Rengeteg emlékem van egész kicsi koromból.Emlékszek rá, hogy a rácsoságyban vagyok a szüleim szobájában.Cumisüvegből ittam a kamilla teát és élénk emlékeim vannak egy születésnapról ahol a kedvenc plüss kutyámat szorongatom és diótortát eszem.Emlékszek rá milyen izgatott voltam a születésnap miatt ahol a képek tanulsága szerint 3éves voltam.Apukám mutatóujját szorongatva mentünk mamámékat meglátogatni.Az első napom az óvodában vagy kéztörésem négyéves koromban mind élénken él bennem.Mindenki azt mondta a családban és a rokonságban, hogy én nagyon jó tanuló leszek majd mert sokat és értelmesen beszéltem.Mindent tudni akartam, sokat kérdeztem, kérdezősködtem.Szüleim, testvéreim már sokszor mondták „mennyit beszélsz már”, „hogy lehet ennyit beszélni”.Felszabadult voltam a családtagok rokonok között.Egyszer nagyszüleimnél voltunk vendégsében, jól éreztem magam, beszéltem, bohóckodtam, nevettek rajtam.Apám csendben ült az asztalnál és egyszer csak adott egy hatalmas pofont.Csend ült a konyhában.Annyira megijedtem ,hogy még sírni sem mertem.Még ma is zsibbad a szám ha rá gondolok. Már itt észrevettem,hogy valami nem stimmel.Úgy éreztem mintha zavarná a családomat, hogy ennyire érdeklődő vagyok.Azt szerették ha valahol játszok a sarokba és nem vagyok ott a közelükben.Van egy bátyám és egy nővérem.Nagy korkülönbség van köztünk 8-13 év.Talán ezért is volt áthidalhatatlan szakadék közöttünk.Mindik én voltam a kicsi akinek nincs szava a házban, vagy ahogy anyám szokta mondani „szar taknyos orrú”.Szóval nagy reményekkel küldtek az óvodába és iskolába mert én biztos nagyon okos leszek.Az óvoda első napján nagyon sírtam mert nem akartam ott maradni a sok idegen emberrel.Nem akartam anyámat elengedni, szorongattam kezét, lábát.Nekem ez nagy trauma volt.Mindig egyedül voltam az óvodában nem nagyon beszéltem senkivel, feszélyezve éreztem magam.Néha odacsapódtam valakihez de nem volt barátom.Emlékszem néztem a többi gyereket, hogy játszanak az udvaron csoportokban de én nem mentem oda hozzájuk.Nem értettem, hogy tudnak olyan önfeledten játszani.Az utcában voltak korombeli gyerekek akikkel sokat játszottam.Közöttük felszabadultan viselkedtem.Nem sokat jártam óvodába mert sokat betegeskedtem.Asztmás lettem.Éjjel sokszor fulladtam, nem értettem mi van velem.Pesten voltam kórházba, 11-12éves koromig kellett járnom orvoshoz.Azt mondta az orvos idegi alapon jött elő az asztma mert a tüdőmmel nincs probléma.Anyám azt mondta az óvoda miatt lett mert féltem az óvónőtől.Sok emlékem van az óvodából de nem emlékszek egy alkalomra sem,hogy roham tört volna rám.Csak otthon fulladtam.Valamit nem akartam megenni vagy felvenni egy ruhát és anyám olyan üvöltözést rendezett, hogy elkezdtem fulladni, remegni, szorított a mellkasom és a torkom nem kaptam levegőt.Testvéreim meg rajtam nevettek, hogy én mért viselkedek így miért sírok.Bátyám kedvenc időtöltése az volt 5-10 éves koromig, hogy addig szekírozott, piszkált amíg ilyen roham nem jött rám.Kiabáltam és sírtam, hogy fejezze be, anyám ezt meghallotta és velem kiabált, hogy miért nem hagyom békén a bátyámat.Valamikor a nővérem is csatlakozott a piszkálódáshoz.Amikor szekíroztak azt SOHA SENKI nem vette észre, csak azt amikor már én sírtam és kiabáltam.Ilyenkor jött anyám vagy a félrészeg apám és kiabáltak velem, néha felpofoztak a testvéreim elött akik dőltek a nevetésből.Ezután elmentem a szobába és sírtam, fejemre húztam a takarót vagy beletemettem a fejem egy párnába vagy a plüss állatokba és sírtam.Magamban motyogtam „miért én”,miért engem”,”engem senki sem szeret” ezeket a szavakat még ma is hallom.Az iskolában már nem sírtam első nap.De lehet csak azért mert szinte ugyan azok lettek az osztálytársaim akikkel óvodában is egy csoportban voltam.Az iskolában csendes voltam nem voltak barátaim, nem szoktam jelentkezni az órákon sem.Az asztma gyógyszerektől elhíztam, csúfolódtak velem ez sem tett jót az önbizalmamnak.Rajzolni imádtam, otthon is nagyon sokat rajzoltam.Nem voltam jó tesiben de az volt még a kedvencem.Mindent beleadtam mindig.Felmérték a futást és én a kis kövér gyerek ott futottam elöl.Persze hamar elfáradtam és visszaestem de az elején ott futottam elöl.Nem volt esélyem megszeretni a tanulást.Iskola után hazamentem, anyám odaláncolt a konyhába és tanulnom kellett.Kérdezősködtem mert sok mindent nem értettem ő meg kiabált, örjöngött és persze a testvéreim meg engem nevettek.Jöttek hozánk az utcából gyerekek, hogy menjek játszani de nem mehettem mert tanulnom kellett.Emlékszem a megszeppent arcukra amikor anyám rohangált és mondta még ez sincs kész meg az sem meg azt is meg kell csinálnom.Soha semmi nem volt elég amit csináltam.Hármas voltam matekból azt mondta miért nem négyes.Végre négyes lettem, akkor miért nem ötös.Hoztam egy 4-5-öst azt mondta az nem 5-ös stb.Rajzból, biológiából 5-ös voltam de az nem számított mert az csak rajz meg biológia.Az iskolában sem fulladtam egyszer sem.10 éves korom körül már nem voltak fulladásos rohamaim.10-12 éves koromban voltam utoljára orvosnál asztmával és már nem kellett gyógyszert sem szednem.Egy barátom volt akkoriban.Átjártunk egymáshoz fociztunk,nintendóztunk és nem csúfolt mert kövér vagyok.Az iskolában csúfoltak, főleg a lányok.Otthon pedig a bátyám csúfolt.Ő vékony volt és sportolt.Ezt mondta nekem 10 éves koromban „ha így néznék ki már rég öngyilkos lettem volna”, „te már nem kellettél volna” meg ehhez hasonlók.Persze ezt senki soha nem hallotta és nem is hinné el.Mert a bátyám nagyon rendes gyerek és soha nem mondana ilyet. csak én találom ki.Sehol nem kaptam szeretetet és megértést.Arra vágytam, hogy valaki mellettem legyen.Szerettem volna egy barátnőt.
Szerző:
Sajnálom, hogy ilyen rossz családban nőttél fel.
Itt sok mindenkinek van problémája a szüleivel.
Most nagyjából hány éves vagy, mit csinálsz, hol laksz?
Azt írtad, hogy szerettél volna egy barátnőt. Már lemondtál erről?
Még egy „mérgező szülő”-s történet. És a szintén nem ritka: a legönbizalom-rombolóbb, egomegsemmisítő „eljárás”, az érvénytelenítés, „te ezt csak kitaláltad”, „ilyet nem mondott senki”, jó a fantáziád” stb.
Nem tudom én sem, hány éves vagy (30?), de minél előbb jól tennéd, ha elköltöznél a közelükből.
Sziasztok.Nem voltam mostanában az oldalon.Próbálom lefoglalni magam, hogy elkerüljem a negatív gondolatokat bár ezek mindennaposak.Vannak jobb és rosszabb periódisok.Ezek változó hosszúságúak.Július nagyon nehéz hónap volt akkor találtam rá az oldalra.Folytatni akarom a történetemet.Három részt tervezek.Igen 30 éves vagyok és még a szüleimmel élek.Lefogok mindent írni.Köszi az üzeneteket.Sziasztok.
Szia!
Írd ki magadból, az kicsit megkönnyebbít.