Megfogom tenni.
Meg akarom tenni.
Azt akarom, hogy sirjanak.
Mindannyian.
Hogy magukba nézzenek.
Rájöjjenek, mennyi hibát halmoztak.
És ezzel egyenlően tettek tönkre egy lelket.
Egy lelket, ki annyiszor próbált a kedvükben járni..
Mégsem volt elég.
Bántanak, tönkretesznek.
Miért?Miért?
Miért????
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap hajnali ötkor kelek, hatkor indulok, és én nyitok a munkahelyemen 6.45-kor.
14.15-kor lelélcelek, 15.00től 16-ig vagyok a pszichomnál.
16.30ra talán odaérek az oviba.
Kisfiamat és barátnőjét viszem gyerekszínházba!!!!!!!!!!!!!
18.00-19-00-ig.
jaj de örülök!! egy anyukától vettem a jegyet, lecsaptam rá! ez kell most nekem meg a kisfiamnak!!
a mh.emen nem töröm össze magam egyáltalán, várom, hogy vége legyen a napnak. örülök, hogy már nem érzem egyszemélyben felelősnek magam azért, ami történik. hát őszintén szólva nagyon szomorú… – Ma is történt pl. egy baleset, – a kollégiám szerint hát igen, ilyesmi előfordulhat…
Ma csináltam egy egész listát a „vészjelekről”, amiket tapasztalok a munkahelyemen.
Nem akarok vérben forgó szemekkel, indulatokkal beszélni ezekről holnap a pszichomnál – inkább szépen odaadom a helyes aranyos kis pasinak, és majd ő elgondolkodhat azon, hogy szóljon-e valakinek a felsőbb vezetésből. Nem az én feladatom.
És én inkább arra akarom az órát használni, hogy ÉN ÉPÜLJEK BELŐLE.
Leginkább arról a fájdalomról akarok beszélni, amibe hétvégén belezuhantam.
Összerogytam tőle és a sötét konyhában a padlón feküdve vártam, hogy jobban legyek…
Még arra sem tudtam felállni, hogy a kisfiam és az apja keresgéltek a lakásban. A földön lapítottam és vátram, ohgy „elmúljon a lelki fájdalom roham”.
Holnap tehát a családi viszonyokat fogjuk cincálni egy kicsit… – és hogy hol tartunk. Itt is meg kell erősödnöm, erősödnünk… Jó lesz nagyon. Örülök neki.
Meg persze arról is kell beszélni, hogy hogyan lehet okosan állást váltani. Mert hát azért azt is meg kell lépni sajnos. Nem akarok tönkremenni itt a stresszben… és elvesztegetni egy egész évet haszontalanul, amikor jobb dolgom is lehetne.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hát, szerintem nem éri meg más/mások miatt elvenni a saját életed. Inkább hagyd ott őket – már amennyire a lehetőség adott rá. Ha nem, várd ki míg az lesz.
Ne tedd! Nagyon-nagyon rosszul sülhet el a dolog… Tényleg kérj szakemberi segítséget!
Tulajdonképpen sajnos minket fenyegetsz, minket, akik semmit nem tudunk tenni. Vagy csak nagyon keveset… Egy-két biztató szó, mondat, egy-két kérlelés, hogy keress segítséget.
Nem azokat kéne fenyegetni, akikre annyira haragszol?
És ha nem néznek magukba? Vagy ha igen, de Te már ezt nem észlelnéd?
Voltam hasonló helyzetben. Én otthagytam őket. Szerintem ha otthagyod őket, akkor is magukba néznek amennyiben magukba néznének ha valami kevésbé visszafordíthatót teszel.
Ez amit Liliomlány és tnelis is javasolnak, hogy hagyd ott őket, sztem tök jó ötlet!
Nem tudhatod: NEM néznek önmagukba, és NEM jönnek rá, hogy ők mennyi hibát elkövettek.
Nem érdemes! Nekem is azt tanácsolták anno, hogy hagyjam őket a fenébe. Nem sikerült. Meg is van az „eredménye”. Szabadulj meg tőlük!
Nem kapcsolódik szorosan a témához, de akkor is leírom.
Kb. 10 éves voltam, mikor megtaláltam bátyám búcsúlevelét. Bevett egy rakás altatót, mert egy lány szakított vele. Valószínűsítem, hogy ő is „meg akarta mutatni” neki, hogy majd akkor jól megbánja a lány.
De tudod mi lett ehelyett?
Nekem trauma.
Én találtam meg a levelet, majd láttam teljesen összetörve, bőgve a nagy és erősnek hitt bátyámat, majd hallgathattam ahogy kimossák a gyomrát. Máig hallom ahogy öklendezik. Pedig akkor még alig bírtam felfogni, hogy mi is történik valójában.
A lány gondolom azóta sem tud semmiről, de nekem örökké az agyamba vésődött. Pedig nem nekem szólt az egész.
Hol vagy, KimMin Tae? Aggódok… szerintem nem csak én.
Itt van, fenn!!! De örülök.