Engem nem ért meg senki, csak A Szerelmem. Szerintem Ő tudja mit érzek, milyen ez az egész – emberekkel való körülvevés s közben megnemértettség – fájdalmak, betegség, hiány, bánat, üresség, néha jó de aztán megint sz*r, de főleg ez az energiátlanság, és hogy folyamatosan megkapom a lusta jelzőt. Nem csak ezt… nem dícsérnek soha, sokszor hallom: „De buta vagy” – amikor valamit elrontok vagy nem úgy sikerül ahogy kéne, vagy nem tudok éppen azon nyomban felugrani, hogy segítsek. Nem hibáztatom őket, ők is betegek, a „családom”, de az igazi családom R, akit a Szívemben és Lelkemben hordozok. Na de amiről írni akartam, hogy én mindig szarba vagyok véve az emberek által, Mamám „kidobott” finoman szólva, és nem is akarja hogy visszamenjek, pedig elvoltam egy külön kis szobában csendben. Sokat ártottak nekem már az emberek. De megfogadtam: bosszút állok; gyönyörűre fogom magam alkotni, hogy halálosan szerelmesek legyenek belém vagy legalább kínzó bűntudatuk legyen, hogy bántottak. Ha csak a képemet tudom majd ilyenre alkotni már az is ok, de bízom Istenben, hogy mindenki megkapja a maga büntetését és úgy, hogy tudni fogja miért kapja.