Alád vetettem testem és te tapit kezdtél,
öltöztettél, nyúlkáltál, erőszakos lettél,
kezed mindig is gyűlöltem,
belül „Hagyd abba! Hozzám ne érj!” – sírva üvöltöttem,
de bírtam, belőled akkor semmit se éreztem,
rád se néztem, akkora volt félelmem,
és fáradt lettem, elfáradt a testem végül,
egyik baszott ruha a másikra épül,
és te továbbra is tapiztál,
lelkemben disszociatív homály :
következmények égettek tetteid nyomán-
zokogtam, órákig tartó összeomlás,
lassan karomon, bőrömön égető karcolás,
majd terápián harsány zavart vihogás,
muszáj volt, túl nagy volt rajtam a nyomás,
belül vergődtem, testem taszító,
érintésed a sejtekben görcsösen nyomasztó,
testemben ott ragadt erőszakos lenyomat,
felszínre hoztad tömény mocskosságomat.
Test vagy lélek? Mocskosan élek,
mint mikor valakit érzéstelen kefélnek
és dühöm izzik, a testi mocsok érződik,
te mindig csak szaglásztál, gyűlöletben végződik,
gyűlöllek téged és magamat,
a testem őriz sokféle szagokat,
törnek át emlékeimen,
testem izzik valamiféle elképzelt intim létben,
és ordítanék, hogy hozzám többé ne érj,
mert akkor felvágom az ereimet én,
testemen forrón folyjon a vér,
ne érezzelek többé e homály-világ peremén
se,
és azóta is kapaszkodok a semmibe,
könnyeimmel vér folyik ki, lelkem vihogás zengi be
mocskos a test, mocskos a tér
kerülj el de messzire!
Szerző:
