, ennek a tudásának a segítségével változtatni akarjon.

(Más helyzet persze egy párterápia, ott persze mindkét féllel foglalkoznak, és azt keresik, hogy miként változtathatna MINDKÉT FÉL a viselkedésén a kapcsolat érdekében.)

Mindez persze csak feltételezés a saját és szupervíziós tapasztalataim alapján. Mindenképp fontos lenne, hogy elmondja a terapeutájának, hogy mi esett rosszul a viselkedésében, és akkor, ennél pontosabban és konkrétabban tisztázható a helyzet, és lehet, hogy utána jó irányba fordul utána a terápiás kapcsolatuk. Azt tanácsolnám, semmiképpen ne adja fel ilyen gyorsan, ne lépjen ki szó nélkül a terápiából, hanem adja meg az esélyt a szerencsésebb folytatásnak. Ha netán ez hosszabb távon sem sikerül, akkor lehet, hogy más módszert kell választania.

Semmiképpen sem maradjon ebben a helyzetben egyedül, még a terápián kívül is vannak más lehetőségek, ha kell, majd érdeklődjön,

köszönöm, hogy megosztotta a problémáját, üdvözlettel, Éva