Ez az egész leírja mindeddigi életem(nem hiszem hogy bárkit is érdekelne de ha mégis akkor jó olvasást)csakhogy legyen tisztázva hogy nem ok nélkül vagyok ilyen.Bár ezt magamnak akarom bizonyítani csak. + segít ha kiírom magamból.
Még amikor megse születtem már akkor is értek rossz hatások,”apa” verte anyát.Alkoholista volt és agresszív mindig is.Börtönből ki-be szaladgált egészen 6 éves koromig.Akkor zárták be jó hosszú időre(mai napig ott van)6 év,talán más nem is emlékszik erre az időszakra de én nagyon is.Anya dolgozott,így „apával” voltam sokat,ő nagyon rossz természetű ember.Meg akart erőszakolni de „meg lettem mentve”Agresszióval old meg mindent,egy kisgyerekkel szemben is.Rettegtem tőle,de mégis szerettem valamiért.Ő néha volt és néha nem játszott szerepet az életemben,mint mondtam börtönben rohadt sokat.Nem szeretett és most se.Még óvodás voltam és sokszor azért nem mentem mert úgy megvert,természetesen „nem emlékszik” semmire.De én nem felejtek.A 6-os szám az életemben nagyon szerencsétlen szám.6 éves koromban sokminden történt.Amikor anyáék ordítoztak egymással(mindennapi volt) egyszer elkezdtem én is kiabálni hogy bárcsak meghalnék mert nem bírok már ittlenni.Ahelyett hogy rám figyeltek volna és neveltek végig veszekedték azt az időt.Sok traumát okozva nekem.6 évesen,megint,nagymamám vitt strandra és otthagyott.Majdnem vízbe fulladtam,egy kislány húzott fel a víz alól.Lepergett az addigi kicsiny életem a szemem előtt(bár meghaltam volna)Utánna elkezdtem az iskolát,mindig is csendes voltam.De első osztályban megtört valami bennem(„apa” akkor vonult börtönbe)Megtört.Dühkitöréseim lettek amit hisztinek csúfoltak.De az a fájdalom ami akkor volt a mostanihoz képes semmi.De egy kisgyereknek sok! Még mindig 6 éves én van,anya terhes lett és illik tudni hogy bármit megadtam volna egy kistesóért.A sok ideg miatt amit akkor élt elvetélt,és én éreztem ahogy öcsi meghal(úgy hogy nem is lett mondva akkor még hogy lesz tesom)de éreztem őt.Tudtam hogy valaminek vége ami hozzám tartozik.Folytatódtak a dührohamok de semmi segítséget nem kaptam.Mintha mi se történt volna.Bekerültem egy másik iskolába (5.osztályban)ahol lett egy barátom akivel mai napig jóba vagyunk.Sokat piszkáltak,szégyenítettek meg vagy megvertek.Mindig a nagyobbak.Sose tudtam védeni magam,mindig csak másokat sikerült.Egyszer egy erdőben séta közben(szerettem azt a helyet) elsötétült a világ aztán félmesztelen találtam magam egy másik helyen az erdőben,nyílvánvaló volt hogy mi történt de nem tudok szembesülni vele,leírni is mai napig sírva megy.Aztan eljött a 7.osztály,elköltöztünk onnan ahol felnőttem.Imádtam ott lakni.Ott volt 2 barátnőm is(hármas barátság volt)Nagyon rosszul érintett.Sokszor kellett mellőznünk dolgokat,hisz egy ember keres pénzt csak.De fontos tudni hogy mikor „apa” börtönbe vonult az az 12 éve kb,azóta velem nem foglalkozott anya.Ő összetört főleg egy másik gyerek és párja elvesztése miatt.Így munkába menekült amit mai napig tart.Lett párja párszor,és rosszul választ..ugyanis engem mind vert,ütött.Egyszer az akkori párja úgy megvert hogy kórházba kellett vinni.Anya nem tanított semmire,nem nevelt,alap dolgokat se tudok szinte, amit neki kellett volna tanítania.Szóval csak nőttem és nőttem magamtól.Csak elteltek az évek és sose hittem hogy szeretni lehetne engem akár egy picit is vagy bármi.Csak léteztem.Sokáig úgy feküdtem le aludni hogy azt kívántam minden este hogy bár ne lennék.minden nyamvadt reggel felébredtem és átkoztam magam hogy még mindig élek.Közbe úgy döntöttem felhúzom magam es rendbe jövök egyedül.Lefogytam éhezéssel 15-20 kgt.Nem egészségesen csináltam.Na ennek a súlynak visszajött a duplája majdnemhogy.Aztán lett először egy internetes barátom,akkor már nagyon elveszett voltam.Nagyon nagyon magányos,ő segített de aztán elárult és vége lett.Utánna mégegy ilyen lett de közbe bekerültem 9.osztályba.Kegyetlen 3 évet éltem akkor,ott akartam hagyni,bántottam magam(már előtte is),csúfoltak stb.De túléltem.Aztán közeledünk a „mosthoz”.Nyáron éreztem hogy nagy a baj,éreztem hogy már csak a testem van de én már nem,nem akartam létezni többet.Így eljutottam pszichológushoz aminek nyílván legelőször pszichiátria lett a vége.Szembesültem vele hogy szoktam halucinálni,ami sokkolt.Még mindig nem hiszem..Akkor állítottak be gyógyszert először.Szörnyű volt akkor ottlenni.Eltelt 1 hónap és visszajött minden tünet, plusszba magamban felfedezve kicsit, és leírva paranoia is.Szóval visszakerültem és 2 hétig voltam ott(2 nap múlva lesz 1 hete hogy kijöttem onnan)Háát mit is mondjak,sokszor érzem hogy követ valaki,és hogy egy „felsőbb erő” irányítja az agyam nem én.Ez jelezve lett de szinte nem is érdekelte őket.Szóval ez megmaradt.Nem tudom mi a gond és hogy valaha jobban tudok e lenni.De ez tuti hogy így ahogy van minden na az nem lesz jó így.Pár jó dolog azert van az életemben,pl a kutyám,suli.És egy személy akit itt ismertem meg:) Mindössze ez az egész tart még össze,de még mindig nem látok kiutat ebből az egészből.
Szerző:
Elmondhatatlanul sajnálom, hogy ilyeneken kellett (és kell) keresztülmenned. Nagyon remélem, hogy egyszer jobbra fordulnak a dolgok az életedben, mert ez egyáltalán nem kizárt. És szerintem itt nem csak egy, hanem több embernek is fontos vagy és együttérzünk veled.
Majd mesélj a kutyádról, ha van kedved. 🙂
Kedves Bogi!
A rossz napokon is jó tudni, hogy nem vagy egyedül. Rengeteg sorstársad van szerte a világban,némelyikünknek kevesebb, másnak több keserűség, trauma, teher jut a batyujába, amit cipel. Még fiatal vagy , törekedj a gyógyulásra.!Nem tudom a Te esetedben milyen -,nyilván hosszas -terápia jön be, a lényeg, hogy akard a gyógyulást!