Itt mondom el, mert az itteni közeg érti. Amúgy az fb, meg annak a baszott chat-je off-oltam magam, deaktiváltam, a chat-et is kinyomtam, kierőlködtem, hogyan lehet kiloggolni, hisz 1. úgyse keres senki, 2. én függőként várok mindent, de 3. legfőképp kiakadok és még inkább szorongok, vagyis 4. az ON-LINE lét – ahogy mondják is csak még szorongóbbá tesz.
Ma voltam dokinál – meg mivel van pár csúszó napom – megúsztam kolléganőt magyarázkodás nélkül – mentem a lógushoz is. A dokinő, persze jó reggel. Leültem. Hulla fáradt voltam. Nagyon nem voltam jól. Most nem járkáltam, pörögtem, csak ültem ott magamba roskadva, hogy na most hogyan fogok beszélni. Elő kellett vennem a naplót amibe dátumok szerint – jegyzeteltem külön, mára, csak a fő fontos dolgokat, hogy az elmúlt időszak – nagyon gáz volt – az éjszakai zokogások 11 és éjfél között, kb rendszeresedve június végén július elején, aztén a szabi, a kitörési próbáim, a magány meg a piálás meg a rendőr, meg a munka, meg a – hazajövök és zokogok – ( megjegyzem, anyám mindig azt mondta, csak dolgozni tudjak, mert ha nem az a vég – néha megfordul a fejemben, hogy egyszer nem fogom tudni magam bevonszolni, de akkor én kb senkinek nem venném fel a telefont – )
Szóval, egyszer egyszer az öngyilkosság is kavargott, de bevettem a nyugtatót és másnap újra bevonszoltam magam dolgozni. (ma voltam benn a 10.-ei szabit kiírni, a munkaügyis azt mondta, úgy jövök mintha valami bányából jönnék 😀 , hát a hátterét nem tudja) Érezhetném magam valami hülye példaképnek is, de nem, tökéletesen megértem azt aki besokall az életéből, sőt az öngyilkos költőkhöz vagy bárkihez is állok közel – halálon túl is. Bár asszem értelme sincs, se élni, se halni. Sajnos ez a rohadt élet. Végigszínleled a napod, minden teljesen rendben van – oké, ha elszorít a mellkasod, stikában beveszel egy nyugtatót – este haza érsz és várod mi lesz. Lesz e valami, vagy csak egy éjszaka és egy újabb nap … de történik e bármi éjszaka és hogy siklasz át a másnapba, hányszor nyomtam én ezt – már akkor mikor még közöm nem volt gyógyszerhez ———- merthogy évekig azt mondtam NEM, ÉN NEM, ÉN MEGOLDOM MÁSKÉPP, MEG ÍGY MEG ÚGY ….
NA A NAGY POFÁM, AMI VOLT.
Most az esti gyógyszerekkel kicsit belehúztunk. Eddig keti, 2 és persze frontin – na meg persze a zokogás meg a plüss maci magam alá gyűrése, minden összetaknyolása, néha kutya kiváltotta, hogy puszilgat és én úgy érzem, nem is érdemlem őt. 🙁 ….. és reggel scippa, eddig,
erre most bele 2 kventiax – végül is hatóanyagában ugyanaz, de 8 óra alatt kimegy – nem hosszú felszívódású – vagyis —- de ha 8 fele beveszem, nézzük, mi lesz a késő esti zokogásokkal.
Megnézzük így. ——- és már vannak a dr.nő fejében további lépések is.
Ezért is töröltem magam az fb-ról senki nem nézze a depis …. , bár valójában kit is érdekel? És nekem se kell nézni mindenki boldogságát meg családját meg barátokat meg a sok überfasza cikket és idézetet.
Amúgy elég furák az emberek. Van egy —– illetve volt egy —– ííí, hogy nevezzem, félig barátnőm, félig anyám, aztán mikor szarrá ment a kapcsolatunk (mentális ütközés, kioffoltuk egymást ), minden magyarázat nélkül levett az ismerősei listájáról. Hát nagyon gáz, hónapok mire feldolgoztam, hiszen nem tudtam miért, ahogy senki másnál se. Hónapok után belökte, hogy nem bírta olvasni a depis verseimet. Nos, eltelt x idő mire a napokban visszajelölt ismerősnek, elfogadtam, bár magam se értem. A depis verseim ugyanazok ….
de mindegy, most én töröltem le magam, ne kelljen se neki se senkinek ott…..
Az éjjel smseztem vele. Jajj, mert hogy fog utolérni ha a chat-et is tiltom? Nos, mikor akart ő utolérni?
Általában akkor ha valami baja volt, épp túl egy szörnyű temetésen stb, ez volt a legutóbbi, azóta nem keresett, ahogy senki se, szóval teljesen felesleges léteznem.
7 napra van beállítva. Komolyan mondom, 2-3 napig nehéz, mindig odamegyek a kezdőlapra, persze a függőség, de 4-5 nap után teljesen hozzászokik az életem, nincs fb, nincsenek emberek.
Csak a meló, a túlélés, a gyógyszer. Talán innen is csak azért nem törlöm magam – mert – nem tudom – simán megtehetném – de tudom, hogy pár napon belül visszajelentkeznék.
Amúgy ez is csak fb —– egy új valakivel beszéltem a gondokról – ismerem régről személyesen, ő készített angol emelt érettségire – anno találkoztunk a városban, tán tavaly ősszel, kérdezte mi van velem, akkor is a pszichiátertől jöttem de habláltam meg anyámról is habláltam – mikor hónapok óta nem is láttam, valahol vágytam rá, hogy vele őszintén, de nem a sétálóutca közepén, de aztán az fb-n meg kellett keresnem, hogy egy – a fenn említett kedves régi barátnő-anyámnak csinált hivatalos levél fordítást átnézne e, naná nem nézte át, próbálkoztam, ő is lepasszolt …. sokáig próbálkoztam vele, de rájöttem, ő se érti a dolgokat. Mindent úgy magyarázott, hogy leragadt annál hogy valaki introvertált …. de halvány gőze nincs, ha még ehhez depresszió is van, az mennyire mennyiben más nehezebb.
Szendi Gábor, tények tévhitek, menjek vérvételre (mondom, mi a szarnak, mentális bajom van, egyelőre, hála az égnek szerviről nem tudom, csak pszichoszomatikusról), de hogy ő sok helyen olvasta, hogy a depresszió és a mentális dolgok összefüggnek a táplálkozással ….
Ennél több síkot úgyse fog érzékelni, neki se írtam többet. Se öröklődést, se a szeretethiányt, a magányt, az emberek közötti létet.
Persze menjek a családi vacsira,- gondoltam akkor is ide leírom, de írni is kimerült voltam – utána – zokogtam, majdnem kihánytam, az amúgy finom vacsit, égett a szemem, fájt a fejem, szorongtam, nem aludtam, másnap is szorongtam, nem részletezem, anyám is alakított, apám is, (apának volt szülinapja meg névnapok, mama, öcsém, anyám, nekem nincs névnap, a szeptemberiről nem tudnak, májusban meg akkor születtem) , olyan voltam köztünk mint egy …. idegen? földönkívüli? szobanövény? kb, anyám próbált fürkészni, de ment a pókerarc, vagy nem is merek senkire ránézni- szóval ez kioffolt – és akkor hétfőn 3 hét után elkezdtem melózni ————– de még rosszabbul voltam, 3 hét után rengeteg volt az ember, tömegesen jöttek, mire haza értem, jött a mellkasi szorítás és itt taknyoltam össze az ágyam. Jó volt. Szerdán meg már úgy készültem, frontin reggel, frontin du., amikor jött a szorítás.
Régen ilyet így nem éreztem, hogy a mellkas szorít össze és akkor kapok levegőt ha kisírom.
Szóval kventiax 8 óra – fél kilenc, próba hogy éjjel ne jöjjön rám semmi, keti ugyanúgy este …. és a frontin, abba meg önállóság van.
AHHOZ KÉPEST, HOGY 3-4 ÉVE MÉG ERŐVEL AZT MONDTAM, HOGY NEM. GYÓGYSZERT NEM. SZART NEM.
Szerző:
Gyógyszer. Már 20 évesen kezdtek tömni velük, abuzáltam is. Aztán úgy döntöttem, hogy nem, soha többet. 14 éven át se lógus, se áter, se gyógyszer. Aztán a körülöttem lévők már könyörögtek, hogy menjek el áterhez. Egy évig kitartottam, hogy nem, mert gyszert ad… Adott. Azóta szedek, és most már beletörődtem, hogy ez végig így lesz.
Munka. Ebben véletlenül igaza van kedvesédesanyádnak. Az első mélydepit végigdolgoztam, pontosabban bejártam dolgozni. A következőnél már nem dolgoztam, aztán, akkor épp akaratomon kívül, hajszál híja volt, hogy beledögöljek. A meló azért begy kicsit „egyben tartja” az embert.
Bevonszolom magam aztán ha sok az emberekből, nyugtató ….. tényleg fasza.
Nálam azért teljesen más, mert hosszú éveken át hajtottak , tettek rá hogy milyen állapotban vagyok, észre se vették, meg nem is érdekelte őket, csak TEGYEM A DOLGOM, hajtottak, nyelviskola meló, diploma írás, közben már kerestem egy pszichológust önállóan, mert nem bírtam remegett a kezem, akkor még otthon éltem, nem is nagyon ihattam, KICSINÁLT A HAJTÁS. Monológokat beszéltem az utcán magammal HANGOSAN , úgy hogy sokáig nem is tudtam róla és anyám elrendezte annyival hogy ez szörnyű aztán HAJTOTT TOVÁBB.
Aztán is erőszakkal – bár csessze meg , igen nem bírtam kiállni magamért – kicsinált egy munkahely – mikor még tanítottam. El akartam jönni, én éreztem hogy vagyok, ők oda kényszerítettek, oké …… kit érdekel, hogy amúgy mi van, vagy hogy vagyok, vagy mikor lázas lettem, vagy minden reggel mentem fosni ahogy beértem az iskolába – olyan volt a légkör …
Aztán megint erő-szak-osként belevittek a könyvtár szakba – az se önálló dolog – pánikok között meglett a második papírom, úgy hogy néha az se volt 100 be tudok menni órára ——– aztán a 30. szülinapomat az orvosnál ünnepeltem mert jött az életembe egy lógus, akinek sokat köszönhetek és aki leültetett hogy nem csinálhatom ezt így tovább. mert úgy mentem hozzá először, bármi, egy kikötés, gyógyszert nem. ….. aztán de. de nem bántam meg.
Ő volt, ez a lógus az első ember aki komolyan vett, nagyon is, és mögém látott. Hány évig ment a HAJTÁS kezeletlenül.
EZT SZÍVOM A MAI NAPIG.
„hosszú éveken át hajtottak” – engem is, csak 13 évesen föllázadtam. Mondjuk én is ráb.sztam, viszont a mai napig lázadozok. De ez alkati, hogy beletörődés vagy lázadás, egy tőről fakad mindkettő… Abból a szuper értelmiségi nevelésből.
Nem fasza, de fel kell kelni, rendbe szedni magad, bemenni, kibírni a 8 órát. Még mindig jobb, mint egész nap egy elsötétített, szellőzetlen szobában napi 20 órát aludni, 4-et intenzíven szorongani, nem enni, nem inni…
egyetemre is itt jártam sajna, otthon éltem, na ez kicsinált…főleg hogy amit 17 évesen még eltűrtem anyámtól, az ilyen kontroll, megfigyelés, verbális, sose elég jó az ember stb, persze folyamatosan szorongtam de nekem ez volt normális, és akkoriban még eszembe nem volt elnyomni, vagy hogy mivel hogyan lehet, fingom nem volt semmiről, mondjuk 20 felett már kevésbé bírtam és kezdett a toleranciám kikattanás határt elérni …. kicsit megcsúszott a lázadási törekvés, de nekem ez csak próbálkozás volt, zokogás, üvöltés de ezzel sajnos csak provokáltam és nekem lett rosszabb, verbálisan is rosszabb és fizikailag is rosszabb….ebből lettek a fizikai, amikor ütöttem, ő karmolt meg téptük egymást …. csak úgy csajosan
….. de zokogtam és a valóságban hiába próbálkoztam erősködni, rettenet féltem tőle ……. ma úgy mondanám : merjél te lázadni, megtörlek, letöröm azt a nagy erősködést … és igen …. és igen …. és már rég gyógyszert szedtem és még úgy is olyan dolgok történtek, a lógus a haját tépte
Egyetem közben beugrottam a metróba… aztán ott is hagytam, mert juszt sem! Tiltottak, büntettek… most is, de már nemcsak én félek őtőle, elértem, h ő is tőlem! 😉
2 éves korom óta emlékszem a szorongásra. Én is úgy gondoltam, hogy ez normális, meggyőződésem volt, hogy mindenki így van.
Viszont én nem bírok egyedül élni. És ez óriási „hibákhoz” vezetett mindig…
Te már nem függesz tőlük, nem hagyod magad függeszteni! És ez nagyon-nagyon jó!!!
2 éves az nagyon apró
, arra én nem emlékszem, de az óvodában rendszeresen minden áldott nap bepisiltem és csak azt tudom – annyit annyit emlegette, milyen kurva nagy szégyen volt – én legalábbis így érzem – aztán az a lógus, akit említettem, aki végül rávett, hogy annyi év, hajtás és nem vagyok jól, segítség kell, orvos is – ő mondta, hogy a bepisilés is gyakran szorongás jel …. a kisgyerekeknél és nálam szinte iskolás koromig fennállt, 6 lehettem mikor kivették akkor a garatmandulámat, talán a sokk kisokkolt valami mást és utána már nem pisiltem be….de aztán jött 6.-ban mikor a bezártság élmény, s hogy nem mehetek ki, aztán sajna telefostam a mosdót meg a nadrágomat is …. 
aztán olyan szégyen volt évekig magamba zártam…volt, oviba is jártunk együtt, egy kölyök, általános iskolában végig megfélemlített, senki nem tudott róla ….
meg hát elég hamar, 5-6 éves koromból már emlékszem szorongásra, karácsonykor, anyám zokogása, az anyja meg az apja közötti hisztéria …. nagyon hamar és nagyon sok mindent átnyeltem …
a hajtás az más, az tudod, csak az eper a tejszínhab tetején
A függés max annyiban nyilvánul meg – nagyon nagyon utáltam kérni apámat, hogy fizesse most be a közös költségem, ritka – a számlákat rendezem én – és eltettem félre pénzt – és csak éltem – nagy dolgokra nem is költöttem – csak csessze meg a lógushoz jártam de arra szükségem van – meg oltattam a kutyát, bakker veszettség meg a kombinált egyben majdnem 9000 forint egy kb fél mp-es szuri … amit persze nem bírtam végignézni. már kínban voltam mikor készítették a tűt ……..
Persze igyekszek minél jobban elhatárolódni és kifejezetten utálok kérni …. és még forgorvoshoz se mentem, majd ha vége a nyárnak, egyszer, az annyira nem sürgős.
Oviba nem engedtek… mehettem a Nagyihoz, mondjuk őt és ott lenni imádtam.
Arra nemlehet nem emlékezni, 2 voltam, amikor a földön húzva végigrángatott az utcán, üvöltve, hogy „miatta nem fogok elkésni”. És attól kezdve jött a szorongás, meg vmi enyhe derealizációs tünet is időnként. Azon az utcán…
Eper a habon 😀
A pénzzel függésben tartás végigkísérte az egész életemet. Apám rájött, hogy azzal tud, és még sunyizott is vele…